Karbantartási munkálatok miatt változik a vasúti közlekedés rendje augusztus 30. és szeptember 8. között. Az utazóknak érdemes már indulás előtt tájékozódniuk a megváltozott menetrendről, hiszen a vasúti szerelvények helyett bizonyos szakaszokon közúti járatokkal kell számolni.
Tovább olvasomCímke: karbantartás
Péntektől új forgalmi rend Miskolcon, augusztusban pedig éjszakai vasúti zaj jön
Miskolcon és környékén augusztusban két fronton is türelmet kell tanúsítani a közlekedőknek: pénteken zárul a 3-as főút Harsányi felüljáró és Futó utca közötti szakaszának burkolatfelújítása, ugyanakkor rögtön indul is a következő ütem, a MÁV pedig egész hónapban éjszakai zajos karbantartásokat végez a várost érintő vasútvonalakon.
Tovább olvasomJelentős változások a miskolci villamosközlekedésben: pótlóbuszok járnak a hétvégén
Pályakarbantartási munkálatok miatt a mai naptól egészen vasárnap estig jelentősen megváltozik a miskolci villamosközlekedés. Az MVK Zrt. tájékoztatása szerint az 1-es villamos vonalán szakaszos vágányzár lépett életbe, emiatt a kieső szakaszokon pótlóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak.
Tovább olvasomA Pattantyús utca mellett Miskolc több tucat pontján is munkálatok zajlanak – részletes lista
Folytatódik Miskolcon az Avas főútjának teljes körű felújítása, emellett a város számos pontján közterület-bontási és hibaelhárítási munkák is zajlanak. A városvezetés tájékoztatása szerint a kivitelezések ideje alatt több helyen forgalomkorlátozásokra, sávszűkítésekre és hosszabb menetidőre kell számítani.
Tovább olvasomTöbbnapos melegvíz-kimaradásra kell készülni Tiszaújvárosban
Négy napon át szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás Tiszaújváros távhővel ellátott területein. A Tiszaszolg tájékoztatása szerint a kiesésre a Fűtőerőmű éves, előre tervezett karbantartása miatt lesz szükség.
Tovább olvasomIdőszakos vízszünetre kell készülni az Avas néhány pontján hétfőn
Hibaelhárítási munkák miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Miskolc egy részén 2026. július 6-án, hétfőn. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. tájékoztatása szerint a munkálatok reggel 8 és délután 16 óra között zajlanak.
Tovább olvasomMost már jól fest? Diákok és művészek hoztak új életet a miskolci aluljáróba
A korábbi képet a városvezetés tévedésből lefestette. De itt az új forduló. Elkészült a miskolci aluljáró új street art alkotása, amely diákok, művészek és a város összefogásával született meg.
Tovább olvasomHárom napig vágányzárra készüljünk a miskolci villamos közlekedésében
Pályakarbantartást végeznek, ezért most napokon át hosszú órákig kissé kaotikus lesz a villamosközlekedés Miskolcon. Íme a részletek.
Tovább olvasomKarbantartás miatt bezár a Selyemréti Strandfürdő
Április 2. és 12. között éves, ütemezett karbantartást végeznek a Selyemréti strandon, így ez idő alatt a létesítmény zárva tart. A munkálatok célja, hogy a fürdő a nyári szezonban is biztonságosan és megfelelő színvonalon fogadhassa a vendégeket.
Tovább olvasomHelyenként korlátozás és lassabb forgalom várhat minket Miskolcon
Több városrészben is útkarbantartási és közműfelújítási munkák zajlanak ezekben a napokban Miskolcon, ami miatt a közlekedőknek időszakos forgalomkorlátozásokra és lassabb haladásra kell készülniük. A munkálatokról a Miskolci Városgazda számolt be március 9-én, hétfőn a közösségi oldalán.
Tovább olvasom