Megyeszékhelyünkön egyébként sem ritka, hogy vaddisznó, medve, róka és hasonló, vadon élő állatok betévednek a város határain belülre, most egy aranyos szarvas tette tiszteletét. Reméljük, nem is esik bántódása.
A mai emberiséget ismerve itt már semmire sincs garancia, tavaly például egy jeladóval felszerelt farkas végigbarangolta fél Európát Svájctól Magyarországig, majd egy orvvadász (a hivatalos verzió szerint a vadász kilencéves kisfia…) lelőtte.
Vasárnap délután a Szervezet utcáról fotózta a rendkívül szép, patás állatot Hegedűsné Bernadett. Elmondása szerint a szarvas nagyon barátságos volt, egyáltalán nem zavarta a forgalom. Az olvasók közül rögtön többüknek is eszükbe jutott a Borsod megyében lelőtt farkas esete, velük együtt mi is reméljük, hogy háborítatlanul élheti tovább az életét a betévedt szarvas.
Volt, aki nem is orvvadásztól tartott, hanem a hivatásosoktól, hogy nehogy kilőjék szegény állatot, arra hivatkozva, hogy veszélyes. Ugyanezt a példányt egyébként néhány órával korábban a volt Diósgyőri strand mellett is látták kószálni. Igyekezzünk ne háborgatni, főleg ebben az időszakban.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!