Mintha valami nem egészen lenne rendben ezzel a BAZ megyei, frissen épített autóbusz öböllel – hihetetlen baki

A helyieknek először csak az tűnt fel, hogy valami furcsa ezzel az átépített buszmegállóval, majd kellett egy kis idő, hogy kapcsoljanak, hogy itt minden fordítva van, ahhoz képest, ahogy kellene. Általános vélemény, hogy szerintük a tervező fordított irányban fogta a tervrajzot és így épült meg az egész. Hihetetlen, de ez sajnos nem AI.

Tovább olvasom

Műszaki hiba okozhatta a Szolnoknál lezuhant Gripen balesetét

Gyakorlórepülés közben, feltételezhetően meghibásodás következtében zuhant le a Magyar Honvédség egyik Gripen típusú vadászgépe a szolnoki helikopterbázis területén. Györfi Mihály szolnoki polgármester tájékoztatása szerint a pilóta nem lakott területre irányította a gépet, a katonát az esetet követően orvosi vizsgálatra szállították.

Tovább olvasom

Elkerülhető tragédia Miskolcon, egy szemeteskocsi tolatva ütött el egy gyalogost, akin már nem lehetett segíteni

A döbbenetes baleset a Selyemréten történt, ahol egy tolató szemétszállító autó elsodort egy mögötte elhaladni kívánó gyalogost, aki a kórházig még eljutott, később azonban életét vesztette.

Tovább olvasom

A felezővonalról kapott gólt a Diósgyőr, döntetlen hazai pályán, a Mezőkövesd és a Kazincbarcika viszont nyerni tudott

Zajlik az élet az NB II-ben, a DVTK még nem mászott ki a gödörből, igaz, legalább az egyenlítés összejött. A frissen leigazolt Gróf Dávid nagyot hibázott a kapuban, az ellenfél játékosa ugyanis a kezdőkörből átemelte felette, egyenesen a hálóba. Végül egy egységet sikerült otthon tartani. Ellenben a másik két BAZ megyei együttes begyűjtötte a három pontot ebben a fordulóban.

Tovább olvasom

A szomszéd megye volt fideszes képviselője rettentő kellemetlen helyzetbe hozta magát saját lejáratós AI-bejegyzésével

A 2022-ben lecserélt (hivatalosan maga döntött így), súlyos korrupció ügyészségi vádja alatt álló fideszes politikus el akarta hitetni az olvasókkal, hogy a Tisza almát és krumplit oszt az aláírásokért. Ám figyelmetlensége miatt több apróság is lebuktatta, hogy mesterséges intelligencia készítette a kamuképet. Többször is próbált rajta alakítani, de még mindig kinevették, végül…

Tovább olvasom

Szakértő: nem a Strabag hibázott az M30-as csúszásánál, az lett volna csoda, ha nem mozdul el

A geológus szakértő véleményét talán az építkezés előtt kellett volna kikérni és akkor most simán és gond nélkül vezethetnénk a nyitott, hibamentes M30-ason. Az útépítő cég állítása szerint mindenben követte az engedélyes tervet, attól nem térhetett el. Az ÉKM (és elődje) pedig minden munkafázist ellenőrzött, átvett, mulasztást nem talált.

Tovább olvasom