Délelőtt-délután KertFeszt, este Daytime Party: szombaton a Martinkertvárosban

Az MVSC-pálya két egymást követő (vélhetően egymással összefüggő) rendezvénynek a helyszíne lesz szeptember 12-én. Amit kínálnak a szombati programban: kispályás foci és társai, jótékonysági futás, főzőverseny, vidámpark, lovaglás, gyerekprogramok 8-16 között, illetve 17 órától késő estig.

Tovább olvasom

Miskolci politikus – bangladeshi támogatás? Kiderült: nem

Több éve éri az a vád, vagy ha úgy tetszik, gyanú a fideszes (korábbi) kormánypárti politikusokat, hogy ázsiai lájkok megvásárlásával erősítik közösségi médiás jelenlétüket. Vagyis hogy pénzért szereznek be virtuális kattintásokat, olvasottságot, látogatottságot, és egyéb jeleit annak, hogy valamely facebookos, stb. megnyilvánulásuk mennyire „népszerű”. Most egy miskolci Fidesz-KDNP-politikus neve bukkant fel hasonló kontextusban – bangladeshi szállal a háttérben.

Tovább olvasom

„Nem a méhek tűnnek el először, hanem a méhészek”

Újragondolt méhész-szövetkezetekkel mentené meg a szakmát a Mézerdő – ez a mostanában indult, az agrárkormányzatot megszólító szakmai kezdeményezés lényege. Együnk mézet, igazit, magyart! – ez pedig az üzenet, amiben a megcélzott széles fogyasztói réteget érinti a dolog.

Tovább olvasom

Drukkerek, lassan a testtel! Fokozott rendőrségi ellenőrzést ígér a rendőrség a hétre, elsősorban Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el augusztus 25-én 19 órától augusztus 28-án délig. Az indok: kosárlabdameccs, futballmérkőzés – lehetséges szurkolói rendbontások.

Tovább olvasom

Jelentős változások a MÁV menetrendjében a főszezon beköszöntével

Június 20-ától, szombattól életbe lépett a nyári főszezoni vasúti menetrend. A legnagyobb változások idén is a Balatonnál várhatók. A MÁV-Csoport tájékoztatása szerint a főszezonban kétszer annyi vonat közlekedik a magyar tengerhez, csaknem háromszoros ülőhelykapacitással. Emellett sűrűbben járnak majd az autóbuszok is.

Tovább olvasom

Hogyan élnek az állatkerti ragadozók Miskolcon?

Különleges programmal várja a látogatókat a Miskolci Állatkert. 2026 januárjában ismét megrendezik a Ragadozók napját, amely egész napos, élményekben gazdag kikapcsolódást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a közönséghez az állatkert ragadozóit, valamint bemutassa ezeknek az állatoknak a lenyűgöző vadásztechnikáit és sajátos viselkedését.

Tovább olvasom

Hét tipp, ha különleges utazást tervezünk a téli szünetre

A téli szünet sok családban nemcsak a pihenésről, hanem az új élmények kereséséről is szól. Van valami különleges varázsa annak, amikor a hideg ellenére elindulunk felfedezni a világot: a havas tájak látványa, az ünnepi fények, a meghitt programok és az a fajta lassabb tempó, amit év közben ritkán engedünk meg magunknak. A téli utazás nem véletlenül egyre népszerűbb, ilyenkor a jól ismert helyek is teljesen új arcukat mutatják.

Tovább olvasom

Egészségügy horrorisztikus beütéssel – így néz ki napjainkban a Diósgyőri Kórház és a Rendelőintézet

A Vasgyárban a múlt dicsősége találkozik a jelen omladozó valóságával. Úgy tűnik, az utóbbi néhány évtizedben nem csak az acélművekben, hanem az egykor ugyancsak szebb napokat látott diósgyőri egészségügyi intézményekben is megállt az idő. Valaha a város büszkeségei voltak, ma leginkább szellemjárta komplexumok, némi horrorisztikus atmoszférával.

Tovább olvasom

Magyar Péter: nem adat­szivárgás, hanem támadás történt a Tisza Világ rendszere ellen

ömegesen kerültek nyilvánosságra a Tisza Világ applikáció felhasználóinak adatai, ám Magyar Péter szerint nem adat­szivárgásról, hanem szándékos, ártó célú kibertámadásról van szó. A Tisza Párt vezetője hétfőn reagált arra, hogy a kormánypárti sajtó szerint akár kétszázezer szimpatizáns adatai is kikerülhettek az internetre.

Tovább olvasom