Tudományos áttörés: Immunrendszer nélküli gyermekeknél sikerült működő védekezési mechanizmust kialakítani

Ijesztően hangzik, de mindezt ráadásul HIV-vírus segítségével. Sikerült működő immunrendszert létrehozni olyan gyerekeknél, akik anélkül születtek – írja az MTI. Ezt egy génterápiával érték el, amelyhez hatástalanított HIV-vírust használtak a kutatók. A kísérleti kezelést 50 csecsemőnél és kisgyereknél alkalmazták, és az eredmények szerint két kivétellel minden gyereknek kialakult az egészséges immunrendszere. „Vettünk valamit, ami egyébként halálos betegséget okozna, és a gyerekek többségénél egyetlen kezelés hatékonynak bizonyult” – közölte Donald Kohn, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) Mattel Gyermekkórházának orvosa, a kutatás vezetője. A kezelésen átesett gyerekek már iskolába járhatnak, és normális életet…

Tovább olvasom

Zseniális! A miskolci Fidesz felavatott egy padot

Kicsit kevés lesz kompenzációként a miskolciak számára, azok után, hogy a Fidesz-kormány már második éve milliárdokat vesz el városunktól a járványhelyzetre hivatkozva. Revay Peter Facebook-posztjában bukkantunk a következő csodára a közösségi médiában: “A nap fotója!A MISKOLCI FIDESZ FELAVATOTT EGY PADOT! “ Ehhez viszont rendkívül sokan kellettek, hogy ezt a fantasztikus fejlesztést átadhassák. A poszt alatti hozzászólások azonban jelzik a sírva vigadást. “De hol maradt a tűzoltó zenekar, és a népviseletes lányok ? “ “Városgazda megcsinálta a Nemzeti színű szalagot meg átvágta a 3 fideszes képviselő, 2019 októbertől ennyit csináltak a környéken!” “az…

Tovább olvasom