A Magyar Újságírók Országos Szövetsége felhívja a figyelmet, hogy ne akadályozzák az újságírókat a munkájukban.
Tovább olvasomCímke: munka
A láthatatlan háttéremberek, akiknek valójában az adventi villamost köszönhetjük
Mindig csak magát a miskolci adventi villamost csodáljuk meg évről évre, de arról szinte soha nem esik egyetlen szó sem, hogy pontosan kiknek is köszönhetjük ezeket a gyönyörű alkotásokat. Az MVK most szakított ezzel.
Tovább olvasomBAZ megye: van, ahol teljes a foglalkoztatottság, egyes helyeken viszont akár negyven százalékos is lehet a munkanélküliség
A munkanélküliségi mutatók jelentős különbségeket mutatnak az országban: míg Győr-Moson-Sopron megyében már csak 1,18 százaléknyi a munkanélküliek aránya a munkaképes korú népességen belül, Borod-Abaúj-Zemplén megyében ez az adat több mint 8 százalék.
Tovább olvasomRengeteg eset Borsod megyében is: a veszélyeztetett gyermeket ki kell emelni a családból
A védőnői szolgálat nagyon sokat tehet a családokért a mindennapok során, kezdetben a várandós anyát felkészítve, majd a gyermek megfelelő fejlődését kísérve figyelemmel. A védőnők munkája azonban nem csak az örömteli pillanatokban fontos.
Tovább olvasomHová fognak dolgozni járni a miskolciak: Kassára vagy Debrecenbe?
A kassai Volvo-gyár után a debreceni BMW-üzem is elkezdte leendő munkavállalói számára a toborzást. Mivel várhatóan mindkét autógyártó komolyabb béreket tud adni, sokan gondolkodhatnak azon, hogy az ingázást válasszák.
Tovább olvasomÉletmentő hivatás, üres álláshelyek: Hogyan biztosítható a borsodi védőnők jelenléte?
Az emberi élet értékességének a tudatosítása az egyik legnagyobb kihívás. Különösen abban az összefüggésben, hogy számos esetben a baj elkerülhető lenne. A komoly betegségek és akár a gyermekhalál megelőzése tekintetében is van esély, amennyiben a család megfelelő információkkal rendelkezik és elfogadja a képzett szakemberek segítségét. Ebben lehet partner a területi védőnői szolgálat, amely „házhoz megy” és segíti az anyát az újszülött és a kisgyermek ellátásának elsajátításában.
Tovább olvasomEltűnt egy sajószentpéteri férfi, a rendőrség keresi
A 33 éves férfi Németországba ment dolgozni, el is helyezkedett, ám néhány hét múlva nyoma veszett és senki nem tud róla semmit, elérhetetlen.
Tovább olvasomIlyen volt, ilyen lett – fantasztikus átalakulás a Sütni jó Alapítvány épületénél
Ránézni is sokkal jobb a megújult épületre, hát még dolgozni benne. Galamb Alexék egy kívül-belül modernizált épületben folytathatják a munkát, sokkal jobb körülmények között.
Tovább olvasomHathavi jutalommal a zsebében távozhat Sárospatak leköszönő polgármestere
Habár Sárospatak polgármestere várakozáson alul teljesített az idei választáson, magas színvonalú munkájáért meglepően nagy jutalmat ítéltek neki közvetlen munkatársai.
Tovább olvasomAktív nyári szünet: hétfőtől már diákok segítik a munkát a miskolci fürdőkben
A Nyári diákmunka program jó lehetőség, hogy a diákok gyakorlati tapasztalatot szerezzenek egy munkahelyi közösségben. A fürdők és strandok mindig vonzók a diákmunkások számára, így idén is túljelentkezés volt ezekre a pozíciókra.
Tovább olvasom