Új közösségi és érdekképviseleti program indult Miskolcon, amelynek célja, hogy erősítse a roma nők közéleti részvételét és érdekérvényesítő képességét. A „Miskolci Roma Nők Hangja” kezdeményezést a Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete és a Bábonyibérci Önsegítő Közösség Egyesület közösen valósítja meg.
Tovább olvasomCímke: program
Hegedűs Zsolt kiemelte: elindítják a várólista-csökkentési programot
A helyzet már hosszú évek óta tarthatatlan, ám a rendkívüli hosszúságú várólisták csökkentésére tett ígéretet a Tisza, köztük a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter is.
Tovább olvasomZene füleinknek – és sportot űz a renoválásból a belvárosi ecsetkommandó
Szeptember 26-án ismét megtelik élettel Miskolc belvárosa. Szombaton rendezik meg a negyedik kapualjfestés programot, amelyhez ezúttal is önkéntesek csatlakozását várják. A délelőtti közösségi munka mellett sport és délutáni élőzene is szerepel a programban. Az akcióhoz az elmúlt időszakban egyre többen csatlakoztak, a szervezők pedig most is várják mindazokat, akik a saját idejükkel és munkájukkal szeretnének tenni a belvárosért.
Tovább olvasomFutókat várnak Encsre: októberben rendezik az Együtt ’56-ért Emlékfutást
Idén is megrendezik az Együtt ’56-ért Emlékfutást Encsen, ahol a legkisebbektől a tapasztaltabb futókig több korosztály is rajthoz állhat. Az október 10-i eseményre már megnyílt a nevezés.
Tovább olvasomBorsodi térségek is érintettek az újonnan induló vidékfejlesztési programban
Új, hosszú távú vidékfejlesztési modellt indít a kormány Szent István Vidékfejlesztési Program néven. Az első, kísérleti szakaszban tíz, eltérő adottságú vidéki mikrotérségben kezdődik meg a program, köztük Borsod-Abaúj-Zemplénben Tiszaújváros és Gönc térségében. A kezdeményezés célja, hogy a jövőbeni fejlesztési döntésekben nagyobb szerepet kapjon a helyi tudás és a közösségek véleménye.
Tovább olvasomJön a Soho Finálé – Még egyszer a vendégeké a körforgalom
Egy körforgalmon alapvetően csak áthaladunk. A Miskolci Soho viszont időről időre megmutatja, hogy megállni is érdemes itt. Szeptember 18-án és 19-én jön a Soho Finálé: két este, amely a nyár legjobb ízeivel és a rendezvényre jellemző, nehezen utánozható hangulattal búcsúztatja a szezont Miskolc belvárosában.
Tovább olvasomBorsodi rászoruló gyerekek nyaralását segítette a Katolikus Karitász
Országszerte mintegy négyezer hátrányos helyzetű fiatal vakációját tette emlékezetessé a Katolikus Karitász az idei „Vár a nyár!” elnevezésű program keretében. A segélyszervezet országos hálózata mintegy száz helyszínen, köztük a balatonakali üdülőben fogadta a támogatott családok gyermekeit bentlakásos és napközis formában.
Tovább olvasomPénteken Miskolcon rendezik az Állatkertek Éjszakáját, ismét rengeteg programmal és az MVK rásegítő járataival
Már csak péntekig kell várni és ismét gazdag programkínálat vár minket a Miskolci Állatkertben egészen este tizenegy óráig. Íme a részletek.
Tovább olvasomNézzünk, mint Rozi…! – Irány a belváros, megint mindenki Miskolcon mozizik
Aki részt vett a Miskolci Belvárosi Kör előző kertmozis akciójában, az pontosan tudja miért érdemes ellátogatni a következő eseményre, aki pedig nem az most megtudja. Ezúttal ráadásul az érdeklődők többre számíthatnak egy egyszerű vetítésnél. A szervezők zenével, helyi példaképeket bemutató kisfilmekkel és természetesen közös mozizással is készülnek.
Tovább olvasomKülönleges fényfestéssel ünnepel Miskolc augusztus 20-án és 21-én
Interaktív fényinstallációk, látványos videómappingek, kinetikus alkotások és különleges díszkivilágítások teszik még hangulatosabbá Miskolc belvárosát augusztus 20-án és 21-én. A kétnapos fényfesztiválon érdemes végigsétálni a teljes útvonalon, hiszen szinte minden sarkon új látványosság vár.
Tovább olvasom