Annyi szennyvíztelep van a világon, hogy már az is üzlet, ha szennyvízteleptervező-szoftvert készít valaki

fotó: magyarepitok.hu A Transcend egy mérnöki tervezést automatizáló startup, ami az egyik első magyar startup sikersztori, az Organica Water spinoffjaként indult. Az alapítók, vezetők és a befektetők között is van magyar, a Vespucci Partners kockázatitőke-alap a magvető kör óta a startuppal tart és segített nekik elmenetelni egy tízmillió dolláros nemzetközi befektetési körig, amit a napokban zártak – írja a Forbes. A magyar startupok egyik legkorábbi sikersztorija az Organica Water, amit még a 90-es években alapított egy magyar mérnökcsapat Körte-Organicaként, tíz év alatt pedig Series D tőkebevonásig, azaz több mint 50…

Tovább olvasom

Földre rántotta és kirabolta az idős férfit a borsodi fiatal

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki erőszakkal elvette áldozata készpénzét – írja a police.hu. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 30 éves újharangodi férfival szemben. Az elkövető 2021. május 13-án 10 óra előtt, Újharangodon a Petőfi utcában egy gyalogosan közlekedő 70 éves férfit a karjánál fogva a földre rántott, majd rátérdepelt. A gyanúsított az áldozat ruházatát átkutatta, és eltulajdonította több mint 150.00 forintját, majd távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtésük eredményeként három órán belül elfogták a férfit, és előállították…

Tovább olvasom

Egy férfi véletlenül hat adag oltóanyagot kapott, egy másik AstraZeneca helyett Sinopharmot

Múlt pénteken véletlenül hatdózisnyi Pfizer-vakcinával oltottak be egy férfit Szombathelyen – írja a vaol.hu alapján az Index. Szakács László szerint az oltás előtt a háziorvos is elmondta, hogy Pfizerrel még nem oltott be senkit, emiatt szívhatott fel túl sokat az oltóanyagból. “Akkor derült ki, hogy talán túl sokat kaptam, amikor a többi, időpontra érkező pfizeresnek is adni kellett volna, de már nem volt adag” – mesélte. A férfit ezután visszahívta a háziorvos, és kórházba szállították. Pár órán át hőemelkedése, valamint magas vérnyomása volt, és a feje is fájt, de ennél…

Tovább olvasom

Orbán: Heti 150 ezer ember kérhet majd Pfizer-vakcinát

Orbán Viktor a vakcinaválasztásról is beszélt a Kossuth Rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában, amelyet a 444.hu szemlézett. Elmondása szerint a legutóbbi uniós csúcson, Portóban nem találkozott olyan országgal, „ahol ilyen plázaszerű kiszolgálás lenne, hogy bemegy az ember, és akkor azt mondja, hogy ezt kérek vagy azt kérek, és ha nincs, akkor inkább várok”. Szerinte a nyugat-európai országok 1-2 hónappal vannak mögöttünk. A miniszterelnök elmondta, hogy először kétkedett, amikor itthon szóba került a szabad vakcinaválasztás, abszurdnak tartotta, de Pintér Sándor meggyőzte, hogy „ha jól szervezzük a dolgokat, és az informatikai…

Tovább olvasom

Már letölthető a védettséget igazoló applikáció, csak épp nem működik

Már letölthető az applikáció, ami gyakorlatilag kiváltja a koronavírus fertőzéssel szembeni védettséget igazoló plasztikkártyát – számolt be róla a HVG.hu. A védettségi igazolványként funkcionáló app itt érhető el (bejelentkezés után). Az alkalmazás elkszültét Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő harangozta be a csütörtöki kormányinfón. Azt mondta, hogy az app elérhető lesz Androiddal és iOS-szel rendelkező mobiltelefonokon is, és tartalmazni fogja az oltott nevét, az oltások időpontját, valamint oltás fajtáját is – ami a a plasztikkártya alapú védettségi igazolványokon nem szerepel. Csakhogy mint azt a Telex.hu kiszúrta, péntek reggel óta nem működik az alkalmazás. Az első…

Tovább olvasom

Nem kapott cserébe semmit a locsolásért, ezért megverte az ismerősét a borsodi férfi

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a vád szerint locsolkodásért italt és cigarettát várt cserébe, de mivel nem kapott, nekiesett a házigazdának – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint, a vádlott 2021. április 5-én – húsvét hétfőn – erősen ittasan, Sajókazán felkereste egy férfi ismerősét azért, hogy annak élettársát meglocsolja. A vádlott miután meglocsolta a nőt, számon kérte az ismerősét, hogy miért nem kínálja meg őt cigarettával és itallal. Mikor a férfi közölte, hogy italt és cigarettát sem tud adni, a vádlott…

Tovább olvasom

Elhunytak 71-en, ezzel 29 ezerre nőtt a koronavírus hazai áldozatainak száma

Az elmúlt 24 órában 1190 új koronavírus-fertőzöttet találtak, így már 796 390 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Borsod-Abaúj-Zeplén megyében a pandémia óta 45 501 fő kapta el a koronavírus betegséget. Meghalt 71 beteg, így az elhunytak száma 29 041 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 608 891 fő. A legfrissebb adatok szerint az aktív fertőzöttek száma 158 458 főre csökkent, egyetlen nap alatt 7311-gyel lettek kevesebben. A kórházban ápolt betegek száma 170-nel lett alacsonyabb, jelenleg 2612-en vannak, közülük 338-an vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökön 62 831 embert…

Tovább olvasom

Szeretné, ha egész éjszaka kopácsolnák a vasat a közelben? Az M3-as bevezetőjénél élők sem – videó

Napok óta éjszakai munkálatok zajlanak az M3-as autópálya bevezető szakaszán a kandeláberek karbantartása okán. A közelben lakók számára csodálatos élmény. Napok óta nem tudnak aludni az M3-as autópálya budapesti bevezető szakasza mellett fekvő utcák lakói, mert rendkívül nagy zajjal járó karbantartási munkát végeznek az autópályán – írta a Telexnek egy olvasó, aki a XIV.kerületi Ungvár utcában lakik. A környékbeliek a második napja tapasztalják, hogy esténként, sőt, egész éjszaka irdatlan kopácsolás hallatszik az autópálya felől. Az ok a művezető tájékoztatása szerint: az autópálya elválasztó sávjában lévő kétoldalas acél lámpaoszlopokat rozsdátlanítják és…

Tovább olvasom

Indul a balhé: 25 szakmai szervezet közösen tiltakozik az önkormányzati lakások kiárusítása ellen

Sokan tartanak a lakásmaffiák óriási térnyerésétől, senki nem kérdezte az önkormányzatok véleményét. Böröcz László fideszes parlamenti képviselő kedd éjszaka adta be a lakástörvény módosítását, miszerint az önkormányzati lakásokat – a várban is – a bérlő a piaci ár 10,5 százalékáért vehetné meg.  Az új szabályozás szerint ha a vételi jog szempontjából alapul vett bérleti jogviszony legalább 2020. december 31-től fennáll, az önkormányzati és az állami tulajdonú, az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott lakásra vételi jog illeti meg a bérlőt. Ha a törvény átmegy a parlamenten, akkor a 90-es évek eleje óta nem látott…

Tovább olvasom

A rendkívül fontos vadászati kiállítás kommunikációjára még odavágott a kormány félmilliárdot

Eddig is hihetetlen sok pénzébe került az adófizetőknek Semjén vadászai kiállítása, de most még 500 milliót odacsúsztatott az Orbán-kormány. Most akkor gondoljunk bele, mennyire kivéreztetnek időközben ellenzéki vezetésű városokat. Újabb 500 millió forintot kapnak Balásy Gyula cégei a Vadászati és Természeti Világkiállítás kommunikációjára, írja a keretszerződés alapján a 444.hu. A keretszerződés szerint a félmilliárdból 350 milliót költhet el az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kommunikációra, a maradék 150 millió forint pedig opciós összeg, ha további pénzforrásra lenne szükség a későbbiekben. Ez nem az első támogatás, amit a kiállítás kommunikációjára szánnak: 2019 áprilisában bő egymilliárdos…

Tovább olvasom