A Miskolc Holding Zrt. tulajdonában lévő 93,5 hektáros Ipari Park infrastruktúráját annak érdekében fejlesztették, hogy a megyeszékhely továbbra is vonzó célpontja legyen a beruházásoknak. 1,5 milliárd forintból valósult meg Miskolcon, a Déli Ipari Park infrastruktúrájának és a mellette lévő iparterület fejlesztése. A projekt alapvető célkitűzése volt egy jó alapinfrastruktúrával és közlekedési kapcsolatokkal ellátott terület kialakítása, mely elengedhetetlen a gazdaságélénkítő beruházások telepítéséhez. A fejlesztés során a Bogáncs utcán új csatlakozási pont került kialakításra, a közösségi közlekedéshez új buszmegállókkal, gyalogátkelőkkel. Így Miskolc Déli Ipari Parkja már észak felől is megközelíthető. Mindez magával hozott további, ipari…
Search Results for: miskolc érted fejlődik
Miskolc Érted Fejlődik: hatalmas összeggel segítették az álláskeresők elhelyezkedését
A Miskolc Érted Fejlődik program keretében jelentős összegeket szántak arra is, hogy biztosítsák a helyi vállalkozások humánerőforrását, valamint segítették a Miskolcon élő álláskeresők képzését és elhelyezkedését.
Miskolc érted fejlődik: társadalmi együttműködés erősítése Lyukóvölgyben
A program célja, hogy jövőképet nyújtson a Lyukóvölgyben lakók számára.
Miskolc érted fejlődik: fejlesztik a hulladékgazdálkodást BAZ megye teljes területén
A projekt része egy átrakóállomás építése a Miskolcon a logisztikai rendszer hatékonyabb működtetése érdekében, de más fejlesztés is történik a megyében.
Miskolc érted fejlődik: megújult a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda
Az infrastrukturális fejlesztés a családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás keretében történt meg.
Miskolc érted fejlődik: megújultak a Cinefest helyszínei
Hosszú múltra tekint vissza a Miskolci Cinefest, megérdemelt már egy nagyobb lélegzetvételű felújítást.
Miskolc érted fejlődik: bővült a Herman Ottó Múzeum
A 125 éves Herman Ottó Múzeum falai között több mint háromszázezer műtárgy és dokumentum található.
Miskolc érted fejlődik: több orvosi rendelő megújult az elmúlt években
A miskolci önkormányzat számára kiemelten fontos a település egészségügyi intézményeinek felújítása, korszerűsítése. Az elmúlt években közel tíz darab rendelőt felújítására kerülhetett sor.
Miskolc Érted Fejlődik: Javították a szegregátumokban élők lakhatási körülményeit
Rengeteg fejlesztés valósult meg a Miskolci Érted Fejlődik program keretében. Az óvoda és orvosi rendelők felújításától kezdve, a történelmi Avas fejlesztésén át, egészen a szegregátumok lakhatási körülményeinek javításáig.
Miskolc érted fejlődik: cél a vasgyári lakosság integrációjának elősegítése
A program célcsoportjába az itt élő, halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező, jellemzően szociális és anyagi gondokkal küzdő, roma és nem roma egyének és családok tartoznak.