Járóbetegből váró beteg lett a magyar

Az előjegyzési időszak szakterülettől függően változó, 3-tól akár 68 napig is terjedhet. Idén legalább 150 esetben kellett beavatkozni, mert egy egészségügyi szolgáltató nem tudta ellátni betegeit. A Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke az InfoRádióban beszélt idei felmérésük eredményéről. Pásztélyi Zsolt azt mondta, a felmérést 2016 óta egy-két évente végzik el, de a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt. Kiderült, a pandémia alatt az összesített átlagos várakozási idő nőtt, az 2016-ban 20 nap volt, 2022-re viszont elérte a 30 napot. A diabetológiában és az angiológiában a legkedvezőtlenebb a helyzet. Előbbinél 12,5 napos romlást mértek,…

Tovább olvasom

Évente kellene járnia a szívműtött férfinak kezelésre, négy év múlvára kapott időpontot

A világszintű, Nyugat-Európát is leköröző magyar egészségügy egyik újabb gyöngyszeme. De hát negyedszer is zsinórban kétharmadott kapott a Fidesz másfél hónappal ezelőtt, valószínűleg Gyurcsány lehet a hibás a sokkoló várólisták miatt. Üdvözöljük Magyarországon az állami egészségügyben. Négy évet kell várnia, hogy rehabilitációra mehessen, pedig évente kellene járnia – erről panaszkodott egy szívműtött beteg az RTL Híradónak. A 47 éves férfi kétségbe van esve, fizikai munkát nem tud végezni a betegsége miatt. A férfi műszívbillentyűt kapott egy rendellenesség miatt és azt mondja, még abban évben elkezdte a rehabilitációt, majd jött a covid és…

Tovább olvasom

Ijesztő: már több, mint 50 ezren várnak műtétjükre hazánkban

Igen, ez ugyanaz az ország, ahol Orbán Viktorék tökéletesnek tartják az egészségügyet. A várólisták azonban brutálisan hosszúak, az eleve nem kevés várakozó másfél év alatt megduplázódott. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján jelenleg 50 360 beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra Magyarországon – írta a Világgazdaság. A legtöbben, 17 ezren szürkehályog-műtét miatt várnak, térdprotézisre 9 ezren, csípőprotézisre 7600-an, laparoszkópos epekőműtétre pedig több mint ezren várakoznak. A VG szerint jelenleg 34-féle ellátástípusnál van várólista, előjegyzési listát pedig 30 ellátásnál alkalmaznak. Utóbbira azok a betegek kerülnek, akiket vagy saját kérésükre nem operálnak meg a lehető…

Tovább olvasom

A járvány alatt ijesztően megnőttek a kórházi várólisták hazánkban

A kormány szerint tökéletes magyar egészségügyben több, mint 41 ezren várnak kórházi ellátásra. A Népszava ír arról, hogy 30 százalékos plusz finanszírozással próbálja megrövidíteni a kórházi várólistákat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK): míg a járvány előtt mintegy 25 ezer ember várt kórházi beavatkozásra, mostanra ez a szám 41 ezer fölé nőtt. Csak a harmadik hullám vége, azaz 2021. május eleje óta 9 ezerrel nőtt a műtétre várók száma. A NEAK főigazgatója, Kiss Zsolt az IME XV. országos egészség-gazdaságtani konferenciáján beszélt arról, hogy a járvány alatt alaposan visszaesett a nem koronavírussal összefüggő…

Tovább olvasom

Döbbenetesen megnőttek a kórházi várólisták

Erről sem fog hallani az M1 híradójában, pedig egészen borzasztó számok, az egy évvel ezelőttihez képest is számos területen kétszeres, háromszoros a várakozási idő. De ne feledjük, Orbán Viktor szerint a nyugat-európai egészségügy annyira rossz, hogy minket akarnak másolni. Valóban? Ahogy a második és a harmadik hullám között, most ismét megvizsgálta a Pénzcentrum, hogyan alakultak a kórházi várólisták. Tavaly nyárhoz képest nem ritkán a duplájára, triplájára nőtt a várakozási idő, és január óta egyes műtétekre már kétszer annyian várnak, mint fél éve. Például laparoszkópiás epekőműtétre egy éve még csak 127 nap…

Tovább olvasom

Egyre nagyobb a botrány a halasztható műtétekkel kapcsolatban

Kásler Miklós és a kormány intézkedései óriási problémát okoznak az egészségügyi rendszer mindkét oldalán, de ezt valahogy kormánykörökben nem veszik észre. “Mintha magadnak kellene megvenni az operációhoz szükséges szikét”, “Aki pár tízezer forintból él, az nem lesz megműtve? – ilyen és ehhez hasonló vélemények gyűltek össze Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter posztja alatt, melyben bejelentette, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki elektív, vagyis halasztható beavatkozást vegyen igénybe.  A kormány az egészségügyi leterheltségre hivatkozva tavaly novemberben függesztette fel a halasztható műtéteket annak érdekében, hogy a lehető legtöbb energia jusson a koronavírusos betegekre. Kásler…

Tovább olvasom

Egy háziorvos döbbenetes története a koronavírus-oltásról

Félő, hogy nagyon sokan magukra ismernek a főszereplőben. Jelenleg így zajlik “a nyugati országokat megszégyenítően zseniális” oltás Magyarországon. Aki egy belsős szemével látja az eseményeket, valahogy kicsit sem úgy tapasztalja, mint amit a kormánymédia sulykolna belénk. A propaganda mindenek előtt. A Facebookon találkoztunk a következő történettel, amit egy magyar háziorvos írt. Csak a puszta és kegyetlen valóság, semmi több. Nem, nem Soros és nem Gyurcsány. “Klári 78 éves magasvérnyomásos cukorbeteg. Regisztrált az oltásra. Azt gondolta a hírek alapján neki a Pfizer lenne jó. Háziorvosa 60 év felettiek oltási regisztrációs listája…

Tovább olvasom

A minisztérium máris szépíti Orbán botrányos mondatát – nem csak az oltóponton mondják meg, milyen vakcinát kaphat az ember

Bár azt a tényt az EMMI sem cáfolta, hogy ha az éppen rendelkezésre álló oltóanyag nem felel meg nekünk, akkor irány vissza a várólistára. „Magyarországon az oltás önkéntes és ingyenes. Tehát amikor valaki elmegy az oltópontra – akik regisztráltak, azokat oltjuk be – ott közlik vele, hogy milyen vakcinát tudnak neki adni. És ha nem kell, akkor nem fogadja el, hanem elmegy a sor végére, és ha van olyan vakcina, amilyet szeretne, majd ismét értesíteni fogjuk” – mondta Orbán Viktor pénteken Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján. Erről részletesebben IDE KATTINTVA olvashat.…

Tovább olvasom

Szörnyű helyzetben van rengeteg idős ember az idősotthoni várólisták miatt – ezen sürgősen változtatni kellene

Ungár Péterék nagy nehezen megszerezték az egyébként titkosított idősotthoni várólistákat. Ez alapján elindítottak egy petíciót, hogy ne legyenek ennyire alulfizetve és lenézve az otthoni ápolást végző emberek. “Az LMP megszerezte az EMMI-től a titkosított idősotthoni várólistákat! Nincs alternatívája az állami férőhelyek bővítésének és az otthonápolási díj emelésének azoknál a családoknál is, ahol idősebb, beteg hozzátartozóikról gondoskodnak. Ne feledjük, jelenleg 38-58 ezer forint körüli összeg jár egy 0-24-ben végzett munkáért, ami semmire sem elég. Ne feledkezzünk el az idős emberekről!” – írja az LMP a Facebookon. Ha egyetért a követeléseinkkel itt…

Tovább olvasom