Szijjártó szerint elfogadhatatlan az EU viselkedése a nyugat-balkáni államokkal

Magyarországnak és az Európai Uniónak is érdeke a nyugat-balkáni államok mihamarabbi felvétele a közösségbe, a csatlakozási folyamat lassítása elfogadhatatlan – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Montenegróban. Leszögezte, hogy a kormány külpolitikájának egyik fókusza a Nyugat-Balkán, ami ott történik, az azonnali hatást gyakorol Magyarországra, ezért fontos nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági és politikai érdek a régió stabilitása. Ehhez pedig az EU-s integráció vezet el legbiztosabban – tette hozzá. “Érdekeinkkel teljesen ellentétes, ami ma Brüsszelben, valamint néhány nyugat-európai országban zajlik a bővítés tekintetében. A csatlakozási folyamat lassítása az egész EU érdekeivel ellentétes”…

Tovább olvasom

Átszervezné a városi fenntartású óvodák működését a miskolci önkormányzat

Az erről szóló napirendet múlt csütörtökön online konzultáció keretében tárgyalta Miskolc Megyei Jogú Város képviselőtestülete. Miskolcon jelenleg kilenc önkormányzati fenntartású integrált óvoda működik, huszonhárom tagintézménnyel, melyekbe jelenleg 175 csoportba több mint háromezer-hatszáz gyermek jár. Az átszervezést követően egy olyan integrált, gazdaságosabb rendszer állna fel, mely felszámolja a párhuzamosságokat és a szakmai színvonal erősítését helyezi előtérbe. A gyerekek továbbra is ugyanabba a – változatlan nevű – óvodába, tagintézménybe és csoportba járnának, az óvónők, dajkák személye is csak legszükségesebb esetben (pl. nyugdíjba vonulás) változna. Az átszervezés három lépcsőben valósulna meg: az elvi…

Tovább olvasom

Dönteni kellett: idén is elmarad a Sziget Fesztivál

A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad a Sziget Fesztivál – számolt be a szervezők csütörtök déli bejelentéséről a HVG.hu. Eddig kivártak a döntéssel, bár a járványhelyzet miatt egyértelműen számítani lehetett erre a forgatókönyvre. “Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről” – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. “Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk”…

Tovább olvasom

Engedély nélkül indult biciklizni a borsodi kisfiú, apja súlyosan bántalmazta

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 42 éves mezőkeresztesi férfival szemben, aki az engedélye nélkül kerékpározni induló nevelt fiát fegyelmezve, úgy megütötte a gyermeket, hogy a fején megsérült – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint, a vádlott 2019. július 15-én délután, Mezőkeresztes belterületén kerékpárral a 8 éves nevelt fia után indult, aki az engedélye nélkül ment el otthonról biciklizni. Mikor a férfi utolérte a gyermeket felszólította, hogy álljon meg. Ennek a sértett eleget tett, visszafordult és a kerékpárját…

Tovább olvasom

Változásokat ígér az NB1-ből való kiesés után a DVTK vezetősége

A hétvégén eldőlt, hogy a DVTK labdarúgó csapata zsinórban 10 év élvonalbeli szereplés után a következő idényt a második vonalban kezdi. Ez a szereplés természetesen változásokat hoz a csapatnál, amelyekről a klub tulajdonosi köre és a klubvezetés folyamatosan egyeztet – olvasható a klub honlapján. “Akárcsak a szurkolóink, a klub dolgozói, a klubvezetés és a klub tulajdonosi köre is csalódott a labdarúgó csapatunk élvonalból való kiesése miatt” – mondta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. “Hetek óta tudtuk, hogy ez bekövetkezhet, de egészen más tényként kezelni, hogy 10 év után nem az első…

Tovább olvasom

Kormányinfó: Augusztusig biztosan kell a védettségi igazolvány a szolgáltatásokhoz

Az oltásoknak köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány harmadik hullámát megtörni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón, amelyről a HVG.hu tudósított. Négy hét alatt közel kétmillió oltást tudtak beadni. Gulyás szerint ez egy szabadságkérdés is, ami még nem teljes, de aki beoltatja magát, visszakaphatja a megszokotthoz közeli életét. Szóba hozta a korábbi nemzeti konzultációt, szerinte egész Európában zajlik a vita arról, mit lehet tenni oltottként vagy nem oltottként. Kiemelte: Augusztusig biztosan fent fognak maradni a korlátozások, koncertekre, szállodákba, éttermekbe a védettségi igazolvány nélkülözhetetlen lesz. Gulyás Gergely a kormányinfón…

Tovább olvasom

Hétfőtől a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek az MVK járatai

A jelenleg érvényes menetrendhez képest hétfőtől összesen 86 db többletjárat közlekedik majd a reggeli és délutáni csúcsidőben – számolt be róla Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala egy sajtóközleményben, amelyet lentebb idézünk teljes hosszában: A járványügyi intézkedésekhez igazodva május 10-én, hétfőtől a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek az MVK járatai. A hétről hétre alakuló járványhelyzet, az iskolába és munkába járás révén felmerülő utazási igények, a tapasztalatok folyamatos bővülése alapján év eleje óta rendszeresen finomítja menetrendjét a városi közösségi közlekedés szolgáltatója. Az MVK Zrt. mint önkormányzati cég a karaténszabályok, a…

Tovább olvasom

A vírustesztek több, mint nyolc százaléka pozitív

Csütörtökre 1680 ember szervezetében mutatták ki Magyarországon az új koronavírus. A járvány újabb 124 ember életét követelte, így a halálos áldozatok száma 28 297-re emelkedett. A gyógyultak 546 246-an vannak, 7281-gyel többen, mint az előző napon. Az aktív fertőzöttek száma 5725-tel, 213 104-re csökkent. Kórházban 4104 koronavírusos beteget ápolnak. A szerda reggeli adatközlés még 270-nel több kórházi ápolásra szoruló páciensről szólt. Lélegeztetőgépen 485-en vannak, 26-tal kevesebben az előző naphoz képest. A járvány kezdete óta országosan már 787 647 fő kapta el a koronavírust, ebből 44 687 főt regisztráltak Borsodban. Szerdán 20 890 koronavírustesztet végeztek el,…

Tovább olvasom

Nem tudta, mit talált a kertjében, késsel kapargatta, majd rájött, egy éles bombához van szerencséje

Igazából valóban szerencséje volt, mert egy éles japán bombát talált a kertjében az amerikai nő, mázli, hogy még idejében kapcsolt, mennyire veszélyben van. Missouri államban, kertészkedés közben bukkant egy második világháborús japán bombára egy nő – írja az NBC News.  Pamela Lovett nem tudta, hogy bombára bukkant, ő csak egy apró, koszos, rozsdás, érdekes tárgyat vett észre, amit azon nyomban odavitt a férjéhez, majd bevitték a házba, hogy jobban megvizsgálják. A bombát, ami alig volt kisebb, mint a nő keze, lemosták, ekkor vették észre rajta a gravírozott japán feliratokat.  „Aztán már…

Tovább olvasom

Remek fényképek arról, hogyan halad a Diósgyőri vár rekonstrukciója

Gőzerővel folyik a munka Nagy Lajos király kedvenc váránál. A tervek szerint haladnak a Diósgyőri vár felújítási munkálatai. Az előrehaladásról a Magyarepitok.hu kérésére a kivitelező Épkar Zrt. szakemberei nyilatkoztak. Ahogy azt korábban megírtuk, a Nagy Lajos korabeli vár a Modern Városok Program keretében újul meg. A projekt értéke hozzávetőlegesen 12,7 milliárd forint, a fejlesztés célja pedig, hogy a vár és közvetlen környezete Közép-Európa meghatározó turisztikai központjává váljon. „Felvonulási és előkészítő munkálatok 2021.02.08-án kezdődtek el, jelenleg pedig a bontási-, szerkezetépítési- és kőfalazási munkák folynak. Ezt követően az elektromos- és gépész vállalkozók beléptetése a…

Tovább olvasom