Júniustól felmondáshullám jöhet az egészségügyi és rendvédelmi szektorban

Az újabb veszélyhelyzetre nem hosszabbították meg a felmondási tilalmat – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy az orvosok és rendvédelmi dolgozók is felmondhatnak május 31. után. A tilalmat még 2020 novemberében vezették be a koronavírus-járvány miatt, és pár hónapnyi szünettől eltekintve érvényben is maradt. A szabály a kritikusok szerint már jó ideje indokolatlan volt. A Független Egészségügyi Szakszervezet április végén úgy nyilatkozott, hogy felmondási hullám várható, és erre elsősorban az ápolók körében lehet számítani.

Tovább olvasom

Hathavi extra összeget adna a rendvédelmi dolgozóknak a kormány – egy feltétellel

Egy összegben hathavi fizetésüket kapnák meg a rendvédelmi dolgozók 2022 elején, amely 178 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, derült ki a Belügyi Érdekegyeztető Tanács és a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács üléseinek jegyzőkönyvéből. A pluszpénz – ami fejenként 900 ezer és 2 millió forint közötti összeg lehet – kifizetését 5,5 százalékos GDP-növekedéshez kötnék. Az eredetileg 2023-ra tervezett rendvédelmi szolgálati juttatás pénzügyi fedezetigényének nagy része – 110 milliárd forint – tervezve van az idei és a jövő évi költségvetésben, a fedezet többi részéről még nem született döntés.

Tovább olvasom

Június közepétől újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók és a rendőrök

Eltörölte a kormány azt a 2020. november 28-i rendeletét, amely a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idejére megtiltotta a rendes felmondást az egészségügyi dolgozóknak. Az erről szóló 308/2021. (VI. 7.) számú kormányrendelet június 15-én lép hatályba a Magyar Közlöny hétfői száma szerint – számolt be róla az Index.hu. A fél évvel ezelőtti kormányrendelet szerint “az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett…

Tovább olvasom

Egy felmérésből az derült ki, hogy a belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka a felmondást fontolgatja

A Magyar Hang birtokába került egy reprezentatív felmérés, amelyet a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalóit képviselő szakszervezetek megbízásából készítettek. Ebből az derült ki, hogy a belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka fontolgatja, hogy pályát módosít. Az eredmény még az érdekképviselőket is meglepte. A főbb problémák közé az alacsony fizetést, kiégést és kevés szociális juttatást sorolták a megkérdezettek. A kérdőívet rendőrök, a civil állomány tagjai, büntetés-végrehajtási dolgozók, valamint tűzoltók töltötték ki, több ezren. 91 százalékuk a hivatásos állomány tagja, és több mint egy évtizede szolgál. A fizetések miatti elégedetlenséget jól mutatja, hogy a rendvédelmi…

Tovább olvasom