Vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki januárban késsel fenyegetve kényszerítette autójába egy ismerősét, majd az útért cserébe szexuális cselekményeket követelt tőle. A vádlott minősített személyi szabadság megsértésének bűntettével és más bűncselekménnyel néz szembe.
Tovább olvasomCímke: Sátoraljaújhely
Kiszáradt a Bózsva-patak Sátoraljaújhely mellett
A tartós aszály és a napok óta tartó extrém hőség begyűrűzött a Zemplénbe is: kiszáradt a Bózsva-patak a sátoraljaújhelyi Széphalom városrész környékén.
Tovább olvasomAz össze nem tartozás hídja Sátoraljaújhelyen, ami életveszélyesen rohad és elzár egy embert az országtól
Két hete csak szlovák területen keresztül tudja megközelíteni sátoraljaújhelyi házát Tóth Géza – számolt be róla a 444.hu. A 72 éves férfi telkét egy lezárt híd választja el a várostól – az önkormányzat évek óta halogatja a felújítást, miközben a település másik hídjára, a turistalátványosságnak épült Nemzeti Összetartozás Hídjára milliárdok mentek el.
Tovább olvasomEgy hónapig zsarolták, bántalmazták és szexuálisan kihasználták zárkatársukat
Első fokon 14, illetve 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a két férfit, akik 2022 decemberétől egy hónapon keresztül bántalmazták, megalázták és szexuálisan is kihasználták gyengébb testalkatú zárkatársukat a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézetben – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
Tovább olvasomNégy napig tátongott a nyitott akna a sárospataki buszmegállónál
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki munkavezetőként elmulasztotta ellenőrizni, hogy beosztottjai biztonságosan hagyták-e el a helyszínt – a mulasztás következtében egy mélyen tátongó akna négy napon át fedél nélkül maradt Sárospatak egyik legforgalmasabb pontján.
Tovább olvasomKészáruraktárat avatott Sátoraljaújhelyen a Continental Dohányipari Zrt.
Új készáruraktárat adott át Sátoraljaújhelyen a Continental Dohányipari Csoport – az átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. A közel négyezer négyzetméteres létesítmény egy 14,5 milliárd forintos fejlesztési program részét képezi, amelyet a magyar tulajdonú vállalat az elmúlt években hajtott végre.
Tovább olvasomJúliusban hatodik alkalommal rendezik meg a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen
Július 15. és 18. között ismét kulturális ünneppé változik Sátoraljaújhely és környéke: a Déryné Fesztivál hatodik kiadása tíz helyszínen, több mint hatvan ingyenes programmal várja az érdeklődőket. A tavalyi rendezvény kilencezer látogatót vonzott, és a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.
Tovább olvasomSzavazatszámláló bizottságba keres tagokat a sátoraljaújhelyi választási iroda
Önkénteseket keres a sátoraljaújhelyi helyi választási iroda a közelgő országgyűlési választások lebonyolításához. A városban összesen 17 szavazókör működik, és mindegyikbe legalább három rendes tagot, valamint két póttagot szeretnének beválasztani a szavazatszámláló bizottságokba, hogy a voksolás napján mindenütt biztosított legyen a zavartalan működés.
Tovább olvasomRoncsautóval figyelmeztet a rendőrség a 37-es úton
Drasztikus figyelemfelhívó installációt helyezett ki a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a gyorshajtás veszélyeire.
Tovább olvasomSátoraljaújhelytől Grönlandig: magyar gyökerekkel rendelkező milliárdos áll Trump terjeszkedési tervei mögött
Amikor Donald Trump az elmúlt hetekben újból és újból előhozakodik azzal, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot, a háttérben egy magyar gyökerekkel rendelkező milliárdos áll, aki már évek óta dolgozik azon, hogy üzleti érdekeltségeket szerezzen a sarkköri szigeten.
Tovább olvasom