Változtatott a Népegészségügyi Központ – már nem számít védettnek, aki “csak átesett” a Covidon

Ha valaki nincs beoltva Magyarországon, az akkor sem számít immáron hivatalosan védettnek, amennyiben átesett a koronavírus-fertőzésen. Az NNK a tizenéveseknek is javasolja a 3. oltást. Felettébb érdekes változtatások. Frissítette az oltási ajánlásait a Nemzeti Népegészségügy Központ. Az első és legfontosabb változás – amelyet vastagon szedve kiemeltek –, hogy a koronavírus-fertőzésen való átesettség oltás nélkül nem felel meg immunizációnak, és minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges. Hozzáteszik: ebben az esetben nem kell már várni a fertőzés és az oltás között, a felgyógyulás után mindenki azonnal oltható, sőt, tünetmentes fertőzöttség…

Tovább olvasom

Szlávik: Hamarosan szóba kerülhet a negyedik oltás

Ne legyenek illúzióink, nem véletlenül épül vakcinagyár Magyarországon is. Csak ilyen információval jóval nehezebb lesz rábírni az embereket a harmadik dózis felvételére, hogy az megvéd, miközben már a negyedik oltás szükségessége is szóba kerül. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában mondta el, hogy náluk az intenzív osztály tele van, az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan. Még nem mondaná telítettnek, az intenzív osztályon azonban folyamatosan 100 százalékon pörög a munka. A főorvos szerint az oltatlanok vannak nagy veszélyben, ők kerülnek nagy eséllyel az…

Tovább olvasom

Szakértők: A negyedik hullámot csak oltásokkal nem tudjuk megállítani, a márciusban oltottak már nem védettek

Annyira gyors ütemben romlik a helyzet Magyarországon, hogy az akadémikus kutatók szerint két hét múlva ennél sokkal rosszabbul fogunk állni. Az oltások pedig önmagukban vajmi keveset érnek, főleg, hogy a tavasz elején oltottak védettsége már jócskán leromlott. De akkor mi a megoldás? Az előre megjósolt állandó ismétlőoltásra való kényszerítés? Keserű György akadémikus szerint a negyedik hullámot csak oltásokkal nem tudjuk megállítani, a fertőzések csökkentéséhez másra is szükség lenne. Erdei Anna immunológus pedig arról beszélt, hogy akit márciusban oltottak be, és azóta nem kapott vakcinát, az ma már nem védett. Lantos…

Tovább olvasom

Kásler nem mondott részleteket az antitestszűrés adatairól, megtette helyette a főpolgármester – nemhiába félnek a kínaival oltottak

A fővárosi hivatalos vizsgálati eredmények alapján az idősebb korosztályból, a kínai vakcinát kapott minden negyedik ember védettsége teljesen elégtelen. A Facebook-oldalán számolt be róla Karácsony Gergely főpolgármester, hogy megkapták az összesített adatokat a fővárosi antitestszűrésről, amiben már a kerületek eredményei is benne vannak. 18 ezer tesztet osztottunk szét a kerületek között, sajnos nem mindegyik élt a lehetőséggel, hogy megvizsgálja, az oltott 60 év feletti lakosoknak van-e koronavírus-ellenanyag a szervezetükben, de az eredmények így is aggodalomra adnak okot” – fogalmazott Karácsony a bejegyzésben. Szerinte az újabb adatok megint csak azt bizonyítják,…

Tovább olvasom

Merkely: Nem látom értelmét az antitest-vizsgálatnak, az kérje a harmadik oltást, aki fél

Nem kell vizsgálgatni a rektor úr szerint, aki veszélyeztetett, vagy fél, hogy nincs védettsége, az kérje a harmadik oltást. Ez a kínai vakcinával kapcsolatban kiderült tömeges védetlenség tudatában finoman szólva is erős kijelentés. A magas rizikófaktorú páciensek illetve azok kérjék a 3. oltást, akik attól félnek, hogy nem elég a védettségük – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Félelemben élni nem jó – mondta el többször is a rektor. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy augusztus 1-től lehet kérni a koronavírus…

Tovább olvasom

Sikerült megtudni, hány magyar ment át Romániába Pfizer-oltásért – persze nem a magyar illetékesektől tudjuk

A jelek szerint a román Operatív Törzs nem arra rendezkedett be, hogy eltitkolja az adatokat, hanem, hogy tudassa. Mivel a kínai vakcinától egy hadseregnyi magyar embernek nem alakult ki védettsége, harmadik oltást pedig nem kaphatnak, tömegesen járnak külföldre egy-egy Pfizerért. Remek. A Magyar Hang tudta meg, mennyi magyar ment át Romániába oltásért. Megkérdezték a román operatív törzset, amely leválogatta nekik az adatokat. Furcsa, se 45, se 90 napot nem kértek ehhez, mint ahogy itthon ez szokás. 715 magyar állampolgár kapott már koronavírus elleni oltást Romániában – írja a Magyar Hang, amely…

Tovább olvasom

Egy vizsgálat szerint sokaknál semmilyen védelem nem alakult ki a kínai oltás után

Azok a Sinopharmmal oltott 60 felettiek, akiknek nincs antitestes védelmük, T-sejtes immunitással sem rendelkeznek – derült ki a Videoton dolgozóinak körében készült, önkéntes vizsgálatból, amelynek eredményeit a Portfolio ismertette. Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a teszt eredménye alapján elmondható, hogy az összes vizsgált vakcina, vagyis a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik elindította az antitestek termelést kortól függetlenül, a kínai Sinopharmot kivéve. „A Sinopharm oltása után a 60 évesek és a náluk idősebbek egyharmada esetében nem volt kimutatható ellenanyagszint” – mondta a portálnak Sinkó, hozzátéve, nekik T-sejtes immunitás sem…

Tovább olvasom

Akár évekig is védhetnek az mRNS-vakcinák

A legfrissebb kutatási eredmények alapján a Pfizer–BioNTech és a Moderna által gyártott koronavírus elleni vakcinák tartós immunreakciókat váltanak ki, így nem kizárt, hogy az ezeket kapó páciensek akár évekig védettek a kórokozó ellen – írta meg a HVG.hu a Nature tudományos lapban megjelent eredményeket összegző The New York Times alapján. A kutatók szerint a vizsgálat azt jelzi, hogy a Pfizer, illetve a Moderna termékével oltottaknak nagy valószínűséggel nincs szükségük egy harmadik oltásra, és évente sem biztos, hogy újra kell magukat oltassák, mert a kettő önmagában is több mint elégséges védelmet…

Tovább olvasom

Jobb, ha készülünk az évente beadandó Covid elleni emlékeztető oltásokra

Az Egészségügyi Világszervezet már ezen az állásponton helyezkedik el, bár bizonyítékai ennek szükségességére nemigen ismertek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint mindenkinek szüksége lehet újabb és újabb oltásokra a mutánsok és korlátozott idejű védettség miatt. A koronavírussal szemben legsérülékenyebb embereknek évente emlékeztető oltásra lesz szükségük, hogy védve legyenek a különböző variánsokkal szemben – jelezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) belső dokumentumban, amelybe a Reuters hírügynökség betekintést nyert. A Moderna és a Pfizer vakcinagyártók, illetve ez utóbbi német partnere, a BioNTech is azon a véleményen vannak, hogy a világnak rövidesen szüksége lesz emlékeztető…

Tovább olvasom

Egyre több, kínai vakcinát kapott magyar megy külföldre Pfizerért, mert nincs védettségük

A kínai oltóanyag a kormányközeli emberek számára hatalmas üzlet, ezért ne is várjuk, hogy nyíltan be fogják ismerni, hogy a Sinopharm valóban egy hadseregnyi magyar embernek NEM adja meg a kellő védettséget a koronavírus ellen. Ráadásul Orbán is azt mondta, hogy ez egy jó vakcina, a vezérnek pedig köztudottan tilos ellentmondani. Inkább titokban külföldre mennek oltatni, hogy legyen védettségük. Remek. Az érintettek leginkább Romániában és Szerbiában próbálkoznak, mert ott szinte mindenki sikerrel jár. A külföldi oltakozás oka, hogy vannak, akiknél nem mutatható ki ellenanyag. Sok magyar, akinek két kínai oltás…

Tovább olvasom