Megkérdeztük, Veres Pál tényleg felveszi-e már a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagjaként a tiszteletdíját

A polgármesteri hivatal sajtóosztálya hangsúlyozta: idén júliusig Veres Pál nem vett fel tiszteletdíjat az egyetemi alapítványtól, januártól pedig a megemelt polgármesteri illetményéről mondott le. Nemrég a 24.hu írt arról, hogy Veres Pál mint a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagja, korábbi döntésével ellentétben már felveszi a tiszteletdíját. Nem ő egyébként az egyetlen, hiszen mint ahogy megírtuk, így tesz Varga Judit igazságügyi miniszter is. A Borsod24 azzal a kérdéssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, hogy igaz-e a lap értesülése, s ha igen, miért változtatta meg Veres Pál a korábbi döntését. A polgármesteri hivatal sajtóosztályának válaszát változtatás…

Tovább olvasom

Veres Pál ismét elkapta a Covidot, Varga Andrea és Simon Gábor is beteg volt korábban

Ma reggel tett közzé rövid Facebook bejegyzést a polgármester, miszerint ismét elkapta a Covid-19-et. A bejegyzésben azt írja Veres Pál, hogy szerencsére csak erősebb náthás tünetei vannak, így otthonról folytatja a munkát.A jelenlegi helyzetben nem is nagyon tehet mást sajnos, hiszen a város a megemelkedő energiaárak miatt, amely több tízmilliárdos extra kiadást jelent rendkívül nehéz, szinte megoldhatatlan helyzetben van. Innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk Veres Pálnak! A polgármester teljes bejegyzését itt olvashatja: Nem Veres Pál volt azonban az egyetlen, aki elkapta az utóbbi időben a vírust: Varga Andrea alpolgármester és…

Tovább olvasom

Egy disznó kóborol Miskolc utcáin

Az egyik miskolci Facebook csoportban tettek közzé egy fotót, amelyen egy tarka malac sétál békésen a József Attila úton. A poszt hamar kifejezetten népszerűvé vált, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy honnan szökött meg az állat és azt sem tudni hogyan került a forgalmas útra. A nem mindennapi jelenet több hozzászólót is megihletett. Volt aki azt furcsállta, hogy ilyen magas árak mellett még életben van a sertés. “Ilyen hús árak mellett csoda hogy még él, valami kannibál brigád meglátja csórót menet közbe megeszik” Mások is a a jelenlegi nehéz…

Tovább olvasom

Néhány gondolat a diósgyőri járóbeteg szakrendelésről – Bartha György írása

Valaki azt mondta nekem, hogy nem az idén kezdődött. Már évekkel ezelőtt kimondták az illetékesek, hogy a vasgyári kórházba költöztetett járóbeteg szakrendelések sorsa meg van pecsételve. Az ellátási terület nagy. Répáshutától egészen a Győri kapuig. Több tízezer embert érint. Bár vannak, akik mást állítanak, ki kell mondani: a magyar kormány elhibázott központosító egészségpolitikájának esik áldozatul a vasgyári járóbeteg rendelés. Tudni kell, hogy a szakápolói személyzet itt rendelkezésre áll, de szakorvosból bizony hiány mutatkozik. Persze ez nem helyi specifikum, hanem országos probléma. Beszéljünk arról is, hogy a szakellátást igénybe vevők átlag…

Tovább olvasom

Szikszón is bezár az uszoda és a könyvtár

Összeült a napokban Szikszó Város közgyűlése, az ülésen a felelős gazdálkodás jegyében döntések születtek az emelkedő rezsiköltségek miatti intézkedésekről – számolt be a hírről a Boon.hu. Mint elhangzott, a döntések meghozatala során a kötelező feladatok és a munkahelyek megőrzése volt a legfontosabb. A közgyűlés által meghozott döntésekről Sváb Antal, Szikszó polgármestere a SixoTV háttérműsorában számolt be. Mint elmondta: „Újra kell értékelniük mindent, hasonlóan a többi magyarországi településhez és a magyar családokhoz”. Beszélt arról, hogy a villanyáramnál hatszoros szorzóval kell számolni, a gáznál ez 8-10 –, de jövőre akár 13-16 szoros…

Tovább olvasom

Az ELTE oktatói is csatlakoznak a pénteki tiltakozáshoz, elfogadhatatlan a bértábla

Nyilatkozatot adtak ki, amiben támogatásukról biztosították a közoktatásban dolgozó kollégáikat és pénteken csak korlátozottan látják el oktatói és adminisztratív feladataikat. Közös nyilatkozatot adtak ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói, akik így csatlakoznak a közoktatásban dolgozó kollégáik tiltakozásához. Nyilatkozatukban a következőket írják: Elfogadhatatlannak tartjuk a közoktatásban valamint az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát. Fel kell emelnünk a hangunk polgári engedetlenségben résztvevő kollégáink elbocsátása, pedagógus kollégáink fenyegetése, félelemben tartása ellen. Nem értünk egyet azzal, hogy az egyetemi felvételi rendszert az egyetemi oktatókkal való konzultáció nélkül változtatták meg. Tiltakozásunk nem irányul hallgatóink ellen,…

Tovább olvasom

Vedd fel a harcot a vírusok ellen óvodákban is!

Minden kisgyerekes szülő rémálma a bölcsődei és az óvodai beszoktatás, amikor a gyermekük először kerül közösségbe. Amíg a kicsi bele nem szokik az új világba, addig szinte csak “sormintázva” tud az intézménybe járni: egy hét közösségben egészségesen, majd két hét betegeskedés otthon. Ilyenkor természetesen vérzik a szülői szív a gyermekért, próbál neki mindent megadni, hogy mihamarabb felépüljön és megerősödjön, de vajon te gondolsz-e mindenre? Párásítás és légtisztítás Az OZONEGENERATOR.HU párásító-légmosó és Antiviral légtiszítító készülékei segítségével együttes erővel te is felveheted a küzdelmet a vírusokkal, a baktériumokkal, hogy minél tisztább és…

Tovább olvasom

“Csak beetetés a kormány bejelentése a pedagógus béremelésről”

A szakszervezet szerint eleve nem is jön ki rendesen a matek, másrészt pedig csak egy kísérlet arra, hogy a tiltakozó akciókat visszafogja. „Beetetés Gulyás Gergely bejelentése a pedagógusbérek emeléséről, mert még nincs megállapodás a kormány és Brüsszel között a pénzről” – reagált a Telexnek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatára. Totyik szerint a kormányinfón bedobott béremelési szándék azt a célt szolgálja, hogy a tiltakozó akciókat visszafogja. „Hisszük, ha látjuk az ütemezést, de matematikailag akkor sem fog stimmelni az arány” – mondta az alelnök. Hozzátette: sántít…

Tovább olvasom

Kiskutyát mentettek a borsodi rendőrök a főút mellett

A 3-as számú főút mellett, Harsány közelében találtak rá az elhagyatott kis állatra. A Bükkábrányi Rendőrőrs járőrei 2022. október 12-én 21 óra után végeztek ellenőrzést a 3-as számú főúton lévő harsányi autóspihenőnél. Ennek során figyeltek fel egy barna színű, néhány hónapos kis ebre, amelyik elhagyatottan és nagyon félénken viselkedve lapult meg egy gazos területen. A pihenőben senki sem tartózkodott, így a rendőrök számára nyilvánvaló volt, hogy a kutyust magára hagyták, nincs gazdája. A járőrök a kimerült jószágnak inni adtak, majd az értesített és időközben helyszínre érkező „Pamacs kutyamentőkkel” közösen befogták…

Tovább olvasom