A Momentum elemezte, milyen reményekkel léptünk be akkor az Európai Unióba és az utóbbi tizenhárom évben mégis milyen távol kerültünk minden téren ezektől és magától Európától is. A karmelitát (az ítélet szerint jogellenesen) védő kordon azért kapott egy uniós zászlót, hátha még emlékszik valaki, miért akartunk a Nyugathoz tartozni 35-40 évvel ezelőtt.
Tovább olvasomCímke: momentum
Megint kordont bontott a Momentum, Hadházy megsérült a rendőrökkel való dulakodásban
A független ellenzéki politikus arca vérzett, miután dulakodás alakult ki a rendőrökkel, amikor megpróbálták visszaépíteni a Karmelita körüli kordont. Szerdán harmadszor is szétbontotta a Karmelita kolostor előtti utcaszakaszt elzáró kordont Hadházy Ákos és a Momentum – tudósított a 444.hu. A tervek szerint a bontással nem lesz vége az akciónak, váltott műszakokban 24 óráig őrzik majd a kordonokat. Sorban érkeztek a kormánytagok, páran megálltak beszélni a politikusokkal és újságírókkal. Orbán Viktor viszont elkerülte Hadházyékat: a Sándor-palotába parkolt be a kisbusszal, majd átsétált az udvaron a Karmelitába. Fél 10 után aztán felállt…
Tovább olvasomMegint kordont bontott a Momentum, Hadházy ellen eljárás indult
Ezúttal már össze is láncolták a képviselők az elbontott kordonokat a Karmelitánál, hogy ne tudják olyan gyorsan visszaállítani őket.
Tovább olvasomAz ellenzék külön ünnepelte március 15-ét
Nincs összefogás az ellenzéki pártok között továbbra sem. Egy évvel a választások előtt külön-külön ünnepelték március 15-ét. Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok A Demokratikus Koalíció elnöke azt tanácsolta hallgatóságának a párt szerdai, budapesti nagygyűlésén, hogy merjenek megküzdeni a szabadságukért, “különben jogfosztottak lesztek és a nemzet szégyenévé váltok”. Gyurcsány Ferenc az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott rendezvényen azt mondta: a DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak. A DK józan, hazafias európai politikát folytat, alapelvei egyszerűek: az ember szabad és erre…
Tovább olvasomKordont bontott a Momentum és Hadházy a Karmelitánál
Hétpontos követeléslistát olvastak fel és próbáltak meg kifüggeszteni a kolostorra. A Momentum teljes parlamenti frakciója, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő március 14-én reggel az összes kordont elbontotta az Orbán Viktor irodájául szolgáló Karmelita kolostor körül. Ezután a politikusok az alábbi 7 pontos követelést olvasták fel, és egyúttal megkísérelték kifüggeszteni azt a kolostor bejáratára, de a rendőrök megakadályozták őket ebben. Végül a követeléseket a köztársasági elnök rezidenciájára, a Sándor palotára sikerült kifüggeszteni – derült ki a Momentum alább látható Facebook-posztjából. A hétpontos lista a következő elemekből állt:
Tovább olvasomDonáth Anna: Le kell szállni a régi ellenzéki vonatról
Több hónap után tért vissza a politikába a Momentum EP-képviselője, aki szerint radikálisan mást kell csinálnia az ellenzéknek, mint eddig. Donáth Anna a visszatérő beszédében azt mondta, az elmúlt hónapokban a legfontosabb feladata az anyaság megélése volt, most mégis itt van, mert „szembejött a valóság”. Amikor fia szemébe néz, az jut eszébe, hogy ő is itt fog felnőni, és hogy milyen jövő vár rá – tudósított a “Jövőértékelő” beszédsről a 444.hu. Arra jutott: az ellenzéknek radikálisan máshogy kell politizálnia, mint eddig. Le kell szállni a régi ellenzéki vonatról, ami csak…
Tovább olvasomLehullott a lepel: kiderült, hogy ki szerepel a Momentum plakátjain
Titokzatos fantomképpel ellátott óriásplakátokon hirdette országszerte a Momentum, hogy „van válasza arra, hogy ki vezesse új útra Magyarországot, és arra is, hogy merre vezessen ez az út”. A találkozások rögtön elindultak, elsőként a HVG vetett fel, hogy valószínűleg Donáth Annát takarják ezek a fehér foltok, aki a párt húzóneve lesz a jövőre esedékes önkormányzati, és EP-választásokon. Végre lehullt a lepel: a Momentum közleményében tudatta, hogy a régi-új arcuk valóban Donáth Anna. A korábbi pártelnök a tavaly tavaszi választási vereség után húzódott hátrébb, majd a nyári tisztújításon sem indult el, mivel…
Tovább olvasomRácz András is támogatja a Momentum ukrajnai gyűjtését
Mint ismert, a Momentum gyűjtést indított a kárpátaljai magyarok és ukránok megsegítése érdekében. A befolyt adományokból aggregátorokat fognak venni, amelyeket aztán személyesen juttatnak el Ukrajnába. A kezdeményezést Rácz András, biztonságpolitikai- és Oroszország-szakértő is támogatja, amiről a párt videót is posztolt. „Oroszország várhatóan tovább fogja támadni Ukrajna energiaellátó rendszerét, ezért nagyon fontos, hogy minden módon segítsük a szomszéd országot, generátorokkal, inverterekkel” – mondta Rácz András azzal kapcsolatban, hogy miért támogatja a Momentum gyűjtésébe. Adományozni a kárpátaljai magyarok és ukránok számára a https://momentum.hu/ukrajna weboldalon lehetséges. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni,…
Tovább olvasomA Momentum azt szeretné, ha Kína visszavásárolná a lélegeztetőgépeket
Mivel Kínában újra tombol a Covid és a hírek szerint egészségügyi eszközökből is hiány van az országban, ezért Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese, felszólította a kormányt, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a kínai vezetéssel a lélegeztetőgépek értékesítéséről. A kormánynak címezett javaslatról a szóvivő a Facebook oldalán számolt be. Kína elképesztő COVID-hullámot él át, és a hírek szerint eszközökből is hiány van. Mindeközben a magyar kormány több ezer lélegeztetőgépet tart raktárakban, aminek költségét persze nekünk, adófizetőknek kell állni – emelte ki bejegyzésében a Momentum politikusa, aki hozzátette, ha már a kínai rendőrőrsök ügyében vaknak…
Tovább olvasomIsmét momentumos polgármestert igazolt a DK
Juhász Béla, Sződliget polgármestere pénteken a Facebookon jelentette be döntését, hogy távozik a Momentumból, és csatlakozik a DK-hoz. Döntése közvetlen előzményeként azt jelöli meg, hogy beállt számlálóbiztosnak: „A múlt hónapban részt vettem – mint számlálóbiztos – a KSH által kezdeményezett népszámláláson. Soha ennyi mostoha sorsot, ennyi ember szenvedést, ekkora szegénységet nem láttam. És ez itt volt az agglomerációban, egy olyan városban, ami alig 30 kilométerre fekszik Budapesttől. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet a helyzet Nógrád, Zala, vagy Szabolcs Szatmár megyében.” Juhász Béla 12 éve vezeti a Pest megyei…
Tovább olvasom