Gyanítható, hogy a következőkben leírtakkal még rengeteg tősgyökeres miskolcit is meg tudunk lepni.
Marossy Kriszta írása a Wmn.hu oldalon.
Gyerekként rengetegszer átutaztam rajta vonattal, autóval, de sosem álltunk meg, nem ott volt dolgunk: vagy Felvidékre, vagy a Putnoki-dombság felé, a rokonokhoz tartottunk. Aztán jöttek az egyetemista évek, és akkor már a gyerekkoromban kifejezetten csúnyának tartott városba vitt egyenesen az utunk, mert buli volt… az egész élet. Ott aztán főleg az. Számomra már akkoriban ledobta magáról az acélváros jelzőt. (Amúgy elsőként csatlakozott a magyarországi városok közül a környezet védelmét és fenntarthatóságát szem előtt tartó Zöldebb Városokért mozgalomhoz.) Mivel ma van Miskolc város ünnepe, szeretnék felidézni pár izgalmas történetet a város múltjából, hogy megmutassam, nem csak az acélról és az Eddáról érdemes szólni vele kapcsolatban.
Nem annyira új és nem is acél…
Miskolc történelme hetvenezer (!) évvel korábbra nyúlik vissza, ugyanis a mai belvárosában előkerült régészeti leletek bizonyítják, hogy már az őskorban is éltek a területén emberek. Rendben, várost még nem alapítottak, de biztos számítottak rá, hogy egyszer csak elkészül az oda vezető autópálya is.
A település egyébként a Miskóc nemzetségről kapta nevét, és az első említést Anonymus: Gesta Hungarorumában találhatjuk róla. Ezután bő kétszáz évvel Nagy Lajos király már mezővárosi rangra emelte, ami bíróválasztási és végrendelkezési jogok biztosításával, kiváltságokkal és adományokkal is járt.
Az igazság pohara, amitől még a török pasa is észhez tért
Az igazság poharának legendája a kisavasi pincék tulajdonosai között élt még a török hódoltság idejében. Úgy tartották, hogy aki ebből a bizonyos pohárból iszik, az meglátja az igazságot.
Nagy becsben volt, és szinte titkosügynöki ügyességgel mindig más és más pincében helyezték el, hogy ne találjanak rá könnyen a kincsre: emiatt egyébként megkapta a bujdosópohár nevet.
A legenda arról is beszámol, hogy Murrat, török pasa fel akarta égetni Miskolc városát, de miután a mágikus kehelyből ivott, letett erről a tervéről. Azt nem tudhatjuk, hogy a pohár létezése csak városi legenda volt-e, de tény, hogy Bél Mátyás is említi a XVIII. századi geográfiájában, és még más forrásokban is felbukkan, egészen a XX. század közepéig emlegetik. Aztán ez az állítólagos „igazságpohár” végképp elbujdosott Miskolc történelméből, bár ki tudja, lehet, hogy még megtalálják a rengeteg pince egyikében.
Apropó, rengeteg pince…
Miskolcon, pontosabban a Tetemváron és a Kisavason nagyjából ezerhatszáz borospince volt, és valamilyen formában léteznek ezek ma is. Ezek a pincék a hidegháború alatt bunkerként, a világháború alatt pedig hadikórházként is szolgáltak. A legrégebbiek között hatszáz évesek is vannak.
Rabutin mint a legkegyetlenebb szitokszó
A Rákóczi szabadságharc idején, 1706 szeptemberében Jean Rabutin császári generális (francia arisztokrata, német-római császári hadvezér) nekiindult Erdélyből, hogy Kassát elfoglalja. Azonban Károlyi Sándor generális mindenáron meg akarta akadályozni terve végrehajtását, így a francia generális csapatai előtt haladva mindent tönkretett, ami az útjában volt: felégette a vidéket, a szántóföldeket, lerombolta a malmokat, minden takarmányt és élelmiszert elkobzott vagy elpusztíttatott, illetve a kutakat is betömette, hogy a császáriaknak ne maradjon semmi. Sajnos Miskolc is az útba esett. A város lakossága elmenekült. Szeptember 17-én érkezett Rabutin a teljesen kihalt városhoz, ahol aztán öt napon át szabadon fosztogattak a német és rác csapatok. Feltörték a házakat, pincéket, ami még megmaradt, azt szétverték, ha véletlenül egy-egy lakost találtak, megölték, majd az indulás előtti estén az egész várost felgyújtották, egyedül a református templomokat és a református iskolát tartották tiszteletben.
Csoda, hogy a hadvezér nevét sokáig csak káromkodásokban őrizték?
További részletek a Wmn.hu cikkében olvashatók.
