Női kosárlabdában ez lett a diósgyőriek első bajnoki címe, ezzel történelmet írtak a lányok.
Tovább olvasomNap: 2024.05.07.
Helyére került a kazincbarcikai körforgalom látványos szobra, a helyiek máris szeretik
Azon nemigen lehet vitatkozni, hogy látványos, kifejezetten minőségi és jól kinéző szobor került Kazincbarcikára, a helyiek döntő többsége pedig örömmel és tetszéssel fogadta.
Tovább olvasomÍgy épül újjá a Harsányi felüljáró
Már a helyükre is emelték a felüljáró hídgerendáit, összesen tizenötöt. Látványos képek az újjáépítésről.
Tovább olvasomMiskolc az ingatlanárakban is leszakadt a többi magyar nagyvárostól
A miskolci ingatlanárak leszakadni látszanak a többi megyeszékhelyen tapasztaltaktól. Míg Debrecenben 678 ezer forintot, addig Miskolcon csupán 360 ezer forintot ér átlagosan egy lakás négyzetmétere.
Tovább olvasomElsötétült minden – újabb részletek a miskolci pályaudvari gyilkosságról
„Dührohamot kaptam az aktus után, fojtogattam, majd elsötétült előttem minden, és véres volt a kezem” – nyilatkozta a cseh férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy elvágta a nyakát annak a nőnek, akit holtan találtak a miskolci Tiszai Pályaudvaron a hétvégén.
Tovább olvasomKisiklott mozdony miatt késnek a vonatok Borsodban
Baleset miatt a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely és a Hidasnémeti-Budapest-Eger vonalakon késnek a vonatok – tájékoztatta a Mávinform kedden a vasúttársaság honlapján.
Tovább olvasomVideóra vették a perei porördögöt
A porördög egy látványos meteorológiai jelenség, vasárnap délután az abaúji Pere mellett figyelték meg.
Tovább olvasomEmlékművet kapott a bükki füvesember
Bükkszentkereszten, a Gyuri bácsi gyógynövénykert bejáratánál állítottak kopjafát a bükki füvesember emlékére. A kert hétvégén nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Tovább olvasomRuszkik, gyertek haza!
Új és provokatív számmal jelentkezett május 1-jén Funktasztikus, a rendszerkritikus mezőkövesdi rapper.
Tovább olvasomHell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak
Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. Az idei rendezvénynek a DVTK Sportliget ad otthont.
Tovább olvasom