Szent Korona-másolat érkezik Tokajba az 500 éves évfordulóra

A Szent Korona hiteles másolata érkezik Tokajba október 11-én, vasárnap, a Szapolyai I. János királyjelölésének 500. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre. Az uralkodói jelvényt a Magyar Koronaőr Egyesület tagjai kísérik, és a nap folyamán a Tokaji Múzeumban, majd a Jézus Szíve Római Katolikus Templomban is látható lesz.

Tovább olvasom

Ezekről a BAZ megyei ügyekről döntött úgy a kormány, hogy a határozat nem került a Magyar Közlönybe

Nyilvánosságra hozta a kormány a 2010 és 2026 között született, úgynevezett 2000-es kormányhatározatok teljes éves listáját. A korábban a Magyar Közlönyben nem publikált döntések között számos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyre bukkantunk: szerepel közöttük a Diósgyőri Acélművek egykori területe, a miskolci Y-híd folytatása, a Miskolci Egyetem fejlesztése, Tokaj-Hegyalja, valamint a BorsodChem, a Hell, a Bosch, a MOL Petrolkémia és az Ózdi Acélművek támogatása is. Néhány határozat címe több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Összesen 3598 olyan kormányhatározat született 2010 és 2026 között, amelyet annak idején nem tettek közzé a Magyar Közlönyben.…

Tovább olvasom

Thomas Jefferson „alapító atya” nyomdokain haladt a tokaji szüreten az amerikai ügyvivő

Akit az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb történelmi alakjának szokás nevezni, nos, a leírás szerint ő is a tokaji bor lelkes csodálója volt annak idején. Mai honfitársa, nevezetesen az USA magyarországi követségének ügyvivője most ellátogatott oda, ahova kétszáz-kétszázötven éve Thomas Jefferson talán csak szeretett volna.

Tovább olvasom

Kevesen tudják, mi lóg a tető alól Tokajban – pedig egy híres építész nyaralója

A Bodrogkeresztúr felől Tokajba tartó úton, a régi zsidó temető szomszédságában áll egy hosszú, fehér, első pillantásra szinte ipari szerkezetnek tűnő épület, amelynek teteje alól két hatalmas, szabálytalan fehér gömb lóg a levegőben. Sokan nem is sejtik, mit látnak. Hiszen ez nem szobor, nem különös gépezet, hanem egy magánház. Pontosabban Bán Ferenc DLA, Ybl Miklós-díjas építész saját nyaralója.

Tovább olvasom

Visszatér a Tokaji Ősz – de ezúttal alig százan férnek be

aszú szőlő

Nyolc évig hallgatott a rendezvény, most szeptember 18–20. között tér vissza Tokaj egyik legrégebbi borászati hétvégéje, amely – a kihagyást leszámítva – idén tölti be tizenötödik évét. A szervezők, Bodnár Béla és Vinnai Balázs nem titkolják: nem tömegrendezvényt csinálnak, hanem egy körülbelül száz fős, meghívásos hétvégét vállalatvezetőknek, tulajdonosoknak és döntéshozóknak.

Tovább olvasom

Néhol csak térdig ér a Tisza, de Tokajban kitart a sétahajózás – megtudtuk, hogyan lehetséges ez

A rendkívül alacsony tiszai vízállásról az utóbbi hetekben elsősorban mint környezeti és mezőgazdasági problémáról esik szó, pedig a folyó turisztikai használatát is alapvetően meghatározza, mennyi víz marad a mederben. A Borsod24-nek nyilatkozó hajózási vállalkozó, Tarnai Gábor szerint ebből a szempontból a Tisza különböző szakaszai között óriásiak a különbségek. Miközben az ország legnagyobb folyóinak egyes szakaszain az alacsony vízállás már a sétahajózást is ellehetetlenítette, Tarnai Gábor szerint Tokaj és a felső-tiszai hajózás szerencséje a duzzasztás. A tiszalöki vízlépcső hatása 40-50 kilométeren keresztül érezhető, ez a vállalkozó szerint egészen Sárospatak térségéig megfelelő…

Tovább olvasom