Innentől erre számítsunk? A gyár elbocsátja azon dolgozóit, akik nemrég még a külföldi vendégmunkásokat tanították be

Ugyanez a forgatókönyv nagyon könnyedén lejátszódhat az Alsózsolcára tervezett akkumulátor-feldolgozóüzem esetében is. A multinacionális gyár ugyanis feltűnően csak magyar, többnyire régóta hűségesen ott dolgozó embereket rúg ki. A távol-keleti munkavállalók pedig fokozatosan átveszik a helyüket.

Tovább olvasom

Kirúgtak egy közel negyvenes iskolai dolgozót, mert arról beszélt, 15 éves szeretője van

Saját TikTok-csatornáján beszélt erről a 39 éves férfi, aki régóta nyíltan homoszexuális. Bár korábbi videóiban többször is egyértelműen kimondta, hogy egy huszonnégy évvel fiatalabb fiú a szeretője, amikor a botrány kipattanásakor kérdezték erről, már azt mondta, csak viccelt. Akár viccelt, akár nem, a jogszabály érdekessége, hogy hiába a közel negyedszázados korkülönbség, semmilyen törvénybe ütközőt nem tett akkor sem, ha valóban viszonyt folytat a fiatal diákkal, mivel ezt a hatályos magyar törvények 14 év felett megengedik beleegyezéses alapon. Az Észak-budapesti Tankerületi Központ felmondta a munkavállalói szerződését annak a pedagógiai asszisztensnek, aki…

Tovább olvasom

Novák Katalin: A kormánynak az a dolga, hogy a magyar dolgozó embereknek minél többet adjon

Mi is úgy látjuk, mint a miniszter asszony? A Fidesz-KDNP-kormány mindent megtesz tizenegy éve, hogy a magyarországi dolgozó embereknek rengeteg pénz jusson? A kormány politikájának az alapja az, hogy aki kiveszi a részét a közös feladatokból, az minél inkább részesüljön az eredményekből, mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Novák Katalin szerint erről szól a 25 év alattiak szja-mentessége és az is, hogy jövőre teljes egészében visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. Arra, hogy az ellenzék szerint ez “felesleges pénzszórás”, úgy reagált: a magyar…

Tovább olvasom

Egy kormányhivatali dolgozót gázolt halálra Miskolcon egy szabálytalan biciklis futár

A hölgy a háza kapuján lépett ki, ám a szabálytalanul a járdán tekerő biciklis elgázolta és végül tragédiába torkollt a baleset. Szabálytalanul a járdán tekerő kerékpáros futár ütött el egy 47 éves nőt Miskolcon. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hat nappal később elhunyt a kórházban. A nő a háza kapuján lépett ki, amikor a bal kéz felől érkező 51 éves férfi elsodorta. A Miskolci Rendőrkapitányság az eset miatt közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A baleset miatt elhunyt nő kormányhivatalnál dolgozott. (Index.hu)

Tovább olvasom

Borsodi diákok, figyelem! Ismét lesz államilag támogatott diákmunka

Rengeteg 16 és 25 év közötti diáknak nyílik meg a lehetőség idén is. Legkevesebb négyezer-kétszáz, 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos tanuló dolgozhat az idei nyári diákmunka programban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében július-augusztus folyamán – írja hétfő délutáni közleményében a megyei kormányhivatal.  A közlemény felidézi: a kormány 2021-ben már kilencedik alkalommal induló Nyári diákmunka programra hárommilliárd forintot – megyénkben 527 millió forintot – fordít, aminek köszönhetően huszonötezer fiatal foglalkoztatásához járulhat hozzá országszerte. Ezzel 2013 óta több mint húszmilliárd forintot szántak, összesen kétszáztízezer ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzésének támogatására. A mintegy…

Tovább olvasom

Rekordgyanús: Egy férfi 15 éven át lógott a munkahelyéről, miközben kapta a fizetését

Másfél évtizeden át képes volt így élni az életét, de úgy tűnik, ebben azért bőven voltak segítőtársai is. Egy olasz kórházi dolgozó kiérdemelte a hiányzás királya címet azzal, hogy 15 éven át nem ment be a munkahelyére, miközben összesen több százezer eurós fizetést vett fel. Az olasz sajtó szerint a férfi minden bizonnyal megdöntötte a munkakerülés rekordját a 15 évvel. A rendőrség szerint a catanzarói kórházban dolgozó férfi összesen 358 ezer eurós (130 millió forint) fizetést vett fel úgy, hogy be sem ment a munkahelyére 2005 óta. A most 67…

Tovább olvasom

Véletlenül a kézfertőtlenítős üvegbe ivott bele, azonnal kórházba szállították

Valóban elég becsapós kinézetű a fertőtlenítő flakonja, elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség, ráadásul a vegyszer teljesen színtelen és szagtalan. Arran Lawson egy szupermarket alkalmazottja, véletlenül beleivott egy üveg kézfertőtlenítő szerbe. A férfi munka közben figyelmetlenül azt hitte, hogy vizet iszik. Szinte azonnal hányni kezdett és borzalmas kínok törtek rá. A vegyszer megégette a torkát és a gyomrát is – írja a Boon.hu. A sürgősségi szolgálat munkatársai kórházba szállították. Az edingburgh-i királyi kórházban az orvosok egész éjszaka megfigyelés alatt tartották – írja a Daily Star, ahol fényképen is megmutatják a tényleg becsapós…

Tovább olvasom

Egyetlen, pizzázóban dolgozó Covid-fertőzött ember hazugsága miatt zárták le egész Dél-Ausztráliát

Nagy balhé kerekedett ebből a déli kontinensen, a férfi ugyanis valótlanságot állított arról, hogyan is fertőződött meg a koronavírussal. A miniszterelnök nem lát a pipától. November 18-tól rendeltek el szigorú lezárást Dél-Ausztráliában, de mindez elkerülhető lett volna, ha az igazat mondja egy pizzázóban dolgozó férfi, akinek pozitív lett a koronavírustesztje. A kontaktkutatás során azt mondta, csak pizzáért ment a pizzázóba, ahol az egyik dolgozóról kiderült, hogy koronavírusos. A hatóságok megijedtek, hogy ebben az esetben rengeteg más ember is hasonló módon elkaphatta a vírust, így a biztonság kedvéért elrendeltek egy hatnapos…

Tovább olvasom