A Pride betiltása a Parlamentben: villámgyors törvényhozás és füstbombás tiltakozás

Pride-zászló

Az Országgyűlés kormánypárti többsége némi ellenzéki támogatással kedden villámgyorsan elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lényegében betiltja a Pride felvonulást. A javaslatot alig egy nappal benyújtása után, rendkívüli eljárásban szavazták meg 136 igen és 27 nem szavazattal, miközben a Momentum képviselői füstbombákkal és Orbán-Putyin csókolózós képekkel tiltakoztak.

Tovább olvasom

Nagy a felháborodás: nevetségesen lecsökkentették a miskolci óvodások fejadagját

Úgy tűnik, nem elég, hogy a miskolci lakosokat – felnőtteket és gyerekeket – a több mint ötmilliárdos szolidaritási adóval megrövidítették, még az óvodások fejadagján is spórolni szeretnének az illetékesek Miskolcon. Tiltakozás kezdődött.

Tovább olvasom

Civilek tiltakoztak a lezárt M30-as miatt: “nemzetközi projektből nemzeti kudarc lett”

aPont m30

Látványos demonstrációt tartott ma reggel az aHang Borsod megyei szervezete és az aPont Miskolc a 3-as főút egyik legforgalmasabb szakaszán, közvetlenül a Felsőzsolca Ipari Park közelében. A reggeli csúcsforgalom idején szervezett akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az M30-as autópálya Miskolc-Szikszó közötti szakaszának tarthatatlan állapotára és annak mielőbbi helyreállítására.

Tovább olvasom

Félreértés: nem zárják le a 3-as főutat csütörtökön, a megmozdulás nem akadályozza a forgalmat

Nincs is szükség a 3-as főút Miskolc és Szikszó közötti szakaszának lezárására, mivel az M30-as lassacskán tíz hónappal ezelőtti lezárása és az ügy egy helyben topogása megteszi ezt a tiltakozók helyett. Aki szokott arra járni a dugóban, pontosan tudja, miről van szó.

Tovább olvasom

Tiltakozó akciót szerveznek a civilek a káoszba fulladt M30-as autópálya-helyreállítás felgyorsítása érdekében

Az aPont Miskolc aktivistái demonstrációt szerveznek december 12-én csütörtökön a kora reggeli órákban a 3-as főút Miskolc és Szikszó közötti szakaszán. A megmozdulással a civil szervezet arra a petícióra kívánja felhívni a figyelmet, amelyben Lázár János építési és közlekedési minisztertől követelik az M30-as autópálya mielőbbi helyreállítását.

Tovább olvasom