Ismét nosztalgiamajálissal ünnepel Miskolc a Csanyikban

Megosztás

Két évvel ezelőtt tért vissza a hagyományos majális Miskolcra. A döntés hatalmas sikernek bizonyult, tavaly is tömegeket vonzott a rendezvény.

Idén ismét a Csanyikban ünnepelhetnek a miskolciak május 1-jén. A tavalyi majális kiemelten sikeresnek bizonyult. A rendezvény akkora tömegeket mozgatott meg, hogy több kilométeres dugó alakult ki. A Majális parkban azonban felhőtlen volt a szórakozás. A tavalyi rendezvényről szóló beszámolónkat ide kattintva olvashatják.

Simon Gábor a munka ünnepének hagyományait felidézve elmondta, május elseje egy komoly, nemzetközi ünnep a világ legtöbb országában, a gyökerei 1860-ig nyúlnak vissza. A munkásosztály ünnepe világszerte nemzeti ünneppé vált, előbb Amerikában, majd azokban az európai országokban is, melyeket most az Európai Unió nyugati államainak tekintünk.  

Mi azokat az embereket szeretnénk képviselni, akik a saját munkájukból élnek, a saját boldogulásukért napról napra tesznek. Május 1-jén meg kell állni egy kicsit, ünnepelni és emlékezni azokra a magyarokra, akik a boldogulásuk érdekében saját maguk dolgoznak az év összes többi napján. Ez a hagyomány folytatódik Miskolcon május 1-jén a Csanyik völgyében – hangsúlyozta Simon Gábor. 

Az idei csanyiki majális programjait a Miskolci Kulturális Központ szervezi. A programokról Fedor-Szabó Zsuzsa az intézmény marketingvezetője beszélt. Mint mondta, igyekeztek úgy összeállítani a programokat, hogy azok valóban közösségi élményeket nyújtsanak, és a jó hangulatot elsősorban miskolci együttesek, csoportok, formációk teremtsék meg. A nosztalgiamajális 10 órakor kezdődik egy felvonulással. A programok mellett egész nap vidámpark, ugrálóvár, lézerharc, íjászat, lovagoltatás, arcfestés, környezetvédelmi foglalkoztató, kertészeti tanácsadás, ültetés, lufihajtogatás, gasztronómiai és kézműves vásár is várja a kicsiket és a nagyokat.

10:00 Miskolci Mazsorett Együttes és a Vaga Banda gólyalábasok felvonulásával kezdődik a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével
10:15 Miskolci Mazsorett Együttes
10:30 KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
10:45 Vaga Banda Gólyalábasok
11:15 Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar
11:30 Májusfa díszítés a Miskolc Városi Diákönkormányzat közreműködésével
12:10 AdHoc Vokál
13:00 Veres Pál Miskolc MJV polgármester ünnepi köszöntője
13:10 Latin Projekt
14:30 Rock’n Roll Forever Band
16:00 Abba Sisters
18:00 Első Emelet

A szervezők felhívják a látogatók figyelmét, hogy parkolóhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.
Az MVK Zrt. ingyenes rásegítő járatokat indít a helyszínre, melyről bővebb információ és a menetrend elérhető az mvkzrt.hu honlapon és a mobilalkalmazáson.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek