Magabiztosan sikerült legyűrnie a diósgyőrieknek a már négy meccs óta nyeretlen Kisvárdát.
Tovább olvasomCímke: győzelem
Remek győzelemmel kezdett a Miskolci Egyetem csapata
Óriási csatában, a házigazdákat sikerült legyőzniük Lisszabonban, a következő összecsapást ma este rendezik.
Tovább olvasomA hajrában dőlt el, Szombathelyről is elhozta a három pontot a DVTK – némi balhéval
A mérkőzés elején és végén talált be a Diósgyőr, két góllal győzte le a Haladást együttesünk, amely már az elmúlt hetekben bebiztosította a feljutást, majd a bajnoki címet is.
Tovább olvasomBajnok a miskolci röplabda csapat
Pénteken este folytatódott a férfi röplabda NBI döntő párharca. Fergeteges hangulat és klubtörténeti siker.
Tovább olvasomMár bajnokként nyert újabb mérkőzést a DVTK
Mivel az MTK nem tudta legyőzni az Ajkát, már a Csákvár elleni mérkőzésünk előtt matematikailag is biztossá vált, hogy a másodosztály idei bajnoka a Diósgyőr! De egy magabiztos sikerrel ezt még alá is húzta az együttes, gyakorlatilag az első félórában minden lényegi kérdés végére pontot tett a piros-fehér csapat.
Tovább olvasomNyert a DVTK és ezzel bebiztosította a feljutást
Győzött a Kazincbarcika is, éppen ez a segítség kellett ahhoz a Diósgyőrnek, hogy már ma kijelenthető legyen, a következő szezonban már biztosan az NB I-ben szerepelnek a miskolciak.
Tovább olvasomA ráadásban harcolta ki a fontos győzelmet a DVTK, az ellenfél kapitális kapushibája is kellett – videó
Egy ideig nem ment igazán a Diósgyőrnek, a Budafok a vezetést is megszerezte, de az utolsó percekben a DVTK megfordította a meccset és bezsebelte mindhárom pontot. Ezzel pedig növelte előnyét a tabellán.
Tovább olvasomVisszatért a siker útjára, fontos három pontot gyűjtött be a DVTK
A Gyirmót még egyenlíteni tudott, de a második félidő derekán negyed óra alatt végleg eldöntötte a találkozó sorsát a Diósgyőr. Ezzel a 26. forduló után ismét a DVTK vezeti a tabellát, visszavéve a vezetést. A legfontosabb pillanatok a 41., a 61. és a 76. percben jöttek el, itt szerezték a miskolciak a három találatot. A miskolciak kiköszörülték a Barcika elleni vereség során elszenvedett csorbát. LABDARÚGÓ NB II26. FORDULÓ DVTK–GYIRMÓT FC GYŐR 3–1 Diósgyőr, 2492 néző. Vezeti: Pillók Ádám (Csatári Tibor, Kovács Gábor).Diósgyőri VTK: Senkó – Farkas D., Szatmári Cs., Bárdos, Bokros – Lőrinczy, Holdampf,…
Tovább olvasomFontos rangadót nyert a DVTK, a Pécset is sikerült legyőzni
Piros lap miatt megfogyatkozott a hajrára a miskolci együttes, de így is legyőzte a nagy rivális PMFC-t. Ezzel sikerült megerősíteni a vezető helyet a tabellán. A Kazincbarcika pedig végre megszakította sorozatos vereségeit és nyerni tudott. A hajrában a Pécs még szépíteni tudott, de a nagyon fontos három pont a Diósgyőré lett. A hatpontos mérkőzést a DVTK húzta be, a kiesési zóna közelébe sodródott Barcika pedig fontos három pontot gyűjtött be idegenben. LABDARÚGÓ NB II24. FORDULÓ DVTK–PMFC 3–2 (1-1)Diósgyőr, 3153 néző. Vezette: Kovács Imre (Baghy Csaba, Tőkés Róbert)Diósgyőri VTK: Danilovics – Csirmaz, Viczián, Bárdos,…
Tovább olvasomAz Ajka edzője: Sokszor csalnak a játékvezetők, lefociztuk a DVTK-t
Nehezen, de egy góllal legyűrte vasárnap a Diósgyőr az Ajkát, amelynek edzője nem rejtette véka alá véleményét. Szerinte megszokott, hogy a nagyobb csapatok javára rendre csalnak a játékvezetők. A DVTK egy találattal győzte le a hétvégén az Ajkát. A lefújást követően az ajkaiak vezetőedzője, Jeney Gyula kifakadt a játékvezető ítéletei miatt. “Tudom, hogy nehéz ezt átállítani az emberekben, főleg a szurkolókban vagy a játékosokban, de engem nem érdekel az eredmény – vágott bele Jeney Gyula. – Kikaptunk egy-nullára, lehetett volna egy-egy is, de macska-egér harc volt a pályán. Óriási fölényben játszottunk a Diósgyőr ellen,…
Tovább olvasom