Szintén fontos döntés született arról, hogy az önkormányzat módosítja a Volánbusszal között szerződését, ezzel együtt pedig a menetrend is változni fog, a lakossági kérések figyelembe vételével.
Tovább olvasomCímke: bizottság
Védjük értékeinket: hivatalosan is miskolci érték lett a Csodamalom, a Kamarás Kupa és a Vilma-forrás
Miskolcikummá váltak a fent felsoroltak, a Miskolci Települési Értéktár jelenleg hét kategóriában hatvanegy nemzeti értéket tartalmaz.
Tovább olvasomA Fidesz-KDNP ismét megakadályozta, hogy Varga Judit és Schadl György szerepét jobban megvizsgálják a korrupciós botrányban
Nem kellett mást tennie a kormánypártoknak, mint leszavazniuk a parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását. Pontosan így is tettek, így az igazságügyi miniszter ismét nyugodtan dőlhet hátra, Schadl pedig hihetetlen, de változatlanul a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke maradhat. Ellenzéki országgyűlési képviselők kezdeményezték a parlament igazságügyi bizottságánál egy vizsgálóbizottság felállítását a Schadl–Völner-ügyben, de a Fidesz–KDNP képviselői leszavazták a javaslatot a igazságügyi bizottság hétfői ülésén – írja a Telex. A javaslat szerint vizsgálták volna a Schadl–Völner-ügy kormányzati érintettségét, Varga Judit igazságügyi miniszter lehetséges felelősségét, „Tóni, Barbara és Ádám” kilétét, a személyi összefonódásokat, illetve a kilakoltatások…
Tovább olvasomValóban a 3000 milliárdos EU-s támogatás befagyasztását javasolják, a korrupció és a “nem független” bíróságok a fő gond
A javaslatot a civil szervezetek üdvözlik, mivel úgy érzik, így még javítható az elveszett jogállamiság Magyarországon, a pénzek pedig egyelőre nem vesztek el véglegesen, csak Orbánék kaptak egy újabb intőt Európától. A K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency International (TI) Magyarország közös nyilatkozatban reagált az Európai Bizottság döntésére, miután a szervezet szerdán 3000 milliárd forint EU-s forrás felfüggesztését javasolta. Valós és hiteles jogállamisági és korrupcióellenes lépések nélkül nem jut uniós pénzekhez Magyarország a civil szervezetek szerint, jó hír azonban, hogy sem a kohéziós alapból befagyasztott pénzekből, sem pedig helyreállítási alap…
Tovább olvasomImmár jogerős: a fideszes Csöbör Katalin választási jogsértést követett el a laptopok osztogatásakor
Az ellene emelt panasznak helyt adtak a bizottságnál, ám bírság kiszabását nem tartották indokoltnak. Csöbör jogsértő módon használta fel kampánycélokra az országos program keretein belül érkező laptopok osztogatását, a további jogsértéstől eltiltották. A múlt héten panaszt tett az MSZP Csöbör Katalin, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő ellen mivel néhány hete jogellenes kampánytevékenységet folytatott egy iskolában: az egyik állami program laptopjait osztotta ki az Avasi Gimnáziumban Cseresnyés Péter ITM államtitkár társaságában. Az MSZP kifogása szerint Csöbör Katalin részvétele az eseményen, és az arról készült bejegyzés azt sugallja az átlagos választópolgár számára, hogy…
Tovább olvasomAz EP bepöccent, Pegasus-vizsgálóbizottságot követel, a kormány válaszul rögtön gyurcsányozott
Szópárbaj alakult ki az aktuális fideszes megmondóember és egy német képviselő között. Európa nem kíván belenyugodni, hogy az Orbán-kormány ilyen könnyedén igyekszik a szőnyeg alá söpörni ezt a világraszóló megfigyelési botrányt, ami többek szerint a modern Watergate-ügy. Enyhén szólva nem elégedettek Nyugat-Európában azzal, ahogy a Fidesz kezében totálisan elsikkadt ez a hatalmas botrány, ami régen túlmutat az ország határain. De itt kezelik a legcinikusabban. A Hvg.hu tudósítása szerint Gurkan Özturan, a Sajtó- és Médiaszabadság Európai Központja nevű szervezet részéről arról beszélt, hogy az elmúlt évben nagyon sok esetet regisztráltak, ahol…
Tovább olvasomMegint biztosra mentek Orbánék, a kormány saját magával konzultálhat az EU-s pénzek elköltéséről
Már a látszatra is csak ímmel-ámmal figyel oda a Fidesz. Létrehozták az uniós pénzeket felügyelő bizottságot, apró szépséghiba, hogy a testület tagjai óriási százalékban kormánypártiak, vagy kormányközeliek. Biztosra mentek. Ugye sejthetjük, mennyi “gyanús” ügyet fognak feltárni a saját holdudvarukban? A magyar helyreállítási tervet még el sem fogadták, de tavaly novemberben megalakult annak a Monitoring Bizottsága, amelynek az a feladata, hogy figyelemmel kísérje és véleményezze az uniós támogatásból megvalósuló reformok és beruházások végrehajtását – írja a Népszava. Magyarországnak 2021-2026 között 2511 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás járna az EU járványügyi gazdaságélénkítő…
Tovább olvasomVarga Judit szerint az Európai Bizottság túllépi hatáskörét… de a Pegasus-botrányról mélyen hallgatott
A kormányzati kommunikáció kötelező elemeit felvonultatta, de a Fidesz-KDNP számára felettébb kellemetlen lehallgatási ügyről semmit nem mondott. Talán nem véletlenül. A nyugati politikusok lopakodó törvényalkotásáról, a hatáskörét túllépő Európai Bizottságról, a politikai nyomásra működő Európai Bíróságról és a meleglobbiról is beszélt az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága előtt Varga Judit. Az igazságügyi miniszter nem beszélt viszont az egész Európát lázba hozó Pegasus-ügyről. Kemény vitába torkollt az Országgyűlésben az Európai Ügyek bizottságának ülése, amelyen Varga Judit igazságügyi minisztert hallgatták meg. Az uniós ügyeket is kezelő tárca az elmúlt időszakban több ügyben éles…
Tovább olvasomMegalapították az Országos Előválasztási Bizottságot
A hat párt képviselői mellett civilieket is bevontak a bizottságba.
Tovább olvasom“Rokker Zsolti” is teljes mértékben oltáspárti
Bár a Fidesz-KDNP-frakció politikai érdekekből igyekezett támadni a miskolci egészségügyi bizottság elnökét, a kormánypárti erőktől megszokott félremagyarázással nem sokra mentek. Minél több embert minél gyorsabban be kell oltani – hangsúlyozta a Velünk a Város önkormányzati képviselője, az egészségügyi bizottság elnöke. Az elmúlt napokban nagy vihart kavart egy posztja, amelyben azt fogalmazta meg, hogy lehessen választani a vakcinák közül, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök megígérte a magyaroknak. – A miskolci Fidesz azonban mostanában a Velünk a Város önkormányzati képviselőinek Facebook-posztjaival van elfoglalva, és ezek félremagyarázásával próbálnak pár másodpercnyi hírnevet szerezni, és próbálnak úgy…
Tovább olvasom