Az ELTE oktatói is csatlakoznak a pénteki tiltakozáshoz, elfogadhatatlan a bértábla

Megosztás

Nyilatkozatot adtak ki, amiben támogatásukról biztosították a közoktatásban dolgozó kollégáikat és pénteken csak korlátozottan látják el oktatói és adminisztratív feladataikat.

Közös nyilatkozatot adtak ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói, akik így csatlakoznak a közoktatásban dolgozó kollégáik tiltakozásához. Nyilatkozatukban a következőket írják:

  • Elfogadhatatlannak tartjuk a közoktatásban valamint az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát.
  • Fel kell emelnünk a hangunk polgári engedetlenségben résztvevő kollégáink elbocsátása, pedagógus kollégáink fenyegetése, félelemben tartása ellen.
  • Nem értünk egyet azzal, hogy az egyetemi felvételi rendszert az egyetemi oktatókkal való konzultáció nélkül változtatták meg.
  • Tiltakozásunk nem irányul hallgatóink ellen, az ő hosszútávú érdekeiket is szem előtt tartva cselekszünk.

Nyilatkozatukat azzal zárják, hogy „a sztrájkjog megcsorbítása miatt polgári engedetlenség részeként 2022. október 14-én pénteken oktatói és adminisztratív” feladataikat csak korlátozottan látják el. (via 444.hu)

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek