Nem tudta, mit talált a kertjében, késsel kapargatta, majd rájött, egy éles bombához van szerencséje

Megosztás

Igazából valóban szerencséje volt, mert egy éles japán bombát talált a kertjében az amerikai nő, mázli, hogy még idejében kapcsolt, mennyire veszélyben van.

Missouri államban, kertészkedés közben bukkant egy második világháborús japán bombára egy nő – írja az NBC News

Pamela Lovett nem tudta, hogy bombára bukkant, ő csak egy apró, koszos, rozsdás, érdekes tárgyat vett észre, amit azon nyomban odavitt a férjéhez, majd bevitték a házba, hogy jobban megvizsgálják. A bombát, ami alig volt kisebb, mint a nő keze, lemosták, ekkor vették észre rajta a gravírozott japán feliratokat. 

„Aztán már az ebédlőasztalnál ültem, és egy steakkéssel vakargattam, hogy kicsit letisztítsam” – mesélte a nő férje, Sam Coffey. Szerencsére a meggondolatlan folyamatot még időben félbeszakította a feleség, aki felismerte, hogy esetleg bombáról lehet szó. 

Lovett a Google Lens segítségével próbálta beazonosítani a tárgyat, amiről elsőre azt hitte, talán valami búvárkodáshoz használt súly. Az internetes keresés aztán megerősítette, hogy inkább bomba lesz az.  Ezután hívták a seriff irodáját, aki értesítette a tűzszerészeket. Lezárták a környéket, és a vizsgálat alapján egyértelművé vált, hogy bármilyen régi is a bomba, éles, és jó nagy pusztításra képes. 

A szakemberek végül sikeresen elszállították a bombát. Hogy hogyan került az amerikai pár kertjébe, egyelőre nem lehet tudni. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek