Véget ér a vakáció, mindjárt kezdődik a tanítás. „Szia, ura! Iskolakezdés érdekel?”
Tovább olvasomCímke: iskola
Hétfőn kell megérkeznie az iskolakezdési támogatás első felének
Az iskolakezdéshez kapcsolódóan, kormányzati ígéret nyomán, ezekben a napokban kézbesítenek 50 ezer forintot minden rászoruló családnak, Borsod megyében is. Ez az egyik fele az ígért 100 ezer forintos összegnek, amelynek másik részlete novemberre várható.
Tovább olvasomHamarosan utalják a szeptemberi családi pótlékot és az iskolakezdési támogatás első felét
Mintegy 400 ezer gyermek családja kap kézzelfogható pénzügyi segítséget a tanévkezdés megkönnyítésére: augusztus 24-én egyszerre érkezik a számlákra a szeptemberi családi pótlék, valamint az összesen százezer forintos iskolakezdési támogatás első, 50 ezer forintos összege.
Tovább olvasomBíróság elé áll a tiszaújvárosi diák, aki egy másolt levéllel bénított meg harminc iskolát
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt áll bíróság elé az a fiatal, aki tavaly év elején összehangolt bombariadókkal borította fel a borsodi oktatási intézmények életét. A Miskolci Törvényszék előtt zajló eljárás vádlottja miatt mintegy 2700 tanulót és több mint 300 iskolai dolgozót kellett sürgősen kimenekíteni az épületekből.
Tovább olvasomJuhász Roland: „hosszú távú reformok kellenek a magyar közoktatásnak”
A magyar közoktatás helyzetéről és a szükséges változtatásokról egyeztettek egy oktatási fórumon, amelyen Juhász Roland, Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyűlési képviselője is részt vett. A politikus közösségi oldalán számolt be a tanácskozásról, amelyen a résztvevők a köznevelést érintő legfontosabb kihívásokat és a lehetséges megoldásokat tekintették át.
Tovább olvasomA BAZ megyei fantomiskola: 3 milliárdos állami támogatást kaptak, ám négy év alatt sincs sehol a végeredmény – de akkor hol a pénz?
Egyházi iskola alapkövét tette le sokadmagával Tállai András még 2022-ben, közvetlenül a választások előtt. Ám a körömi oktatási intézmény csak nem készült el négy év leforgása alatt sem, miközben az eddig elvégzett munkáért az alvállalkozókat sem fizették ki. Hol a pénz és mikor épül meg végül ez a BAZ megyei fantomiskola?
Tovább olvasomHalállistát készített, tanárt akart ölni – letartóztatták a borsodi általános iskolást
Emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt rendelte el a Miskolci Járásbíróság egy fiatalkorú letartóztatását.
Tovább olvasomA Baráthegyi Kutya Iskola felháborodott, egy busz utasa ugyanis belerúgott egy vakvezető, szelíd állatba (VIDEÓVAL)
Nagy tévedésben vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy nálunk egy vakvezető kutya mindenhol tiszteletet és elfogadást kap. Nagyon nem, de országunk annyira ki volt téve a gyűlölködésnek az elmúlt 15-16 évben, hogy annyira meglepődnünk sem szabad az ilyen reakciókon. Elképesztő történet.
Tovább olvasomEgy iskolából vitték a csomagokat Csöbör Katalin választási osztogatásához
A lakótelep közepén, mindenki szeme láttára, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Az iskolába érkezett és itt tárolták a lakosságnak ajándékozott és ajándékozandó kis csomagocskák több termékét is, majd szállították tovább. Juhász Roland szerint azonban idén már az emberek nem eladók, a Fidesz rosszul számol, ha ettől várja a sikert.
Tovább olvasomTöbben kórházba kerültek – klímaszivárgás okozhatott rosszulléteket egy mezőkövesdi gimnáziumban
Szúrós szag miatt kellett kiüríteni néhány napja egy mezőkövesdi gimnázium egyik épületrészét, miután több diák rosszullétre panaszkodott. Az esethez tűzoltók, mentők és rendőrök is érkeztek. A hatóságok vizsgálata során egészségre ártalmas anyagot nem mutattak ki, ugyanakkor felmerült a lehetősége annak, hogy egy régi klímaberendezésből szivárgott hűtőközeg okozhatta a problémát.
Tovább olvasom