A Szinva-patak völgyében kiemelkedő Gyertyános Sörfőzde a ’90-es évek közepén kezdte meg működését, azóta a miskolciak egyik igazán kedvelt sörfőzdéjévé nőtte ki magát. Mivel ők is csatlakoztak a Nyitott Főzdék Napjához, ideje felkészülnünk, ugyanis május 25-én (jövő hét szombaton) 14-16-18 órai kezdettel nyilvános (regisztrációhoz kötött) főzdetúrákat indítanak.
A szervezők azt ígérik, a túra során megismerkedhetünk Kecskés István alapító-tulajdonossal, a serfőzde történetével, a különböző technológiákkal, a modern töltő- és palackozó gyártósorral, megtudhatjuk, hogyan készül a pilseni víz, sőt, díjnyertes sörpárlatokat is kóstolhatunk.
Kecskés egyébként nem is olyan régen részesült állami kitüntetésben, ahogy a Borsod24-en megírtuk, a tulajdonos Ujhelyi Imre Díjat kapott a különleges kézműves sörök gyártása és népszerűsítése terén végzett két és fél évtizedes munkájáért.
A Gyertyános kezdetben a klasszikus világos és barna sörök készítésével foglalkozott, napjainkban már több mint 10 féle gyümölcsös sört és évről-évre egyre több különleges sört készítenek el, széleskörű komló és maláta választék hozzáadásával.
Állandó söreik között ott van a mérsékelten erős, jól leerjesztett Piszkos Fred IPA, a kiwi gyümölcs hozzáadásával, kaktuszfüge kíséretében készített gyümölcsös alet, a Gyertyános Kiwi, a már csomagolásában is különleges Kazamata Imperial Lager és a pilseni malátából és belga maláták ideális keverékéből készített Gyertyános Pils.
A várható nagy érdeklődésre való tekintettel azt ajánláják, mielőbb regisztráljanak az érdeklődők a helyszínen, vagy a +36-46-339-350 telefonszámon, mert a túrák maximális létszáma 16 fő.
Kép: nyitottfozdeknapja.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!