Megy a magyarázkodás: Ezért állt le tegnap a digitális oktatáshoz rendelt legfőbb rendszer, a Kréta-DKT

Megosztás

Tisztelettel megkérdezzük, hogy kedves illetékesek, erre a korábbi napokban-hetekben nem készültek fel, nem is sejtették, hogy digitális oktatás során ilyen nagy terhelést kap a rendszer? Nem lett volna célszerű például időnként nagy terhelésnél letesztelni?

A lezárás első reggelén összeomlott a KRÉTA, a legtöbb iskolában használt digitális oktatási rendszer. Délután már lábadozott, de egy olvasó azt írta, hogy olyan, „mintha újraindítanák, akkor megy egy darabig, majd krétástól kollaborációs terestől meghal és csak hibakódokat dobál.”

Az üzemeltető, az eKRÉTA Informatikai Zrt. hétfő kora este válaszolt kérdéseinkre. Dr. Szabó Balázs vezérigazgató azt írta, hogy

„ezt az átmeneti elérhetetlenné válást az okozta, hogy a rendszer rendelkezésére álló és/vagy bocsátott erőforrásokat nem megfelelően csoportosítottuk, osztottuk ki a rendszeren belül, és ez vezetett a – kritikus terhelés alatti – hibás működéshez.”

Bár korábban megpróbáltak szimulációval, szervezéssel és tervezéssel felkészülni az első napra, nem tudták megfelelően elosztani az erőforrásokat.

„A felelősség kizárólag az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t terheli. Természetesen a KRÉTA rendszer működésének monitorozását és szükség szerinti optimalizálását – annak érdekében, hogy a DKT modul funkcionalitásai miatt jelentkező óriási és folyamatos terhelést is bírja a rendszer – a következő napokban tovább folytatjuk a rendszer kielégítő és zavartalan működése érdekében”

– írta a vezérigazgató. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek