Kerüljön közelebb a politika a közemberekhez, elindult az Őszintén Miskolcért program

A jelenlegi országos politikában azt láthatjuk a Fidesz-KDNP részéről, hogy sem az ellenzékkel, sem a közemberekkel nem szeretnének párbeszédet folytatni, mindent erőből old meg a kétharmad. Ezen változtatna a DK, Hegedűs Andrea képviselő asszony pedig megosztotta velünk a részleteket is.

Tovább olvasom

A Fidesz új taktikája, hogy az ellenzéki jelöltekkel teljesen megegyező nevű kamujelölteket indítanak függetlenként

Már több ilyen esetre is fény derült és valószínűsíthető, hogy rendszerszintű dologról beszélhetünk az ellenzéki szavazók összezavarása érdekében a névazonosság miatt. Tényleg mindent bevet a kormánypárt a hatalomért. Hivatalosan természetesen “semmi közük” a semmiből előkerülő jelöltekhez, meghökkentő véletlen lehet csupán, ahogy a Fidesz számos kétes ügyleténél is. A Kpsvr.hu kedden írta meg, hogy valószínűleg össze akarják zavarni a kaposvári választókat azzal, hogy magukat függetlennek mondó, azonos nevű jelölteket indítanak az ellenzék ellen. Ma ez már bizonyos: az országgyűlési választásokon dr. Varga István és Horváth Ákos Ervin névrokonait indítják. dr. Varga István az…

Tovább olvasom

Jakab Péter indulna Borsod I-es választókörzetében

Ez még nem hivatalos bejelentés, csak a politikus jelezte szándékát 2022-re. „Szeretném magam megmérettetni, ez azonban még nem hivatalos bejelentés, hanem egy számomra fontos szándék jelzése” – nyilatkozta lapunknak a Jobbik elnöke. Jakab Pétert az után kerestük meg, hogy kedden, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: szülővárosában elindulhat az I-es választókörzetben a 2022-es országgyűlési választáson. Jakab Péter – aki ma már a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje – 2018-ban listán került be a parlamentbe, azóta az ellenzéki összefogás egyik vezérszónokaként élesen támadja a kormány döntéseit, intézkedéseit. Mára ő vált a legnépszerűbb ellenzéki…

Tovább olvasom

Mától élvezhetjük a Pesti Srácok ingyenes kormánypárti tévéjét

Már két kezünkön nem tudjuk megszámolni, mennyi televíziója lesz Orbánéknak, amin nyomhatják a kormánypropagandát. Mától eggyel több van, természetesen szabadon fogható. Szeptember 14-től, vagyis hétfőtől kezdi meg a sugárzást az induló Pesti TV, amelynek üzemeltetője a TV2 székházába bejegyzett, a márciusban az Index körül is felbukkanó Vaszily Miklós (a TV2 elnökének) társtulajdonában álló Progress Média Hungary Kft. A tartalomért Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője, valamint a PestiSrácok.hu stábja felel. A csapatban olyan nevek találhatók, mint például Vincze Emília, Stefka István, Szarvas Szilveszter, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs. A főbb műsorokat…

Tovább olvasom