Megint egészen ijesztő porvihar az autópályán, a látótávolság szinte nullára csökkent (VIDEÓVAL)

Szinte megismétlődött ugyanaz, ami három évvel ezelőtt halálos balesethez vezetett az M1-es autópályán, olyan porvihar alakult ki, hogy a járművek csak cammogva mertek haladni, annyira nem lehetett látni semmit a portól. És így jártak jól, mert 2023-mal ellentétben, ezúttal megúszták csattanás nélkül.

Tovább olvasom

Ijesztő: műszaki hiba miatt állt az M3-as belső sávjában az autó, még egy másik teljes sebességgel megtorpedózta (videóval)

Egy fedélzeti kamerából rögzítették az eseményeket és a meghibásodott gépkocsi sofőrjének még óriási szerencséje is volt, hiszen éppen a kocsiján kívül állt (láthatósági mellényben), a hátulról érkező, figyelmetlen vezető pedig centikkel kerülte el őt és csapódott „csak” az autójába. Az M3-ason folyamatosak a sajnálatos balesetek.

Tovább olvasom

Baleset az M3-ason péntek reggel, Mezőszemere közelében – útzár Budapest felé

Súlyos közlekedési baleset történt péntek reggel az M3-as autópályán Mezőszemere térségében. Egy kamion hídfőnek ütközött a Budapest felé vezető oldalon, a baleset miatt pedig jelentős forgalmi korlátozásokat vezettek be az autópálya mindkét oldalán.

Tovább olvasom

Halálos karambol az autópályán, semmi esély nem volt a túlélésre

A gépkocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és ez nem egy frontális baleset volt, hanem utoléréses. Nem megerősített információk szerint az áldozat (az autó sofőrje) nem az utat figyelte és csak az utolsó pillanatban rántotta jobbra a kormányt, amikor már régen késő volt.

Tovább olvasom

Vádat emeltek a miskolci ámokfutó ellen, aki rendőröket próbált elütni egy száz kilométeren át tartó üldözés közben

Emberölés kísérlete és több más súlyos bűncselekmény miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a harminc éves, többszörösen visszaeső borsodi férfival szemben, aki tavaly május elején Miskolcon ittasan, érvényes jogosítvány nélkül, lopott autóval menekült a rendőrök elől – és a közel száz kilométeres üldözés során többször is életveszélybe sodorta az intézkedő járőröket.

Tovább olvasom

Autópályamatrica – kedvezményes tételek és rugalmas fizetési opció

Az autópályamatricák árváltozása idén sem maradt el, ám az infláció miatti 4,3 százalékos emelés nem jelent túlzott többletkiadást a közlekedőknek. A kormány döntése értelmében idén ráadásul olyan kedvezményes tételek is elérhetők, melyek eddig nem képezték a kínálat részét.

Tovább olvasom