Újságot csak a sajtó legfontosabb feladatait és értékeit szem előtt tartva, függetlenül érdemes készíteni – ezt vallják azok a fővároson kívüli internetes lapok, amelyek közt eddig példátlan összefogás és együttműködés indult el. A Borsod24, a Debreciner, a KecsUp, a Nyugat.hu, illetve az Enyugat, a Szabad Pécs, a Szegeder és a Veszprémkukac döntött úgy, hogy a jövőben a köztük már eddig is meglévő jó szakmai kapcsolatot újabb szintre emelik. Igyekeznek úgy összefogni és együttműködni egymással, hogy mindeközben az egyes online újságok továbbra is a megszokott módon és teljesen önállóan működnek. Az…
Tovább olvasomCímke: együttműködés
A Miskolci Egyetem fontos együttműködési megállapodást kötött három borsodi kistelepüléssel
Mindezt olyan célból, hogy támogassák a hátrányos vidékek diákjainak továbbtanulását, illetve segítsék a pedagógusok megőrzését. Mert bizony már ilyenre is hangsúlyt kell fektetni.
Tovább olvasomSzorosabbra fűzte az együttműködést a Bosch és a Miskolci Egyetem
Két évtizedes múltra nyúlik vissza a város felsőoktatási intézménye és a nagyvállalat kooperációja, ezt fűzik most még szorosabbra. Legfőbb cél a cég szakember-utánpótlásának, valamint a térségben élő ifjú tehetségek jövőjének biztosítása érdekében.
Tovább olvasomEgy párt már biztosan támogatja Veres Pál 2024-es indulását
Veres Pál korábban bejelentette, hogy újraindul a miskolci polgármesteri tisztségért. Pénteken a Jobbik-Konzervatívok biztosította támogatásáról a politikust. A Jobbik-Konzervatívok miskolci szervezete hosszas egyeztetések után úgy döntött, hogy mindenben támogatni fogja Veres Pált, derült ki a péntek reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón. Szarka Dénes a párt miskolci elnöke elmondta, hogy azért döntöttek így, mert látják milyen megfeszített munkát végez a polgármester és a nehézségek ellenére is következetesen irányítja a várost. Lukács László a Jobbik frakcióvezetője és alelnöke arról beszélt, hogy pártjuk mostantól egy új típusú politikát folytat: helyi ügyekben elkötelezett politikusokat, lokálpatriótákat támogat.…
Tovább olvasomPutyin az elsők között gratulált Novák Katalin kinevezéséhez, az orosz-magyar együttműködés erősítését szeretné
Az orosz elnök szívhez szóló köszöntésben részesítette a Fidesz-KDNP-s többség által csütörtökön megválasztott új államfőt. Vlagyimir Putyin kifejtette, a “mindkét fél számára előnyös” orosz-magyar együttműködés további erősödését várja. A DK szerint köztörvényes bűnözők is szavaztak az államfőválasztás során a Fidesz-KDNP padsoraiban. A világ vezetői közül az elsők közt gratulált Novák Katalin államfővé választásához Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Ria Novoszty orosz hírügynökség a Kreml honlapján közzétett közlemény alapján. Eszerint az elnöknek volt ideje arra is Ukrajna ellen két hete indított háborúja mellett, hogy kifejezze reményét, tovább fog erősödni a mindkét fél számára előnyös együttműködés…
Tovább olvasomMajdnem fideszes alpolgármestere lett Miskolcnak
Sőt, még egy újabb, baloldali név is a kalapban volt. A jelek szerint Veres Pál polgármester megpróbál az egymással hadakozó két oldallal egyszerre jóban lenni, de egyelőre mérsékelt sikerrel. A Borsod24 több forrásból úgy értesült, az utóbbi hetekben Veres Pál két újabb alpolgármestert szeretett volna kinevezni Miskolcon. Az eddigi független, jobbikos és momentumos városvezetők mellé azonban nem DK-s és szocialista kollégákat jelölt volna, hanem egy sokkal meglepőbb elképzelést akart átvinni a döntéshozókon. A Fidesz 2010-es regnálása óta az ellenzéki vezetésű nagyvárosoknak nem volt éppen könnyű dolga, mivel a kormány már…
Tovább olvasom