Bárki felakaszthatja saját alkotását a Békás-tó partján álló, már most különleges és szép dekorációra.
Tovább olvasomNap: 2024.03.28.
Ungár Péter parazitának nevezte a Párbeszéd pártot
Az LMP-s politikus egyik fő kifogása az, hogy a Párbeszéd sosem mérette meg magát még, hiába létezik több, mint egy évtizede, egyetlen egyszer sem indult önállóan semmilyen választáson.
Tovább olvasomBejárhatták a diákok az MVK telephelyét, az adventi villamos megtekintése volt a bónusz
Nagy élményben volt része több nyolcadikos BAZ megyei diáknak, amikor első kézből részesültek továbbképzésben az MVK telephelyén, valamint a most éppen pihenő adventi villamost is megnézhették kívül és belül is.
Tovább olvasomCsodaszép képek a tavaszi Zemplénből – a libegőtől az épülő függőhídig
A korán érkezett tavasz szépségeit a Zemplénben különösen könnyű észrevenni. A gyönyörű táj már önmagában is csodás látnivaló, de a további képek is könnyen rabul ejthetnek minket.
Tovább olvasomRomjaiból támad fel a miskolci kálvária
Húsvét idején előtérbe kerül Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának története. A keresztút stációit örökíti meg Miskolc romos állapotú kálváriája is, aminek felújítását május végére tervezik befejezni. A munkálatokat egy a városból elszármazott család cége vállalta ingyen és bérmentve.
Tovább olvasomJönnek a hírek – Szénási Sándor jegyzete
Magyar Péter az elmúlt egy-két hétben úgy törölte le, és írta át a híroldalakat, mint a covid és a kegyelmi botrány sem tette. Egy független oldalt néztem át ma, délelőtt tizenöt anyag szólt róla, ebből hét volt vezető helyen, hátrébb tolva azt, hogy olcsóbb lett a lakáshitel, hogy rekordszinten van a munkanélküliség, és hogy a kormány akkugyár építő mániája miatt már most felmérhetetlenek a környezeti károk. Ha egy kormányhű cselédoldalt néztem volna, ott is több magyarozó cikkre bukkanok, de a liberálisokat beetető Index is 12 cikkel virít. Egyszerűen azért, mert…
Tovább olvasomMár nyoma sincs a tokaji Skála Áruháznak
Tavaly év végén megkezdődött a Tokaj főterén álló, 1983-ban épült Skála Áruház elbontása. Az épület látványa már évek óta szúrta a helyiek szemét, ráadásul a funkcióját sem tudta ellátni az áruház, a vásárlók elmaradoztak, de ha jöttek volna sincs elegendő parkoló a környéken. Tehát a Skálának mennie kellett. Posta György polgármester folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot a munkálatokról, így tudhattuk meg, hogy a szakemberek csütörtökön felhelyezik azt a molinót, ami az elbontott Tokaj Áruház helyén lévő építési terület kerítésén lesz látható. A kifeszített felületen látható lesz az épület látványterve, illetve egy rövid történeti…
Tovább olvasomRétisast mentettek a mályi madármentők
A napokban ismét egy hatalmas sast sikerült megmenteni a Mályi Madármentő állomás jóvoltából, derül ki Lehoczky Krisztián Facebook-posztjából. A madarak királyát jelenleg a Hortobágyi Madárkórházban tartják elkülönítve, ugyanis fennáll a madárinfluenza veszélye.
Tovább olvasomItt vannak a részletek az uzsorázó borsodi polgármesterről
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, elfogta a rendőrség egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármesterét, aki uzsorás bűncselekményeket követhetett el. A Miskolci Törvényszék csütörtöki döntésének értelmében a településvezetőt egy hónapra letartóztatják.
Tovább olvasomElfogtak egy borsodi polgármestert uzsorázás miatt
Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere uzsorás bűncselekményeket követhetett el, ezért a rendőrség elfogta, tudta meg a Borsod24. A meg nem nevezett település vezetőjével szemben több bűncselekmény gyanúja is felmerült.
Tovább olvasom