Van olyan, aki még esetleg nem értené a kormányzati taktikát? “Összefogás” kell, tehát járványhelyzet címén elveszünk mindent az önkormányzatoktól és csak a kormány számára kedves városoknak osztjuk vissza a pénzeket. Lehetetlenüljenek el az ellenzéki vezetésű települések, vegyenek fel hitelt, amit aztán lehet harsogni, hogy eladósították a várost.
Most Szentendre járja meg azt, hogy merészelt Orbán ellen szavazni.
Amit pedig a kieső helyi iparűzési adó pótlására kap esetleg, fejlesztésre kell költenie. Szabad felhasználásról szó sem lehet.
Májusban dönt a kormány arról, mekkora állami támogatásra számíthat Szentendre a kieső helyi iparűzési adó miatt. A város polgármestere, Fülöp Zsolt és a Pénzügyi Bizottság elnöke, Magyar Judit március 8-án tárgyalt a területért felelős miniszteri biztossal, a fideszes Balla Györggyel. A találkozón ott voltak a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium helyettes államtitkárai is.
A kormányzati illetékesek egyértelművé tették: a helyi iparűzési adó kompenzációjáról lehet szó, az egyéb kormánydöntések miatti bevételkiesés kiegyenlítésére azonban nincs mód. A képviselők egy éven túli hitelfelvételt ajánlottak a város pénzügyi gondjainak megoldására – tájékoztatta a szentendrei önkormányzat a hvg.hu-t.
A polgármester arra is rákérdezett a találkozón, mi a módja annak, hogy Szentendre esetében egyedi kormánydöntés születhessen. Azt a választ kapta, hogy az illetékes minisztert megkeresve, az ő jóváhagyó döntése alapján kerülhet a kormány elé egyedi elbírálási kérelem.
A Belügyminisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak március végéig kell javaslatot tennie arra, hogy Szentendre mennyi pénzt kapjon a kieső helyi iparűzési adó pótlására. Azt már most közölték a polgármesterrel, hogy a pénzt elsősorban fejlesztésre adják, a szabad felhasználás kizárt. (Hvg.hu)
