Pedagógusnapra a Belügyminisztérium minden idők legnagyobb béremelését ígéri, ha…

A BM, élén Pintér Sándorral az elmúlt bő egy évben bemutatkozott az oktatás vezetőjeként, a pedagógusok igen sok mindent kaptak, de normális fizetésemelést és megbecsülést, azt nem. Még pedagógusnapon is Brüsszelt hibáztatják mindenért, az LMP ezzel szemben az Uniótól függetlenül adna nagymértékű béremelést és utána sem engedné el a tanárok kezét.

Tovább olvasom

Negyedmillióval is emelkedhet bizonyos ápolók fizetése, bár ez egyelőre még csak ígéret

Érdekes dolgokkal jelentkezett a kormány a hétfői napon. A legrégebben a szakmában dolgozó ápolók fizetése akár 260 ezerrel is nőhet, közben azonban vegyünk észre egy másik kormányrendelet-tervezetet is, ami a minisztériumi főosztályvezetők járandóságát emelné egészen kétmillióig. Sokak szerint ez is az ápolók megosztására lesz jó.

Tovább olvasom

Inflációkövető béremelésért tüntettek a postai dolgozók

Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM). A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények.    A 3 éves bérmegállapodás 2023-ra 2 százalékos emelést irányzott előre, azóta ezt 3 százalékra, majd 10 százalékra növelték a tiltakozás hírére, ám ez még mindig messze van az inflációkövető szinttől – hangsúlyozta Tusz Ferenc.    A Munkástanácsok képviseletében Dobi…

Tovább olvasom

Legalább 53 ezer forinttal nő a vasutasok bére

Szerencséjükre, ehhez az emeléshez nincs szükség az uniós pénzekre. Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére, 20 ezerrel a SZÉP-kártyajuttatás összege és ezer forinttal az önkéntes egészségpénztári tagdíjtámogatás, miután a szakszervezetek többször visszautasították a munkáltató korábbi, jóval kedvezőtlenebb ajánlatait, olvasható a Vasutasok Szakszervezetének honlapján. A szakszervezet korábban többször beszámolt arról, hogy a rossz gazdasági helyzet miatt újratárgyalták a 2021-ben megkötött hároméves bérmegállapodás 2023-ra érvényes részét, az 5 százalékos mértéket. A munkáltató első ajánlata 36.400 forintos minimális béremelés volt, amit a szakszervezeti oldal nem fogadott…

Tovább olvasom

Hiába kértek 25 százalékos béremelést a közalkalmazottak, a kormány szerint nincs rá pénz

A kormány szerint nincs pénz, ezért nem kapnak béremelést a kormánytisztviselők és köztisztviselők – számolt be róla a 444.hu. Mint a lap írja, pénteken ülésezett a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének beszámolója szerint Bordás Gábor közigazgatási államtitkár már az egyeztetés elején a háborús helyzet és az energiaválság okozta nehéz helyzetről beszélt. Később elmondta, hogy bár a kormány szerint jogos a bérkövetelés, de nem tudják megmondani, hogy mikor és milyen mértékben lesz emelés, mert egyelőre nincs rá fedezet a költségvetésben.

Tovább olvasom

LMP: Azonnali béremelést a szociális szférában dolgozóknak!

A szociális dolgozók béremelését szorgalmazza az LMP; az ellenzéki párt szerint a kormánynak azonnal 45 százalékos fizetésemelést kellene biztosítania – közölte az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Kanász-Nagy Máté elmondta, a szociális és a közszolgálati dolgozók keresete messze elmarad az átlagkeresettől, bruttó 500 ezer forint alatt keresnek. Ennek az az oka, hogy a közalkalmazotti bértábla, “gyakorlatilag három cella kivételével”, teljesen megegyezik a minimálbérrel, illetve a garantált bérminimummal. Továbbá az infláció miatt, ami decemberben megközelítette a 25 százalékot, a fizetések negyede “megy a levesbe” – fogalmazott. A politikus ugyanakkor rámutatott arra, hogy…

Tovább olvasom

Rétvári: A rendvédelmi dolgozók béremelésére szükség volt, a tanárok, orvosok és a szociális szféra fizetésemelését a szankciók, a baloldal és az energiaválság akadályozta

Évértékelő interjút adott a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, és a tőle várható vehemenciával dicséri a kormány eredményeit, melyeket a nehézségek ellenére sikerült elérni. Nem is idéznénk, ha nem tűnt volna fel benne egy szórakoztató részlet. A belügyminiszter helyettesét egyebek mellett a rendvédelemben, az egészségügyben, az oktatásban és a szociális szférában dolgozók fizetéséről kérdezték. Orvosok Pedagógusok Szociális szféra Rendvédelem Forrás: 444.hu

Tovább olvasom