Tiszai hulladékból készíthetnek saját tárgyakat a környék diákjai

A Tiszán érkező rengeteg szemét évről évre komoly problémát jelent Magyarországon. A PET Kupa csapata már 9 éve szervez különböző programokat az ártér megtisztítására, ezek közül a legújabb a Műanyag Műhely, azaz MüMü – írja az Euronews. A kiállítótér bemutatja, hogy a hulladék összeszedésével nemcsak a folyó környéke tisztul meg, de értékes alapanyagot is gyűjtenek az önkéntesek. Megfelelő szakmai háttérismerettel és néhány berendezéssel újjá tud születni az egykori folyami szemét. „Azok a Tisza menti gyerekek, akik idelátogatnak ma, sokszor azt sem tudják, hogy a műanyagnak több fajtája létezik. Mi megtanítjuk…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: Háromezer alá csökkent a kórházban ápolt betegek száma

905 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 793 784  főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 45244 fertőzöttet diagnosztizáltak a pandémia kitörése óta. Elhunyt 96 többségében idős, krónikus beteg, ezzel immár több napja van száz alatt a napi halálozási érték. Az elhunytak száma 28 888 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 592 440 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 172 456 főre csökkent. 2974 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 361-en vannak lélegeztetőgépen – mindkét érték egyértelmű csökkenő…

Tovább olvasom

A változatosság kedvéért megint leállt az EESZT: most épp a patikák nem tudnak receptre felírt gyógyszereket kiadni

Több patika is jelezte, hogy nem tudnak receptre felírt gyógyszereket kiadni, mert nem lehet egészségügyi szolgáltatóként bejelentkezni az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) rendszerébe – írja a Telex és a HVG.hu. Egy gyógyszerész azt mondta az előbbi lapnak, hogy országos hibáról van szó. A lap által megkérdezett gyógyszertárak azt közölték, hogy nem egy előre bejelentett karbantartásról van szó, ilyet korábban nem jeleztek nekik. Az EESZT rendszere az elmúlt hetekben kétszer is megadta magát. A legsúlyosabb leállása akkor volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy lehet Pfizer-vakcinás oltásra jelentkezni az EESZT-ben és elérhetetlenné vált…

Tovább olvasom

Összetörte nyomkövetőjét a bűnügyi felügyelet alá helyezett borsodi férfi

A Szerencsi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt vádat emelt azzal a 31 éves férfival szemben, aki összetörte a nyomkövetőjét – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlottat az ellene és társai ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárásban a Miskolci Járásbíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte, és a kényszerintézkedés szabályainak a betartása érdekében elrendelte nyomkövető lábbilincs használatát. 2020. október hónap második felében a felügyeletet ellátó rendőri szervnél – az elektronikus megfigyelés során – rongálódást jelzett. Ennek tisztázására a járőrök kimentek a vádlott taktaharkányi lakóhelyére, ahol azt tapasztalták, hogy…

Tovább olvasom

Megállapodtak a pártelnökök: lesz online regisztráció és szavazás is az ellenzéki előválasztáson

Kedden ismét ülésezett a hat ellenzéki párt elnöke és társelnöke. Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatos egyeztetéseket folytattak a pártok az előválasztás kulcskérdéseiről, most pedig a kirakós utolsó darabja is a helyére került. Az elnökök ugyanis úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az előválasztáson mind a személyes, mind az online regisztrációt és szavazást – számolt be közös közleményében a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. “Így, hogy az utolsó nagy kérdésre is megszületett a válasz, még biztosabban állunk ki az előválasztás intézménye és a kormányváltás ügye…

Tovább olvasom

Egymillió rákos megbetegedést diagnosztizálhattak késve a pandémia miatt

Hatalmas hullámot okozott a kontinensen a koronavírusjárvány a rákos megbetegedés késői felderítésében – írja a hu.euronews.com. A szakértők szerint ez tízezreknél jelentősen ronthatja a gyógykezelés és a túlélés esélyeit – állítja az Európai Rákbetegek Szervezete (European Cancer Organisation) egy friss kutatásban. “Sajnos az adataink azt mutatják, hogy egymillió rákos megbetegedés diagnózisa maradt el Európában. Nagy mennyiségben maradtak el rákszűrések, Emiatt pedig más stádiumban derül ki a betegség, emiatt pedig jóval nehezebb a kezelés és nagyobb a halálozás esélye. Az is kiderült, hogy ötből egy európai beteg nem kapja meg a…

Tovább olvasom

Mégsem elég a védettségi igazolvány? Telefonos applikáció érkezik a védettség igazolására

Ebben az esetben viszont nem tökéletesen értjük, mire is kellett a kártya alapú igazolvány, amikor bizonyos információkat csak az automatikusan frissülő, telefonos alkalmazásokból nyerhetünk ki például egy nyaralásnál. Még szigorúbb ellenőrzés alá esünk? A kormánypárti Magyar Hírlap úgy tudja, elkészült a védettségi igazolvány applikációja, ami napokon belül letölthető lesz az alkalmazásboltokból okostelefonra, tabletekre. A lap szerint ez a postán kiküldött kártyákhoz képest több információt mutat majd az applikációban való regisztrálás után: a felhasználó milyen típusú vakcinával van beoltva, illetve mikor kapta meg az első és a második dózist, ami fontos lehet…

Tovább olvasom

Tudományos áttörés: Immunrendszer nélküli gyermekeknél sikerült működő védekezési mechanizmust kialakítani

Ijesztően hangzik, de mindezt ráadásul HIV-vírus segítségével. Sikerült működő immunrendszert létrehozni olyan gyerekeknél, akik anélkül születtek – írja az MTI. Ezt egy génterápiával érték el, amelyhez hatástalanított HIV-vírust használtak a kutatók. A kísérleti kezelést 50 csecsemőnél és kisgyereknél alkalmazták, és az eredmények szerint két kivétellel minden gyereknek kialakult az egészséges immunrendszere. „Vettünk valamit, ami egyébként halálos betegséget okozna, és a gyerekek többségénél egyetlen kezelés hatékonynak bizonyult” – közölte Donald Kohn, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) Mattel Gyermekkórházának orvosa, a kutatás vezetője. A kezelésen átesett gyerekek már iskolába járhatnak, és normális életet…

Tovább olvasom

Érdekes: Miskolc, ahogy még nem ismertük

Gyanítható, hogy a következőkben leírtakkal még rengeteg tősgyökeres miskolcit is meg tudunk lepni. Marossy Kriszta írása a Wmn.hu oldalon. Gyerekként rengetegszer átutaztam rajta vonattal, autóval, de sosem álltunk meg, nem ott volt dolgunk: vagy Felvidékre, vagy a Putnoki-dombság felé, a rokonokhoz tartottunk. Aztán jöttek az egyetemista évek, és akkor már a gyerekkoromban kifejezetten csúnyának tartott városba vitt egyenesen az utunk, mert buli volt… az egész élet. Ott aztán főleg az. Számomra már akkoriban ledobta magáról az acélváros jelzőt. (Amúgy elsőként csatlakozott a magyarországi városok közül a környezet védelmét és fenntarthatóságát szem…

Tovább olvasom

Egyre nagyobb a botrány a halasztható műtétekkel kapcsolatban

Kásler Miklós és a kormány intézkedései óriási problémát okoznak az egészségügyi rendszer mindkét oldalán, de ezt valahogy kormánykörökben nem veszik észre. “Mintha magadnak kellene megvenni az operációhoz szükséges szikét”, “Aki pár tízezer forintból él, az nem lesz megműtve? – ilyen és ehhez hasonló vélemények gyűltek össze Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter posztja alatt, melyben bejelentette, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki elektív, vagyis halasztható beavatkozást vegyen igénybe.  A kormány az egészségügyi leterheltségre hivatkozva tavaly novemberben függesztette fel a halasztható műtéteket annak érdekében, hogy a lehető legtöbb energia jusson a koronavírusos betegekre. Kásler…

Tovább olvasom