Az új előírás miatt 780 oltatlan tanár került kényszerszabadságra

Azokat a tanárokat, akik nem veszik fel az oltást, január 3-tól fizetetlen kényszerszabadságra küldik. Számos iskolában akár egyetlen pedagógus hiánya is komoly problémákat okozhat. Ezzel szemben az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az erről való diskurzus csupán a „baloldal és a szövetségesei hergelésének” az eredménye. A szaktárca tájékoztatása szerint a köznevelésben dolgozó mintegy 78 ezer pedagógus 94 százaléka vette fel a védőoltást, 3 százalékuknak orvosi ellenjavallata, 1 százalékuknak miniszteri mentesítése van, 1 százalékuk van betegállományban, és csak 1 százalék azoknak az aránya, akiket fizetetlen szabadságra küldtek, mivel orvosi ellenjavallat nélkül, egyéni megfontolásból,…

Tovább olvasom

A tömegközlekedési járműveken még kötelező a maszkviselés, a peronon és a megállókban már nem

A zárt helyiségekben, például várótermekben továbbra is fel kell vennünk a maszkot, de szabadtéren már nem kell. A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése. A MÁV Zrt. keddi közleményében hozzáteszik, hogy „a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot”. Kitértek arra is, hogy a közlekedési társaságok járatain továbbra is folyamatosan ellenőrzik, hogy mindenki visel-e maszkot, a szabályszegőket pedig először figyelmeztetik, és ha nem hajlandó együttműködni,…

Tovább olvasom

Egy nap alatt 444 emberrel szemben intézkedett a rendőrség maszkhiány miatt

Hétfőn 444 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt – ismertette a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi, online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert elmondta: 432-en közterületeken, 10-en tömegközlekedési eszközökön, illetve azok várakozóhelyein, ketten bevásárlóközpontok, üzletek területén szegték meg a szabályokat. A jogszabály hatályba lépése óta 67 984-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma – közölte. Beszámolója alapján kijárási tilalom, közterületi magatartási szabályok, illetve a gyülekezés szabályainak figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 64 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Tovább olvasom

Jogászok szerint a munkáltató nem kötelezheti oltásra a munkavállalót

Szabadnapokkal motiválhatja vagy jutalmazhatja az oltást, de nem alkalmazhat szankciót azokkal szemben a munkáltatójuk, akik nem szeretnék beoltatni magukat – írták közleményükben a védettség foglalkoztatási feltételeiről a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai. Eszerint a legfontosabb tudnivalók: A munkáltatók nem kötelezhetik oltás felvételére dolgozóikat. A védettség munkahelyi nyilvántartásának speciális feltételei vannak. A munkáltató csak olyan adatot kérhet a munkavállalóktól, ami a munkaviszony létesítése vagy teljesítése szempontjából lényeges. Ám azt, hogy mi minősül lényeges adatnak, azt már nem határozza meg a jogszabály. A munkáltatók csak meghatározott célok…

Tovább olvasom

Megfontolandó: Van, ahol hamarosan szabálysértés lehet mobilozva átkelni a zebrán

A gyalogosok nem léphetnének le a járdáról mobillal a kézben vagy fülhallgatóval a fülükön. A jelenlegi világban nem tudni, hogy lehet ezt hatékonyan betartatni, de biztos, hogy rengeteg balesettől óvná meg az embereket, az ötlet egyelőre Romániában született meg. Kötelező lenne a forgalomra figyelni az úttesten való átkelés közben. Módosítaná keleti szomszédunk KRESZ-szabályait. Az egyik változtatás, hogy megbírságolhatják, aki nem figyel a forgalomra az úttesten való átkelés közben – írja a Transindex. A tervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátották. A szabályozás némiképpen az autósokéhoz hasonló lenne, akik vezetés közben nem végezhetnek olyan tevékenységet, ami elvonja a…

Tovább olvasom