Újabb fejlesztések jelentek meg a miMAP-on

Megosztás

Miskolc interaktív térképe – a Miskolc Érted fejlődik gondolat jegyében – 2024 tavaszán azzal a céllal jött létre, hogy a város lakói elsőkézből értesülhessenek az őket érintő beruházásokról, fejlesztésekről és eseményekről. 

Idén márciusban jelentette be Veres Pál polgármester, hogy a miMAP néven elindult beruházási térképen az elmúlt 4,5 év elkészült és már folyamatban levő fejlesztéseit kísérhetjük figyelemmel.

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az interaktív térképen most elérhetővé vált a jelenlegi és a 2024 októberétől hatályos képviselői körzetek grafikus megjelenítése is. Ennek köszönhetően a felhasználók információt kaphatnak a többi közt arról is, hogy lakóhelyük mely körzethez tartozik, valamint hogy annak ki az önkormányzati képviselője. A közösségépítő fejlesztés segítségével, a térkép alapján a városlakók tájékozódhatnak arról, hogy mely területen élőkkel tartoznak egy közösségbe, kikkel tudnak lakóhelyükön együttműködni, közösen tervezni vagy egyes problémákkal kihez fordulhatnak.

A térkép ide kattintva tekinthető meg.

A folyamatos fejlesztés alatt álló online felületen a továbbiakban a képviselők elérhetőségét is feltüntetik majd, és tervben van több, további új funkció beépítése is. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek