Megkérdeztük, Veres Pál tényleg felveszi-e már a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagjaként a tiszteletdíját

Megosztás

A polgármesteri hivatal sajtóosztálya hangsúlyozta: idén júliusig Veres Pál nem vett fel tiszteletdíjat az egyetemi alapítványtól, januártól pedig a megemelt polgármesteri illetményéről mondott le.

Nemrég a 24.hu írt arról, hogy Veres Pál mint a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagja, korábbi döntésével ellentétben már felveszi a tiszteletdíját. Nem ő egyébként az egyetlen, hiszen mint ahogy megírtuk, így tesz Varga Judit igazságügyi miniszter is.

A Borsod24 azzal a kérdéssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, hogy igaz-e a lap értesülése, s ha igen, miért változtatta meg Veres Pál a korábbi döntését. A polgármesteri hivatal sajtóosztályának válaszát változtatás nélkül közöljük:

“Veres Pál Miskolc MJV polgármestere 2021. márciusától tagja az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának, ahol 2022. júliusáig, több mint egy éven keresztül nem vett fel tiszteletdíjat. Fontosnak tartotta, hogy az Egyetem ezt az összeget gazdálkodásra, fejlesztésre fordíthassa.

A Miskolci Egyetem alapítványa több mint 11 milliárd forint költségvetésből gazdálkodik, a kurátorok – így Veres Pál is – saját vagyonukkal felelnek az alapítványért, amellett, hogy napi rendszerességgel kell meghozniuk olyan súlyos, felelős döntéseket, amelyek érintik a Miskolci Egyetem sorsát, jövőjét, és ezáltal Miskolc város életét is.

Fontos megjegyezni, hogy Veres Pál január óta nem veszi fel a megemelt polgármesteri illetményét, amely a törvény szerint járna a városvezetőknek.”

A polgármesteri hivatal tehát megerősítette, hogy Veres Pál csak idén júliusig nem vette fel az alapítványtól kapott tiszteletdíját, de azt is kihangsúlyozták, hogy viszont januártól már nem veszi fel a polgármesteri pozícióért járó illetményét.

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek