Lövöldözés lett a vitából Sajószentpéteren

Nem mindennapi jelenteknek lehetünk szemtanúi. Az egyik videómegosztóra került fel egy felvétel, amelyen láthatjuk a vita elfajulását. A videón látható, ahogy ahogy két család egymásnak esik a forgalom kellős közepén, különböző szerszámokkal és gáz-riasztó pisztollyal. Az autósok, de még egy menetrendszerinti busz is megállásra kényszerült az események miatt. A rendőrök nem sokkal később a helyszínre értek és közbeavatkoztak.  A rendőrség elmondásából kiderül, hogy két Szin, illetve Szinpetri településeken élő család tagjai utaztak keresztül járművükkel Sajószentpéteren szeptember 8-án. „A két család között már egy régebb óta tartó haragos viszony van, és…

Tovább olvasom

A rendőrök bepöccentek a Miskolcon kiszűrt, vezetéstől többszörösen eltiltott autósra, kattant a bilincs

Már jóval korábban eltiltották a vezetéstől a férfit ittas vezetés miatt, erre úgy kezdte a szeptembert, hogy 24 óra leforgása alatt háromszor is lebukott egy-egy rendőri ellenőrzésen, hogy mégis volán mögé ült. A rendőröknek elegük lett és bevitték.

Tovább olvasom

Forgalomkorlátozás lesz Sajószentpéter és Edelény között

Szeptember 7-én, csütörtökön forgalomkorlátozás lesz a 27-es út Sajószentpéter és Edelény közötti szakaszán. Az útlezárásra bizonyítási kísérlet miatt van szükség és várhatóan reggel 7 óra és délután 1 óra között lesz érvényben. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség bűntetőeljárást folytat közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények elkövetének megalapozott gyanúja miatt egy újfehértói férfival szemben. A gyanúsított 2023. június 7-én, 16 óra körül a 27-es számú főútvonalon, Edelény és Sajószentpéter között közlekedett, amikor közlekedési szabályszegéseinek elkövetése miatt a rendőrjárőr ellenőrzés alá akarta vonni. A sofőr a rendőri jelzésekre nem állt meg, sőt több alkalommal veszélyeztette a hivatalos…

Tovább olvasom

Gyermekotthonban élő fiatal lányokat futtattak, elkapták őket

A vádlottak a gyermekotthonban élő fiatalkorú barátnőiket futtatták, a így szerzett bevételt nagyjából kétmillió forintos bevételt pedig elitták. Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azon fiatalkorú vádlottak ügyében, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt emelt vádat az ügyészség. Az ítéleti tényállás szerint a cselekmény elkövetésekor gyermekotthonban elhelyezett fiatalkorú vádlottak előbb baráti, majd szerelmi kapcsolatba kerültek az ugyanott lakó két későbbi sértettel. 2020 szeptemberében az I. rendű vádlott ötlete nyomán a terheltek prostitúciós tevékenység végzésére kényszerítették a sértetteket, melyet napi rendszerességgel, felügyeletük mellett kellett a sértetteknek végezniük. Az ily módon…

Tovább olvasom

Nem csak akkor megyünk ki a helyszínre, amikor “vér folyik”

A családon belüli erőszak olyan fontos téma, amivel az Európai Parlament is rendszeresen foglalkozik. Az adatok szerint az EU-ban minden harmadik nő – összesen mintegy 62 millió fő – tapasztalt már fizikai és/vagy szexuális erőszakot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2022-ben 357 esetben került sor ideiglenes megelőző távoltartó határozat meghozatalára a megyében, míg ez év augusztus 23-ig ez a szám 209. Ezek az ismert esetek. A családon belüli erőszakban érintettek pontos számát azonban senki sem tudja, hiszen korántsem minden elkövető nyeri el méltó büntetését. Egyrészt mert ez a téma…

Tovább olvasom

Rablót fogtak az Újgyőri főtéren

A rendőrök megérzése és a szemtanú fiatalok közbelépése egyaránt hozzájárult a rabló sikeres előállításához. A  Zsaru Rendőrségi Magazin számolt be a nyári estén lejátszódó eseményekről. Murányi János főtörzsőrmester, a Miskolci Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője és megbízott kollegája, Petykó Dániel őrmester gyakorta vadásznak ittas vezetőkre a városban, és ilyenkor természetesen a közrendre is ügyelnek. Július 2-án éjjel rablót fogtak, és ebben megérzésük is fontos szerepet játszott. Középkorú nő gyalogolt magányosan az Andrássy Gyula út járdáján az Újgyőri főtér felé, amikor lassított és megállt mellette egy szolgálati autó. Ő is megállt, váltott néhány…

Tovább olvasom

Megyénkben kevesebben sérültek meg az idén közlekedési balesetekben

A KSH adatai alapján országosan csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, megyénkben azonban az átlagnál is nagyobb mértékben csökkent az esetek száma. Vannak azonban kivételek is, Budapesten idén 10 százalékkal nőtt a sérültek száma, Baranya megyében pedig brutális mértékben, 40 százalékkal emelkedett a személyi sérülések száma. Borsod-Abaúj-Zemplén megye adatait részletesen megnézve, azt láthatjuk, hogy 2022. első három hónapjában összesen 182 személy sérült meg balesetben, idén ugyan ebben az időszakban csak 152, ez közel 17 százalékos csökkenést jelent. A halálos áldozatok száma azonban sajnos nőtt ebben az időszakban, a…

Tovább olvasom