Van olyan, aki még esetleg nem értené a kormányzati taktikát? “Összefogás” kell, tehát járványhelyzet címén elveszünk mindent az önkormányzatoktól és csak a kormány számára kedves városoknak osztjuk vissza a pénzeket. Lehetetlenüljenek el az ellenzéki vezetésű települések, vegyenek fel hitelt, amit aztán lehet harsogni, hogy eladósították a várost. Most Szentendre járja meg azt, hogy merészelt Orbán ellen szavazni. Amit pedig a kieső helyi iparűzési adó pótlására kap esetleg, fejlesztésre kell költenie. Szabad felhasználásról szó sem lehet. Májusban dönt a kormány arról, mekkora állami támogatásra számíthat Szentendre a kieső helyi iparűzési adó…
Tovább olvasomNap: 2021.03.09.
Az M1 máris megdolgozza Jakab Pétert, de nehéz lesz miskolci házáról bebizonyítani, hogy a luxus netovábbja
Sutyiban filmezte a házat az M1 néhány munkatársa, ezért Jakab úgy döntött, a megnövekedett (nem pozitív) érdeklődést kicsit megsegíti saját képek posztolásával. A történetről a Minap.hu számolt be. Jakab Péter: “Nem tudtam, hogy érdekes lehet, hol élek, de miután tegnap a köztévé kamerával jött Miskolcra, hogy lefilmezzék a lakásom – hátha találnak egy kis luxust – megmutattam magam”. Mióta miniszterelnök-jelölt lett, Jakab Péter szerint többet foglalkozik vele a kormánymédia, bár nem úgy és olyan indíttatásból, ahogyan azt a miskolci politikus szeretné. – Nemrég értem haza, mire szólt az egyik fiam, hogy volt…
Tovább olvasomSzázmilliókat sikkasztott az OTP Bank egyik fejese
Hiába volt milliós fizetése a bankárnak, még többet akart, még a bevásárlásokat is a bank pénzéből állta jó ideig. Aztán egy idő után borult a bili. Elképesztő mohóság. Mintegy 260 millió forintot sikkasztott el az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője, F. Balázs, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte – adta hírül a Bors. Írnak arról is, hogy a vádlottak padján 19 ember ül, köztük pedig menő borászok és luxuséttermek vezetői is vannak, mert a férfi náluk bulizgatott a bank pénzéből. A lap szerint a férfi csak úgy habzsolta az…
Tovább olvasomHa az oltás után megbetegszünk, ne essünk kétségbe, gyakori mellékhatás az influenzaszerű tünetek megjelenése
Néhány gyakori mellékhatás, ami elsőre ijesztő lehet, de rövid időn belül elmúlik a szakértők szerint. A WHO Vakcinabiztonsági Globális Tanácsadó Bizottsága (GACVS) megállapította, hogy az influenzaszerű megbetegedés tünetei az oltás után várható immunválaszok – írja az MTI. Az Egészségügyi Világszervezet szakértői szerint a Covid-19 elleni vakcináról szóló friss jelentésekben megjelenő tünetek. A vakcinákért felelős WHO bizottság február 25-én tartott virtuális ülést, hogy a több országból érkezett jelentések alapján felülvizsgálják a koronavírus ellen beoltott egészségügyi dolgozóknál tapasztalt influenzaszerű betegséggel kapcsolatos információkat és adatokat. A tünetek között fejfájás, fáradtság, izomfájdalom, láz és…
Tovább olvasomMegy a magyarázkodás: Ezért állt le tegnap a digitális oktatáshoz rendelt legfőbb rendszer, a Kréta-DKT
Tisztelettel megkérdezzük, hogy kedves illetékesek, erre a korábbi napokban-hetekben nem készültek fel, nem is sejtették, hogy digitális oktatás során ilyen nagy terhelést kap a rendszer? Nem lett volna célszerű például időnként nagy terhelésnél letesztelni? A lezárás első reggelén összeomlott a KRÉTA, a legtöbb iskolában használt digitális oktatási rendszer. Délután már lábadozott, de egy olvasó azt írta, hogy olyan, „mintha újraindítanák, akkor megy egy darabig, majd krétástól kollaborációs terestől meghal és csak hibakódokat dobál.” Az üzemeltető, az eKRÉTA Informatikai Zrt. hétfő kora este válaszolt kérdéseinkre. Dr. Szabó Balázs vezérigazgató azt írta, hogy…
Tovább olvasomZacher: A legrémisztőbb, hogy teljes családok kerülnek kórházba
Valóban nagyon hevesen támadnak az új mutációk, a toxikológust éppen a megemelkedett fertőzési képesség, illetve az is megrémiszti, hogy az eddigieknél gyakrabban okoz súlyos tüneteket a vírus, ami miatt a betegek kórházi ellátásra szorulnak. Ha még van hely és ember, Zacher szerint ugyanis óriási hiba volt éppen most elüldözni ennyi egészségügyist. Rémisztőnek nevezte Zacher Gábor toxikológus, hogy komplett családok kerülnek be a covid-osztályokra. Zacher, aki korábban a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezette, most pedig a hatvani kórházban dolgozik, a 168 órának arról beszélt, hogy a koronavírus különböző mutációi miatt egyre többen kerülnek kórházba,…
Tovább olvasomMegint az ügyeskedők – biztonsági őrnek öltöztetett nézők előtt zajlott a magyarországi focimeccs
Hivatalosan ugye nézőt nem engedhetett be a klub, ám próbálták azzal kijátszani, hogy mindegyikük kapott Security-feliratú mellényt a belépéskor. Hamarosan fény derült a turpisságra, márpedig ez nagyon súlyos vétség. A járványügyi szabályokat megsértve, nézők előtt fogadta ellenfelét a pomázi focicsapat február 27-én – írta meg egy néző pénteken az RTL Klub Fókusz című műsorának. A stáb március 6-án rejtett kamerával látogatott el Pomázra a Szentendre elleni megye II.-es meccsre, ahol rögtön a belépés után narancssárga “Security” feliratú láthatósági mellényt kaptak a stábtagok. A pálya közelébe érve azt tapasztalták, hogy nagyjából ötven szurkoló…
Tovább olvasomRövidesen megújul az egyik miskolci játszótér
A beruházást nagyrészt EU-s forrásból finanszírozzák, a munkálatok pedig hamarosan el is kezdődnek az Aba utcai játszótéren. Teljesen felújítják az Aba utcai játszóteret a Győri kapuban, a területet hétfőn adták át a kivitelezőnek. Simon Gábor önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a fejlesztésre már nagy szükség volt, hiszen Miskolcon a korábbi években elmaradt a játszóeszközök karbantartása, a játszóterek korszerűsítése. Erről a Minap.hu számolt be. – A Nagy-Miskolc program egyik fontos eleme, a városi közterületek fejlesztése és karbantartása. Ebben az évben ugyan erre a feladatra is kevesebb forrást tudunk felhasználni, de ennek ellenére is törekszünk…
Tovább olvasom