Nem kell újabb turbinát leállítani a Paksi Atomerőműben, a már lekapcsolt turbinákat pedig vasárnap éjféltől fokozatosan újraindíthatják – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerda este Pakson. A kormányfő szerint jövő hét csütörtökére vagy péntekére akár ismét teljes kapacitással működhet az erőmű.
Tovább olvasomCímke: energiaválság
Frissítve: különleges helyzetet élünk, az energiaspórolás miatt a telekommunikációs cégek is meghúzzák a nadrágszíjat, de az üzletek nyitva maradnak
A nagyvállalatok és gyárak sorra jelentik be vállalásaikat a jelenlegi energiaválságban, a sor pedig folyamatosan bővül, lehet, hogy mire ezt olvassuk, már 10-20 további cég csökkenti kapacitásait ugyanezen okból. A Covid után egy újabb olyan helyzet, amilyen az elmúlt évtizedekben nem volt, bár azt sem állíthatjuk, hogy semmi előzménye nincs.
Tovább olvasomEnergiatakarékos fejlesztéssel újult meg a miskolci uszoda
Jelentős energetikai korszerűsítésen esett át a Kemény Dénes Városi Sportuszoda Miskolcon, ahol pénteken adták át hivatalosan a közel 200 millió forintos beruházást.
Tovább olvasomSzuper hír az ózdiaknak, idén semmilyen intézményt nem kell bezárni télen
A tavalyi évben az elképesztő mértékben megugró energiaárak mellett az számított sikernek, hogy a bezáró intézmények dolgozóit nem kellett elbocsátani. Idén még jobb hírrel szolgáltak Ózdon, be sem kell zárni semmilyen intézményt.
Tovább olvasomA csőd szélén állnak az idősotthonok, az államtitkártól kérnek segítséget
Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkártól kérnek segítséget azok a magyarországi idősotthonok, amelyeket nonprofit szervezetek és alapítványok működtetnek. Létükért küzdenek az idősotthonok, van, ahol a gázszámla a két és félszeresére nőtt – számolt be róla a Népszava. A lap szerint a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, valamint 32 egyesület vagy alapítvány együttesen küldött levelet Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárnak. A szervezet azt szeretné elérni, hogy egységesen, a gondozási napok számához igazítva, a rezsiköltségek fedezésére állapítson meg kiegészítő támogatást az idősotthonok számára a kormány. A probléma ugyanis az,…
Tovább olvasomPályafűtés nincs, de a gyep napoztatására szívesen költ a DVTK
A DVTK tavaly októberben jelentette be, hogy a spórolás jegyében határozatlan időre szüneteltetik a gyepfűtést és a fűnapoztató rendszereket. Ennek ellenére érdekes látvány fogadta az egyik gyanútlan járókelőt, aki egy napfényes februári délutánon a stadion környékére vetődött. Sokan azt gondolják hogy irigylésre méltó életük van a focistáknak, de biztosan nem akkor, amikor mínusz 4 fok van, csúszik a pálya és még gólt is kéne rúgni. „A pálya nem volt fűtve, szét van fagyva, és így játszottak rajta a futballisták, emiatt dicséret érdemli őket. A harciasság, a küzdelem, a koncentráció volt…
Tovább olvasomEnergiatámogatás Miskolcnak – ez most sok vagy kevés?
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Miniszterelnökség hétfőn bejelentette, a kormány összesen 44 milliárd forint energiatámogatást ad a tízezer lakos feletti településeknek, Miskolcnak ebből 1,2 milliárd forint jutott. Bartha György, a Velünk a Város frakciójának szocialista önkormányzati képviselője közösségi oldalán kommentálta a hírt: „Miskolc városa kapott a kormánytól 1,2 milliárd forintot szabad felhasználásra. megy a vita, hogy ez most sok vagy kevés? Csak pár tény ami segít azoknak akik értően tudnak olvasni, -A Covidra hivatkozásul a kormány elvont Miskolctól 7 milliárdot,kaptunk kompenzálásul 2 milliárdot. -A 2023-ban megemelt energiaárak miatt a…
Tovább olvasomMilyen kihívások várnak ránk az energiaválság közepén? – Miskolcra látogat Holoda Attila
A volt helyettes államtitkár, elismert energiaügyi szakértő január közepén a borsodi megyeszékhelyen tart előadást és nyújt betekintést a válságba és a várható kihívásokba. Holoda Attila energetikai szakértő az utóbbi időszakban többször is szerepelt a médiában, ami nem véletlen, hiszen az energia kérdése különösen fontos lett az utóbbi időszakban. Az olajmérnök, a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense, volt helyettes energetikaügyi államtitkár több esetben is kifejtette véleményét, ami szöges ellentétben állt a magyar kormány hivatalos álláspontjával. December elején például, amikor hirtelen levették az üzemanyagról az ársapkát, azt mondta, hogy már régóta látszott, hogy nem lehet…
Tovább olvasomVálság és kihívások: Miskolcon tart előadást Holoda Attila energiaügyi szakértő
Az elmúlt időszak egyik legégetőbb területe az energiaügy, a volt helyettes államtitkár január közepén a borsodi megyeszékhelyen tart előadást és nyújt betekintést a válságba és a várható kihívásokba. Holoda Attila energetikai szakértő az utóbbi időszakban többször is szerepelt a médiában, ami nem véletlen, hiszen az energia kérdése különösen fontos lett az utóbbi időszakban. Az olajmérnök, a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense, volt helyettes energetikaügyi államtitkár több esetben is kifejtette véleményét, ami szöges ellentétben állt a magyar kormány hivatalos álláspontjával. December elején például, amikor hirtelen levették az üzemanyagról az ársapkát, azt mondta, hogy már…
Tovább olvasomNem változik januártól a lakossági áram- és gázár, hiába esik a világpiaci ár
Szerda éjszakai rendeleteiben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztók számára: ezek szerint a jövő év első négy hónapjában (április 30-ig) ugyanannyi lesz a piaci ár, mint most, írja a Bank360.hu. Lantos Csaba energiaügyi miniszter, pontosabban a minisztérium ezzel párhuzamosan közleményt adott ki, amiben azt írta, hogy „januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei” – idézi a Portfolio. A Bank360.hu tájékoztatása szerint a…
Tovább olvasom