Sokkal meggyőzőbb módszert eszeltek ki az unokázós csalók, legyünk óvatosak

Sajnos a technikai fejlődés mára lehetővé tette, hogy immáron valóban az eljátszani kívánt unoka hangján szólaljanak meg. A jól ismert unokázós csalások fejlettebb változatára figyelmeztetnek a szakemberek: a csalók a mesterséges intelligenciát is bevethetik a jobb meggyőzés érdekében. Ki ne ugrana azonnal, ha hírt kap arról, hogy valamilyen rokona, szerette bajban van. Az unokázós csalók ezt kihasználva a nagyszülők szeretetére és hiszékenységére építenek, és bár a módszerük egyre kevésbé hatékony, a mesterséges intelligencia negatív változásokat hozhat ezen a területen. Az ilyesfajta csalás nem csak Magyarországon divat: a ZDNet egy jelentést idéz, amely…

Tovább olvasom

Hogyan és merre szeretne fejlődni a Miskolci Egyetem?

Megújult épületek és képzési paletta, valamint okos és zöld beruházások – így néz ki a Miskolci Egyetem közeljövője, már ami a felsőoktatási intézmény fejlesztési terveit illeti. Erről Horváth Zita rektor beszélt egy sajtótájékoztató keretein belül. Az egyetem első embere elmondta, az elmúlt évben elkészítették 2024-ig tartó intézményfejlesztési tervüket, melyben meghatározták az oktatás, a kutatás, a kiemelt képzési területek, vagy éppen az európai felsőoktatási térséghez való kötődésük ügyeit. „Ezt a dokumentumot elfogadta a minisztérium, mint ágazatirányító és a kuratórium is. Ez azért nagyon fontos, mert a közeljövőben írják ki az uniós…

Tovább olvasom

Zente elképesztően sokat fejlődött két évvel ezelőtti életmentő kezelését követően – videó

A család rendkívül boldog amiatt, hogy most már nemcsak hétről hétre tervezhetnek, hanem négy-öt éves terveik is lehetnek. A kisfiú nagyon szépen tanulgatja a mozdulatokat és könnyen lehet, hogy amikor olyan korú lesz, már normál általános iskolában kezdheti meg tanulmányait. Küzdelmes, de jó év volt – mondta az RTL Klub videójában Zente édesanyja, Krisztina. Azt mondta, most már tudnak a családi dolgokra, apróbb célokra is koncentrálni, sőt, ötéves tervei is vannak. A kisfiú 2 évvel ezelőtt kapta meg a 700 millió forintba kerülő gyógyszert, a Zolgensmát. A kisfiú kezelésére az egész…

Tovább olvasom

Pár napja kinyílt a szemük a leendő kis vakvezető kutyusoknak, de máris rosszalkodnak – videó

Ki borította fel a Mikulást? Hát persze, hogy az egyik kis rosszcsont. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány saját weboldalán osztotta meg az új történeteket. Végre valami pozitívum a sok rossz hír között. “- Hoppá, láttátok, hogy ki borította fel a Mikulást?!- Én voltam, de ne aggódjatok az ajándék miatt, amíg nekünk anya adja a tejet Pár nappal ezelőtt nyílt ki a szemük Zina kölykeinek. A háromhetes kicsik idilli környezetben ismerkednek a Mikulással, de azért nagy igyekezetükben fel-felborítják “ „Először a szemük sarkában csillant fel egy kis fény.…

Tovább olvasom

Még csak kéthetesek, de szépen cseperednek a leendő miskolci vakvezető kutyusok – képek

Calgary pedig gondoskodó mamaként tökéletesen végzi a dolgát. Másfél év múlva a csöppségek nagy részéből vakvezető kutya válhat. Vasárnap lettek két hetesek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei, akik között mindössze egy fekete kutyus született csak. Most még szinte egy tenyérben elférnek, de nagyjából másfél év múlva valakinek igazi társai lesznek – írja a Minap.hu. Összesen egy fekete és hét sárga labrador született a T-betűs alomban. Három fiúcska lett, az egyetlen fekete kölyök kislány.  Marton Mónika kölyöknevelőt arról kérdeztük, hogy mi történt az elmúlt két hét alatt. Móniék rutinosak már, hiszen tenyészprogramban…

Tovább olvasom