Zacher: A legrémisztőbb, hogy teljes családok kerülnek kórházba

Megosztás

Valóban nagyon hevesen támadnak az új mutációk, a toxikológust éppen a megemelkedett fertőzési képesség, illetve az is megrémiszti, hogy az eddigieknél gyakrabban okoz súlyos tüneteket a vírus, ami miatt a betegek kórházi ellátásra szorulnak. Ha még van hely és ember, Zacher szerint ugyanis óriási hiba volt éppen most elüldözni ennyi egészségügyist.

Rémisztőnek nevezte Zacher Gábor toxikológus, hogy komplett családok kerülnek be a covid-osztályokra. Zacher, aki korábban a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezette, most pedig a hatvani kórházban dolgozik, a 168 órának arról beszélt, hogy a koronavírus különböző mutációi miatt egyre többen kerülnek kórházba, ezzel párhuzamosan egyre több a fiatal beteg: a hozzájuk érkező betegek harmada a 30-40-es korosztályba tartozik.

Zacher elmondása szerint a hatvani kórházban kialakított covid-részlegen kicsivel több mint 120 ágy van, ezek mindegyike foglalt, a betegek többsége az elmúlt 1-2 hétben érkezett. Naponta körülbelül 3-4 beteget kell lélegeztetőgépre tenniük. Sokaknak néhány óra alatt romlott annyit az állapotuk, hogy gépi lélegeztetésre volt szükségük.

Országosan már több mint 800-an vannak lélegeztetőgépen, és közel 8 ezer beteget ápolnak kórházban. Hétfőre 2696 új fertőzöttet azonosítottak, így összesen 468 713 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, az aktív fertőzötteké pedig 115 981-re. Elhunyt 115 beteg, így az elhunytak száma 15 988 főre emelkedett.

Zacher korábban azt mondta, hogy a visszafogott dokumentáció és a ködösítés miatt bizalmatlan a kínai vakcinával szemben, nem oltatná be magát vele. Most megint megerősítette, hogy a körülmények miatt megváltozott a véleménye, bármelyik vakcina jobb, mint a koronavírus.

Nagy hibának tartja a toxikológus, hogy a harmadik hullám elején kellett az orvosoknak és az ápolóknak az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződés aláírásával foglalkozniuk.

„Ömlöttek a betegek a kórházba, közben senkinek nem volt ideje a részletekkel foglalkozni. Én tudtam, hogy biztosan nem adom fel a hivatásom. De a 24 órás ügyeletek után, az ember örül, hogy ágyba kerül, nem pedig azzal foglalkozik, hogy kitől mire kell engedélyt kérni, lehet-e számlázni, vagy sem, lehet-e másodállásom vagy sem.”

Szerinte ha egy nyári vagy kora őszi határidőt kaptak volna, akkor többen írják alá a szerződést. Az országos kórház-főigazgató közlése szerint végül 4000 orvos és ápoló hagyta ott az állami egészségügyet, vagyis a 110 ezer egészségügyi dolgozónak a 3,7 százaléka nem írta alá az új jogviszonyról szóló szerződést. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek