Arnót az időközi választás után – merre vezet az út?

Arnóton június 28-án időközi választást tartottak, mert tavasszal a többség többség kezdeményezte a testület feloszlatását. Riportunkban annak jártunk utána, mi vezetett a magyar önkormányzatiságban nem túl gyakori feloszlatás döntéséhez, milyen tanulsággal járt a civilek által, a választás napján, a szavazatvásárlás és csalások megelőzésére szolgáló őrszemszolgálat alkalmazása. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan tovább Arnót, hiszen az időközi választáson majdhogynem ugyanazok a képviselők kerültek be a testületbe, akik korábban ott ültek, sőt Gulyás Ágnes polgármestert is újra választották.

Tovább olvasom

Putnok és a Bükk matuzsálemei az élmezőnyben az idei Év Fája versenyen

Lezárult az Ökotárs Alapítvány által immár 16. alkalommal életre hívott Év Fája verseny, ennek keretein belül idén a lakossági szavazatok döntése alapján egy olyan szegvári kocsányos tölgy nyerte el a rangos elismerést, amely másfél évszázada nemcsak az oktatást és a helyi közösséget szimbolizálja, hanem a rekkenő nyári hőségben egy egész iskolaudvar természetes klimatizálásáról is gondoskodik.

Tovább olvasom

Megszavazták, hogy elveszik a polgármesterek költségtérítését, de a fizetésüket nem csökkentik – vége a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak

Kedden is folyt a munka a parlamentben, a Tisza az ígéretekhez híven nagyüzemben viszi szavazásra a fontos javaslatokat. A fideszes furkósbotnak, modern ÁVH-nak is nevezett Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntetik, de szavaztak a polgármesterek javadalmazásáról is, némi változással.

Tovább olvasom

Erdei Sándor kabarénak nevezi Czinkné és a többi volt fideszes hirtelen pálfordulását

Eddig is némi megütközéssel figyelte a Fidesztől igen távol álló volt miskolci képviselő az elmúlt hetek menekülési hadjáratát a narancsos oldalról, de azt végképp képtelen lenyelni, hogy Czinkné Sztán Anikó azt nyilatkozta az RTL-nek kérdésre válaszolva, hogy a Tisza Pártra szavazott április 12-én.

Tovább olvasom

Álom helyett valóság: Koncz Zsófia és Tállai András is azt írta egy hete, nagyon vezetnek, aztán…

Érdekes a végeredmény ismeretében időnként visszatekinteni, hogy mindkét BAZ megyei fideszes jelölt azt kommunikálta (vajon el is hitték?) néhány nappal a választások előtt, hogy jelentős előnnyel verik a tiszás ellenfelet a kutatások szerint. Másik mozit néztek. Aztán szembejött velük a valóság és vasárnap este óta teljes eltűnés.

Tovább olvasom

Repedések Borsodban – a falvakban is megtört a Fidesz korábbi, 100 százalékos támogatottsága

A korábban „betonbiztosnak” tartott fideszes fellegvárakban is megjelentek a repedések a legutóbbi választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Bár a Fidesz továbbra is fölényesen nyert ezekben az aprófalvakban, az egykor százszázalékos támogatottság már több helyen a múlté.

Tovább olvasom

Április 12-én nem kell dolgozni, hogy szavazhassanak a kollégák – felelős döntés egy üzletlánc vezetőjétől

A Mountex különleges döntést hozott a 2026. április 12-én esedékes 2026-os magyarországi országgyűlési választás kapcsán. Az ország egyik meghatározó outdoor üzletlánca ezen a napon valamennyi boltját zárva tartja, hogy munkatársai akadálytalanul élhessenek szavazati jogukkal.

Tovább olvasom

Medián-becslés: kétharmados Tisza-győzelem körvonalazódik a választás előtt

A választásokat megelőző napokban jelentős visszhangot váltott ki a Medián legfrissebb mandátumbecslése, amely a legutóbbi öt reprezentatív felmérés összesített adatai alapján készült. A számítás szerint a Tisza Párt akár kétharmados többséget is szerezhet a parlamentben, miközben a Fidesz jelentős visszaeséssel számolhat – írja a HVG.

Tovább olvasom

Előkerült egy hangfelvétel, amely szavazatvásárlás gyanúját vetette fel Debrecenben

Súlyos állításokat fogalmazott meg közleményében Tompa Enikő, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje (Hajdú-Bihar 02), aki szerint egy hozzájuk eljuttatott hangfelvétel alapján felmerül a szavazatvásárlás gyanúja Debrecenben. Az ellenzéki jelölt szerint a felvételen Aba-Horváth István, az Országos Roma Önkormányzat vezetője kampánycélokra ajánl fel segélycsomagokat kormánypárti politikusok számára.

Tovább olvasom