Két megállónál nem állt meg a totál részeg mozdonyvezető, a rendőrök lekapcsolták

A dunaszerdahelyi állomásra beérkezve már rendőrök várták a vonatvezetőt. A masiniszta évtizedek óta dolgozott a vasúttársaságnál, most viszont a komoly mértékű ittasság és a veszélyeztetés miatt azonnal kirúgták. A Komáromból vasárnap 17:42-kor elindult személyvonat a Csallóközaranyoshoz tartozó felaranyosi (Horná Zlatná) és az azutáni, ekeli állomáson sem állt meg, Dunaszerdahelyre beérve pedig már rendőrök várták a mozdonyvezetőt – írja a Paraméter. Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője elmondta, hogy az esetet a vasúttársaság munkatársai jelentették a ZSSK diszpécserének, ezután várták rendőrök a vonatot Dunaszerdahelyen. A rendőrök meg is szondáztatták a gyanús…

Tovább olvasom

Máris ment a levél az egyházi vezetőtől a hitoktatóknak, hogy a “törvénytelen” pedagógussztrájk a baloldal műve

A református egyház oktatási hivatalának vezetője írta azt a hitoktatóknak, hogy a sztrájk törvénytelen (egyébként nem az), ők mindenképpen tartsák meg óráikat az említett időszakban. Az egész pedagógussztrájk nem más, mint a baloldal kampányfogása, legalábbis az egyházi vezető szerint. Mi is így érezzük? Baloldali kampányfogás az egészségügyi dolgozók döbbenetesen rossz helyzete és minden más probléma is? A Magyarországi Református Egyház zsinati oktatási hivatalának vezetője azt írta az állami iskolákban tanító hittanoktatóiknak, hogy hétfőn törvénytelen sztrájkot tartanak a pedagógus-szakszervezetek, ezért az iskolaigazgatóikat már pénteken tájékoztassák határozott szándékukról, hogy meg akarják tartani január…

Tovább olvasom

Vizsgálati fogságban az ellenzék egyik fontos alakja Törökországban

Talán nem véletlen, hogy Orbán Viktor olyan sűrűn utazik eszmecserére török, illetve orosz kollégájához, mindkét helyen csúcsokat dönget a demokrácia. Metin Gürcan ellen „politikai és katonai kémkedés” gyanújával zajlik per. Egy török bíróság hétfőn elrendelte Metin Gürcan, az ellenzéki Demokrácia és Haladás Pártja (DEVA) társalapítójának vizsgálati őrizetét az ellene „politikai és katonai kémkedés” gyanújával zajló per lezárultáig – ismertette az MTI szerint az Anadolu állami hírügynökség. Gürcan 2020 márciusában segített Ali Babacan egykori török miniszterelnök-helyettesnek, Recep Tayyip Erdogan török államfő volt szövetségesének a politikai tömörülés létrehozásában. Gürcan, aki a török fegyveres…

Tovább olvasom

Orvvadászokat akartak leleplezni, amikor váratlanul vezető politikusok érkeztek

Úgy tűnik, ez bevált gyakorlat lehet Közép-Európában. Amint a volt szlovák miniszterelnök is kétséget kizáróan lebukott, arra hivatkozott, hogy törvénytelenül hallgatták le őt és különben is a leleplező újságíró lapja a Soros-hálózat tagja. Az, hogy ők maguk éppen egy hatalmas törvénytelenséget tettek, szóba sem került, majd elviharzott a sajtó elől. Egy vadászházban felvett videó okozott újabb botrányt Szlovákiában. A felvételen a volt miniszterelnök, Robert Ficon egy helyi oligarcha társaságában egyeztetett egy büntetőügy befolyásolásáról. Az Új Szó összefoglalója szerint a felvételek idén július és szeptember között készültek egy Léva közelében található hétvégi házban,…

Tovább olvasom

Kínából nyugatra szökhetett a kémelhárítás egyik vezetője, a vuhani laborról is felfedheti a titkot

Rendkívül fontos, titkos adatokat szolgáltathat arról, hogyan épültek be a kínai kémek az amerikai hálózatokba, az amerikai hírszerzés pedig lehet, hogy már most is tud róla, mi is történt abban a vuhani víruskutató laborban két évvel ezelőtt. Nyugatra szökhetett Kína állambiztonsági miniszter helyettese – írja az ausztrál News híroldal kínai antikommunista médiaoldalakra hivatkozva. Tung Csing-vej február 10-én repülhetett Hongkongból az Egyesül Államokba a lányával. A News szerint a férfi megkereste az amerikai hírszerzést, és fontos információkat adhatott át arról a vuhani laborról, amiről az elmúlt hetekben ismét elterjedt, hogy a koronavírus járvány…

Tovább olvasom

Kicsit sietős volt a sofőrnek, egy vezetői hiba után elképesztően nagyot csattant – videó

Csak akkor előzzünk, ha biztonságosan be is tudjuk fejezni, az autót pedig jól tudjuk kezelni. Kissé elmérte egy Nissan sofőrje a dolgokat, amikor megpróbálta megelőzni a besorolni igyekvő kamiont az Egyesült Államok egyik autópályáján – derül ki a teherautó fedélzeti kamerájának felvételéből, amelyet a bpiautósok.hu osztott meg. Az eset még április 29-én történt. A felvételen jól látható, hogy a kamion betartotta az előírt 65 mérföldes sebességhatárt, és már éppen elkezdene besorolni a belső sávba a kapaszkodósávból, amikor óriási sebességgel balról megelőzi egy Nissan. A sportautó sofőrje elveszíti a jármű feletti uralmát, és stílusosan nekimegy…

Tovább olvasom

Kemény volt a magyar nő, kipofozta autójából a tolvajokat

Nem várta meg a rendőröket, amint felfedezte ellopott autóját, hanem saját maga intézkedett és kiűzte a három férfit egymaga. Nem mindennapi lélekjelenlétről és heroikusságról számolt be csütörtökön az osztrák Laumat.at portál. Egy 41 éves magyar nő szerdán este 8 órakor bejelentést tett, hogy délután ellopták az autóját egy mélygarázsból Linz déli részén, nem sokkal azután, hogy egy játszótéren elhagyta a kulcscsomóját. Este fél tíz körül aztán újra jelentkezett a rendőröknél azzal, hogy megtalálta az autóját, ami épp egy lámpánál állt, benne három férfival. A feldühödött nő nem várta meg a kiérkező…

Tovább olvasom

Most éppen parkolása miatt, egy erősen megvágott képpel támadja Gyurcsányt a Fidesz – de visszafelé sült el a puska

Közeledik a 2022-es választás, mindenbe bele kell kötni a kormányzati támadógépezetnek, amibe csak lehet. Gyurcsány Ferenc saját háza előtt parkolt a járdán, most éppen ez fáj a Fidesznek. Arra viszont nem számítottak, amilyen kommenteket kaptak erre a bejegyzésre. “Tahó parkolás” – ként értékeli a Fidesz Gyurcsány Ferenc manőverét, aki saját villája előtt állt meg a járdán. A II. kerületi Fidesz a Facebookra tette fel a képeket egy kis szösszenet kíséretében: “Íme, így parkol Gyurcsány Ferenc! Ez a kép lehetne egyszerűen az internetes „tahó parkolás” sorozat kiemelkedő darabja. Az elkövető azonban…

Tovább olvasom

Elképesztő felelőtlenség: Egy 10 év körüli kisgyerek vezette közúti forgalomban a munkagépet, apuka mögötte kocsival – videó

Döbbenetes felvételek Magyarországról. Egy erős forgalmú útszakaszon vezette a kisfiú a munkagépet, miközben apuka mögötte halad egy másik autóval. A Bpiautosok.hu egyik olvasójától kapott egy szombati, 10 óra után készült felvételt, az alábbi kísérőszöveggel: ” Azért érezhető, hogy nem mindenki viseli el a tavaszt ép elmével.” Ez egy szombati videó, amint egy kb. 10 éves gyerek, egy munkagéppel vesz részt egy olyan forgalmi helyen – ahol nemrég halálos baleset is történt -, miközben apuka büszkén követi őt. “ “Az eset a Dabas-Gyón vasútnál, 10:47-kor történt” – tette hozzá. Gratulálunk a felelős gondolkodású…

Tovább olvasom

Egy fékezés miatt őrjöngött a miskolci villamoson, a határozott fellépés végre meghátrálásra késztette

Felügyelet nélkül hagyott, gyermekes babakocsi, hangos szitkozódás, fenyegetés a miskolci villamoson, érdekes végjátékkal. Zaklatás vétsége miatt indult eljárás egy 29 éves férfi ellen. A részletekről a Minap.hu számolt be. A vádlott villamoson utazott élettársával és gyermekükkel 2020 júniusában az esti órákban. Felszállásuk után a babakocsit a villamos csukló részénél hagyták, míg élettársával együtt leültek és beszélgettek.  A villamosvezető egy forgalmi helyzetben és a megállóban erősebben fékezett, így a felügyelet nélkül hagyott babakocsi felborult és a hat hónapos gyermek kiesett belőle. Ezt azonban a vádlott és élettársa nem vette észre, egy utas szólt nekik. Erre…

Tovább olvasom