Innen indulhat az újabb járvány? Embert is fertőzhet az orosz denevérekből származó vírus

A kutatások szerint veszélyt jelenthet az emberiségre és az oltási kampányokra az újonnan felfedezett vírus. Az orosz patkósdenevérekben keringő sarbecovírus, pontosabban Khosta-2 képes megfertőzni az embert, ezért a sarbecobvírusok teljes családjával szemben hatékony oltásokra lenne szükség, állapították meg a Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói, amiről az Infostart írt. „Kutatásunk ismételten bebizonyítja, hogy az Ázsián kívüli vadon élő állatokban keringő sarbecovírusok még olyan helyeken is, mint Nyugat-Oroszország, ahol a Khosta-2 vírust találták, globálisan veszélyt jelentenek az emberek egészségére és a SARS-CoV-2 ellen folyamatban lévő oltási kampányokra” – írta Michael Letko, a…

Tovább olvasom

Nem túl szívderítő: úgy lophatnak el hackerek mindent androidos telefonunkról, hogy észre sem vesszük

Teljesen új típusú veszély, ugyanis a telefon képernyője sötét marad és az értesítéseket is kikapcsolja a károkozó program, amit saját magunk viszünk rá a készülékünkre. A háttérben pedig a jelszavainktól kezdve bármit ellop a kis kártevő. Ha valaki ránéz a telefonjára, és annak sötét a képernyője, nem gyanakszik arra, hogy valójában komoly aktivitások zajlanak rajta. Épp ezt a vélekedést használja ki az egyik legújabb hackertrükk, amelyre a Threat Fabric hívta fel a figyelmet. A támadók távolról elsötétítik áldozatuk készülékének kijelzőjét, letiltják az értesítéseket, azt az illúziót keltve, hogy a telefonnal nem történik…

Tovább olvasom

Ne dőljünk be! Veszélyes Messenger-vírus kering, ami miatt Facebook-fiókunkat is elveszíthetjük

Ha ilyen tartalmú üzenetet kap, még véletlenül se nyissa meg, bármennyire is ismerőstől vagy családtagtól kapta az üzenetet. Könnyen előfordulhat, hogy rokona vagy barátja már megfertőződött és éppen ön is veszélynek teszi ki készülékét és Facebook-fiókját, amennyiben rákattint az üzenet tartalmára. Újabb átverős üzenettel próbálják rászedni a felhasználókat a hackerek a Messengeren – figyelmeztet a Hvg.hu. Egy újabb adathalász üzenet jár épp körbe a Messengeren – hívja fel a figyelmet az IFLScience. A csalás angol verziójában mindösszesen négy szót és egy sírva nevetős hangulatjelet kap a felhasználó a (már megfertőzött) ismerősétől,…

Tovább olvasom

Amikor a valóság legyőzi a facebookos vírustagadást a borsodi kis falvakban is

Amikor félinformációkból próbálnak tájékozódni a szegény emberek és annyi marad meg, hogy az oltás rossz, mikrochip, senki ne oltassa be magát. Aztán a semmiből egyszer csak jön egy fertőzött, netán még rosszabb és hirtelen átgondolják, hogy ez talán mégsem csak légből kapott járványhír. Tényfeltáró cikk a Telex.hu újságírójától, ilyen a borsodi valóság a szegények között. “Indulunk Csenyétére. Készüljünk fel, hogy az ötszáz fős zsákfaluban a városból érkezők számára elképzelhetetlen állapotok uralkodnak, nem hasonlítható Felsődobszához, zsákfalu, csak szegények lakják, rendes úthálózata sincs – összegez a továbbiak előtt Nagy Ferenc (mindenkinek csak…

Tovább olvasom

Kiderült: az oltottak és az oltatlanok hasonló eséllyel fertőződnek és adják át a vírust

Háztartáson belül egészen biztos, de ennek alapján valószínűsíthető, hogy háztartáson kívül is. Ez megint egy arcul csapásnak tekinthető a járványvédelem szempontjából. Mikor lesz ennek így vége? A koronavírus ellen oltottak ugyanúgy fertőznek és fertőződnek a háztartáson belül, mint azok, akik nincsenek beoltva, derül ki egy brit kutatásból. A Lancetben megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogy hogyan terjed a delta variáns az egy háztartásban élők között. Az eredmények alapján azok, akik mindkét oltásukat megkapták, 25 százalékos eséllyel kapták el a vírust a fertőzött családtagtól, míg az oltatlanok közt erre 38 százalék…

Tovább olvasom

Ez nem hiányzott: a tengerentúlon olyan vírusvariánst mutattak ki, ami az összes vakcinának ellenállhat

Ez így valóban egy végeláthatatlan, ördögi körnek tűnik. A WHO nagy erőkkel vizsgálja az új koronavírus B.1.621 kódnevű variánsát, amit először idén januárban azonosítottak Kolumbiában, és amivel kapcsolatban aggasztó, hogy áttörheti a vakcinák által adott védelmet. Fontos leszögezni, hogy ennek egyelőre csak a gyanúja és a lehetősége merült fel, még sok vizsgálatra van szükség, hogy ezt megerősítsék vagy elvessék. A variáns a görög ábécé betűi közül a mű jelölést kapta, ami a magyarban kissé szerencsétlenül hangzik. Elsősorban Dél-Amerikában terjed, Kolumbiában ez a variáns felel a fertőzések 39 százalékáért, Ecuadorban pedig 13 százalékért.…

Tovább olvasom

Rossz adatot tettek közzé a kórházban ápolt koronavírusos betegek számáról

Hétfőről keddre gyakorlatilag a másfélszeresére, 82-ről 125-re nőtt a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma a koronavirus.gov.hu szokásos reggeli hivatalos jelentése szerint. Mint arra a 444.hu rámutatott, ez azért volt furcsat, mert közben a regisztrált fertőzöttek száma nagyon alacsony, mindössze 32 volt tegnap. Nem lehetett tudni, hogy adatszolgáltatási hiba vagy a delta variáns hatása, később viszont megjelent egy korrekció a kormányzati tájékoztató portálon. Eszerint „az egyik kórház téves adatszolgáltatása miatt a kórházban lévő koronavírusos betegek számát ezúton korrigáljuk, nem 125 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, hanem 88 főt, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen. Magyarországon továbbra is…

Tovább olvasom

Ha nem lenne elég a baj: megjelent a delta plusz variáns Indiában

Összesen húsz embernél azonosították. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy még a “sima” delta mutánsnál is fertőzőbb-e. A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta – írta hétfőn a The Hindustan Timesra hivatkozva a HVG.hu. Összesen húsz fertőzött szervezetében azonosították az új mutációt, a tőlük vett mintákat továbbították genetikai szekvenálásra, hogy tanulmányozni tudják jellemzőit. Az új vírusvariáns az Indiában márciusban azonosított delta nevű vírustörzs mutációja. A delta fertőzőképessége – akárcsak a brit és a brazil mutációé – erősebb a kínai Vuhanban másfél évvel…

Tovább olvasom

Kínából nyugatra szökhetett a kémelhárítás egyik vezetője, a vuhani laborról is felfedheti a titkot

Rendkívül fontos, titkos adatokat szolgáltathat arról, hogyan épültek be a kínai kémek az amerikai hálózatokba, az amerikai hírszerzés pedig lehet, hogy már most is tud róla, mi is történt abban a vuhani víruskutató laborban két évvel ezelőtt. Nyugatra szökhetett Kína állambiztonsági miniszter helyettese – írja az ausztrál News híroldal kínai antikommunista médiaoldalakra hivatkozva. Tung Csing-vej február 10-én repülhetett Hongkongból az Egyesül Államokba a lányával. A News szerint a férfi megkereste az amerikai hírszerzést, és fontos információkat adhatott át arról a vuhani laborról, amiről az elmúlt hetekben ismét elterjedt, hogy a koronavírus járvány…

Tovább olvasom

Virológus: Az indiai variáns most ágyaz meg a szinte biztos negyedik hullámnak, még beoltva sem lehetünk teljes biztonságban

A védetteknél nagyobb az esély, hogy megfertőződés esetén megússzuk a súlyosabb tüneteket, a kórházi kezelést, de sajnos kerek perec biztosan kijelenteni ezt sem lehet. Nem túl szép kilátások. Anglia most Európa járványlaborja – írta Facebook-posztjában Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa. A szakember szerint Anglia már a járvány korai fázisában kiépítette a világ egyik legnagyobb tesztelési és elemzési rendszerét, így valós időben látni, hogy éppen melyik variáns áll az esetszámok növekedésének hátterében. Jelenleg az új esetek kilencven százalékát az elsőként Indiában azonosított Delta variáns okozza. Kemenesi Gábor szerint ezzel együtt születik meg…

Tovább olvasom