Felelősséggel tartozunk a miskolci választóknak azzal, hogy szabad és demokrata városnak őrizzük meg Miskolcot. Ezért a legnagyobb ellenzéki támogatással rendelkező jelöltként felszólította az őt támogató pártokat: képviseljék továbbra is a közös, koordinált indulást az ellenzék – jelenleg nem az összefogás részeként induló – kisebb pártjai felé. Többek között ez is elhangzott dr. Barkai Lászlónak, az Összefogás Miskolcért polgármesterjelöltjének sajtótájékoztatóján, ahol a 7 pont Miskolcért, a miskolciakért programjáról beszélt.
Search Results for: barkai lászló
“Ne legyünk Mészáros turkálója” – átláthatósági programot hirdetett Barkai László
Átláthatósági programot hirdetett Dr. Barkai László az Összefogás Miskolcért szövetség független polgármesterjelöltje. Emellett online tanácskozásra is hívja a miskolciakat, hogy a városban élők maguk dönthessék el annak a 16 pontnak a megvalósulási sorrendjét, amellyel polgármesteri munkáját elkezdi majd. Többek között erről és a korrupciómentes, transzparens és tiszta Miskolc programjáról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.
Dr. Barkai László és csapata: a kampány első napján megvannak a támogatói aláírások, íme a képviselőjelöltek
Összegyűjtötte Dr. Barkai László Miskolc független polgármesterjelöltje és csapata a kampány első napján a június 9-i önkormányzati választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat. Képviselőjelöltjeit is megismerhettük.
Barkai László: Számítok Veres Pálra
Az ellenzéki összefogás egyik polgármesterjelöltje Facebook-bejegyzésben méltatta Veres Pál városvezetői munkáját és jelezte, hogy a jövőben is számít a tapasztalatára, tanácsaira.
Létrejött a demokratikus összefogás Barkai László mögött
Ma délelőtt hivatalosan is aláírták a megállapodást a polgármesterjelölt mellett a DK, az MSZP, az LMP, a PM és a Lokálpatrióta Demokratikus Egyesület képviselői.
Barkai László: Veres Pállal szemben nem indultam volna – videó
Hétfőn este az ATV Voks című műsorának vendége volt Dr. Barkai László polgármesterjelölt. Az interjú során nemcsak a várossal kapcsolatos elképzeléseiről hallhattak a nézők, de az indulásának körülményeiről is sok részletet megtudhattunk.
Barkai László: Magasabb fokozatba kell kapcsolni Miskolcon
Barkai László független polgármesterjelöltként indul a június 9-ei önkormányzati választáson, de már több civil szervezet és párt is bejelentette támogatását. A gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, kórházigazgató, egyetemi tanár, az MTA doktora azt vallja: csak közös erővel és közös akarattal helyezhetjük vissza Miskolcot hazánk és Európa fejlettségi térképére. A független polgármesterjelölttel, aki mögött kezd körvonalazódni egy széles összefogás, a Minap.hu készített interjút.
Interjú Barkai László független polgármester-jelölttel
A Klubrádióban Dési Jánosnak adott telefonos interjút Barkai László, aki a DK, az LMP és a Párbeszéd közös miskolci polgármester-jelöltje. Ennek szerkesztett változatát olvashatják most lapunkban.
Hegedűs Andrea visszalépett, helyette Dr. Barkai Lászlót indítják
A Demokratikus Koalíció közleményben tájékoztatott arról, hogy Hegedűs Andrea visszalép és helyette Dr. Barkai Lászlót támogatják az idei önkormányzati választásokon. A párt közleményét változtatás nélkül közöljük.
Nem működnek együtt a Barkai-féle csoportosulással, külön indul a Jobbik, a Momentum és a SZIVE
Sajtótájékoztatót tartott a Jobbik, a Momentum és a Függetlenek SZIVE Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának alpolgármesteri tárgyalójában. Az eseményen bejelentették, hogy nem működnek együtt a DK-MSZP-LMP-Párbeszéd koalícióval, helyette saját polgármesterjelölttel és képviselőjelöltekkel indulnak a választáson.