Józsa Márta Azt beszélik című műsorában Bethlen Tamás, a Borsod24 szerkesztője rajzolta meg Miskolc jelenlegi, meglehetősen borús problématérképét. Bár az országgyűlési választások rendszerváltozást hoztak, a borsodi megyeszékhelyen a régi, feszítő problémák nem oldódtak meg varázsütésre, az újak pedig folyamatosan gyűlnek. A város, amely a „régi szép időkben” még egy 210 ezer lakosú, virágzó ipari központ volt, mára egy identitását és tőkéjét kereső várossá zsugorodott volna?
Tovább olvasomCímke: Klubrádió
Baka András egy hónapja még a Tiszától független államfőről beszélt – most elfogadta Magyar Péterék felkérését
Elfogadta a Tisza Párt felkérését Baka András, így a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A döntés különösen érdekessé teszi azt az interjút, amelyet alig egy hónappal ezelőtt adott a Klubrádiónak: akkor részletesen beszélt a Sulyok Tamás utáni államfőről, a „foglyul ejtett állam” felszabadításáról és arról is, meddig mehet el egy kétharmados parlamenti többség.
Tovább olvasomPuzsér: Véget ért az elmúlt 16 év példátlan agymosása
A mai délután legnagyobb robbanása, hogy az új MTVA-vezetés érkezésével drasztikus változások léptek életbe, felfüggesztették az M1 adását, emellett leállt a Kossuth Rádió is. Puzsér Róbert publicista a Klubrádiónak adott interjújában üdvözölte az elmúlt évtizedek példátlan propagandájának végét, és kifejezte reményét, hogy a megújuló közmédia mostantól valódi közfunkciót lát majd el, a kormány helyett pedig a társadalmat fogja szolgálni.
Tovább olvasomMagyar Bálint: A „maffiaállam” elnevezés nem véletlen, a jelentősége pedig vitathatatlan
Nem pusztán elnevezési vita, hanem a hatalom természetéről szóló kérdés – Magyar Bálint szociológus szerint ezért van jelentősége annak, hogy egyre többen „maffiaállamként” írják le a magyar politikai rendszert. Az SZDSZ egykori minisztere egy élő rendezvényen rövidesen a Borsod24 vendége lesz, hogy Ligeti Miklóssal együtt a NER elszámoltatásáról beszéljen.
Tovább olvasomA rekorder a Klubrádió, de a Borsod24 is küzd a túlélésért
Véget ért a Klubrádió túlélési gyakorlata, melynek során közösségi adományokból közel negyedmilliárd (232 979 519) forintot gyűjtöttek össze a hallgatók. A siker magáért beszél, Arató András elnök szerint ez egy reménysugár, hogy „az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból”. A Borsod24 munkatársai együtt örülnek a Klubrádió kollégáival, egyúttal emlékeztetjük olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk adómánygyűjtése jelenleg is zajlik.
Tovább olvasomGuzi Blanka: „Azt érzem, hogy jó erőben, jó formában vagyok”
A kistokaji származású, miskolci öttusázó fantasztikus egyiptomi időszakon van túl – bronzérmet szerzett az alexandriai világkupa döntőn, majd második lett a váltó világbajnokságon. A Klubrádió Kultúraréna című 2025. július 11-i esti műsorában Guzi Blankával beszélgetett Warholik Zoltán műsorvezető.
Tovább olvasomKéri László: Nem a Pride és Ukrajna, hanem az ellopott vagyon érdekli az embereket
Május 7-én szerdán 17 órától a miskolci Tudomány és Technika Házába érkezik Kéri László politológus és felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász a Borsod24 meghívására. Fontos belpolitikai és Magyarország jövőjét is érintő kérdésekről fogunk velük beszélgetni. Vegye meg jegyét időben!
Tovább olvasomÚj erőközpontok, nélkülünk – Kárpáti Iván jegyzete
Fontos látni, hogy bárhogyan is zárul maga a háború, Ukrajna megkerülhetetlen lesz egész Európa biztonsága szempontjából. Tehát amikor Orbán Viktor „Ukrajna nevű területről” beszél, picit aggódhatnánk is. Az Európai Bizottság elnöke nyilván heti rendszerességgel olvassa a jegyzeteimet, amik nagy hatással vannak rá, mert két dolgot is bejelentett, amire javaslatot tettem pár hete: az autóipart szorongató rendelkezések lazítása és az európai fegyverkezés felpörgetése. Ami az előbbit illeti, ott már hatalmasak a károk, egy ideológia és politika vezérelt tervgazdaság lett ráerőltetve az európai és főleg német gazdaság központi elemére, ami tízmilliárdokat égetett el feleslegesen…
Tovább olvasomA rubelnak sincs szaga – Dési János jegyzete
Beleillik a magyar putyinizálódásba, a civil szervezetek, a tudomány, a sajtó, a szabad élet elleni fellépések sorába. Úgy látszik, a diktatúrák és diktatúrácskák egymás természetes szövetségesei. A rubelnak sincs szaga.
Tovább olvasom„Ha Magyar Pétert ki is nyírnák, a mozgalom már túlnőtt rajta” – Kéri László a TISZA Párt metamorfózisáról
A TISZA Párt hétvégi kongresszusa után egyre világosabban körvonalazódik, hogy a magyar politikai élet új szereplője komoly változásokat hozhat a hazai közéletbe. Kéri László politológus szerint a párt programja markáns elmozdulást mutat a kormányzati szerepfelfogásban, különösen a „humán infrastruktúra” területén. Erről a Klubrádióban beszélgetett hétfőn Szénási Sándorral.
Tovább olvasom