Már nem kell sokat várni és szombaton eljön a BorsodChem Kolorfutás és kicsit később az Azahriah-koncert napja. A közlekedés azonban alaposan felbolydul ennek köszönhetően, íme a részletek.
Tovább olvasomCímke: információk
Újabb információkra derült fény a szeptemberi Miskolci Piknikkel kapcsolatban
A környék legpompásabb sörei, díjnyertes borai és a helyi éttermek mennyei ételei mellett gasztro előadások, látványfőzések, régiségvásár, három színpadon hazai és külföldi zenei programok teszik majd felejthetetlenné az élményt. És most már többet is tudunk.
Tovább olvasomFriss információk: “Nem igaz, hogy negyvenen is áthajtottak az M0-son elütött férfin”
Az áldozat családját képviselő ügyvéd igyekezett helyretenni a sajtóban megjelent “horrorisztikus” információkat, bár az is igaz, hogy pontosítani ő maga sem tudott. Annyit viszont elárult, hogy a gázoló és több másik autó is megállt a baleset helyszínén egy rövid időre, de a segítségnyújtás mindenképpen elmaradt.
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, heti horoszkóp
Ilyen idő lesz ma Hétfőn többnyire gomolyfelhős-napos időre számíthatunk, kialakulhatnak átmeneti jelleggel futó záporok, néhol akár zivatarok is, de kezdetben helyenként eső is előfordulhat. A nyugati-északnyugati szelet többfelé erős széllökések kísérhetik. A reggeli órákban 10 fok várható, délután 15-17 fok között alakul a hőmérséklet. Heti horoszkóp Kos: Nem leszel valami fényes hangulatban hétfőn. Egy Merkúr-Jupiter szembenállás ugyanis nagyon sok türelmet követel tőled. Szerinted mindenki túl óvatoskodja a dolgokat ahelyett, hogy egyenesen kommunikálna. Pénteken a Mérlegbe lépő Nap reflektorként a párkapcsolatodra vagy annak hiányára világít rá… Bika: Lehet, hogy lassan haladnak épp a dolgaid,…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk ma Pénteken eleinte több helyen kisüthet a nap, majd délután már csak keleten, északkeleten. Napközben szórványosan fordulhat elő eső, zápor, délnyugaton néhol zivatar. Este nyugat felől egyre nagyobb területen eredhet el az eső. Az északnyugati szelet időnként élénk, erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 17 és 25 fok között alakul. Ma őket ünnepeljük Névnap Edit, Ciprián, Ditta, Ditte, Eudoxia, Eufémia, Eugénia, Gamáliel, Geminián, Génia, Imelda, Imodzsen, Imogén, Jozafát, Kamélia, Kornél, Kornélia, Lúcia, Ludmilla, Milica, Som, Soma, Zília, Zille, Zseni Az Edit név eredete és jelentése Az Edit germán eredetű…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Milyen időre számíthatunk ma? Napközben a fátyol- és gomolyfelhős idő mellett egyre több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Néhol felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökésekkel kísért zivatarokra kell számítani, erre nagyobb esély az ország déli felén van. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. Hajnalban 13-21, délután 23-30 fokot mérhetünk. Szolnokon a nappali hőmérséklet 19 és 28 fok között alakul. Ma őket ünnepeljük Névnap Enikő, Melitta, Ajád, Bebóra, Bogát, Bogáta, Borisz, Borocs, Debóra, Dolóresz, Doloróza, Enőke, Hetény, Katalin, Katarina, Katerina, Kató, Lola, Lolita, Lolli, Loránd, Lóránt, Mária, Melissza, Melizand, Meluzina, Orlandó, Paméla, Töhötöm…
Tovább olvasomA legkomolyabb tévhitek az ukrán konfliktusról, amiket tényként kezelünk, miközben hamis állítások sorozata
2014 óta szisztematikusan építette fel a háborús propagandát Vlagyimir Putyin Oroszországa, aminek az volt a legfontosabb célja, hogy a kellő agymosással még az EU-ban és leginkább Ukrajna szomszédságában a valóságtól elrugaszkodott látszatot keltsen és minél többen értsenek egyet az agresszióval. A közösségi médiában terjed a következő írás, amit szabad fordításban tekinthetünk most meg. Reméljük, az a tévhit, hogy az orosz haderő a békét ment fenntartani Ukrajnában, már hosszú napokkal ezelőtt megdőlt, most nézzük a többit is. “DEZINFORMÁCIÓ A JELENLEGI OROSZORSZÁG-UKRAJNA KONFLIKTUSRÓL – HÉT TÉVHIT TISZTÁZÁSA Újabb nap, újabb hazugság Ukrajnáról…
Tovább olvasomHonnan lehetne tájékozódni a koronavírusról, ami emberközelibb?
Nehéz kiigazodni a Covid-járványról már a kezdetek óta. Nem mond egyformát kormány és ellenzék sem, de akár ugyanazok a szakemberek is állítanak valamit, aztán néhány hónappal később homlokegyenest az ellenkezőjét. Van, aki szerint az egész nem is létezik, van, aki szerint létezik, de csak a média és a politikusok állítják be ilyen tragikusan az egész járványt, illetve vannak, akik inkább megpróbálnak biztosra menni és hisznek a védőoltásban, hisznek a megjelenő tudományos(nak gondolt) hírekben. De vajon mi is a biztos? Miért van ennyi ellentmondás az egész koronavírus-ügyben, miért változtatta át a…
Tovább olvasom“Több mint 100 ember ellen használták hazánkban a Pegasust és a szerződés most is érvényben van”
Most, hogy a napokban Kósa Lajos (valószínűleg tévedésből) ennyire fontos információt mondott el a nyilvánosság előtt, immáron a bizottság jobbikos elnöke, Stummer János is több mindent oszthat meg. Úgy véli, Kósa hibázott és hatalmas rést ütött a Fidesz titkolózásán. Újabb részletek derültek ki a Pegagus-ügyről, miután Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke interjút adott a Partizán Spartacus műsorának. Stummer azután kezdhetett el nyíltabban beszélni az ügyről, az államtitoksértés határán táncolva, hogy az Országgyűlés egy másik bizottságának, a honvédelmi és rendészetinek a csütörtöki ülése után Kósa Lajos fideszes képviselő váratlanul elismerte, hogy a…
Tovább olvasomNagy homály fedi, hogy a lélegeztetőgépen levők közül mennyi az oltott és mennyi az oltatlan, de a járvány még csak most gyorsulhat be
A járványügyi szakember szerint eddig az időjárás kegyes volt, de a hideggel együtt jöhet a nagyobb probléma a negyedik hullámban is. Miközben Magyarországon kevesebben vannak azok, akik nem kaptak koronavírus-elleni vakcinát, mégis több ember szorul gépi lélegeztetésre, mint egy évvel korábban, tavaly szeptember 28-án ugyanis 44 beteget lélegeztettek, most 74-et. A szerdai adatok szerint egyébként 81-en vannak lélegeztetőgépen. A Népszava a kormányzati adatok alapján azt írja , hogy a keddi adatok összesen 513-an voltak koronavírus miatt kórházban, míg tavaly ősszel valamivel többen, 693-an voltak. A szerdai adatok szerint egyébként 529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. A lapnak járványügyi…
Tovább olvasom